×

Milyen a hang, milyen a fény
Interjú Hajas Katinka szobrászművésszel
Ványa Zsófia
2017 // 07. 18

Hajas Katinka művészetében minden összefügg, és minden elem hat egymásra, valamint a munkafolyamat alakulására. A médiumválasztás, a felhasznált anyagok, a kifejezésre váró tartalom, a nézőtől elvárt interakció mind-mind egy organikus rendszerben mozognak. Ehhez a hálózathoz pedig egy, a végtelenig lecsupaszított művészi nyelv és formavilág társul, valamilyen megfoghatatlan finomsággal átszőve.

A maga érzékeny és minimalista eszközeivel Hajas Katinka épp e hálózat hatásmechanizmusait kutatja: vajon az anyagok alaptulajdonságai hogyan képesek a legpontosabban kifejezni egy szellemi tartalmat? Vagy egy adott médium milyen módon tud közvetíteni valamilyen érzést? És mi történik, ha ezen összetevők bármelyike megváltozik? A kísérlet terepe ezúttal a fény és a hang. Hajas Katinka Minden napok között című kiállítása július 20-tól látogatható a K.A.S. Galériában.

Több műfajban is alkotsz, mégsem feledjük, hogy szobrászként indultál. Mesélnél erről, a kezdetekről?

Igen, valóban szobrászként diplomáztam 2012-ben a Magyar Képzőművészeti Egyetemen, de már az egyetemi évek alatt érdeklődtem az építészet iránt. Készültek is nagyobb léptékű tervek ebben az időszakban, ráadásul a diplomamunkám is az építészet és a szobrászat határán álló munka volt. Tavaly készítettem egy videóinstallációt, ahol szintén fontos szerepe van az épített tereknek és az anyagoknak. Azóta a mozgókép is nagyon érdekel. Visszatérve a kérdésedre: valóban jellemző rám, hogy szívesen nyúlok más és más műfajokhoz, de még ha a műfaj változik is, a munkáim tartalmi része egy koherensen összefüggő folyamatot alkot.

Annak idején miért választottad a szobrász szakot?

Igazából már kiskoromban is szerettem fúrni-faragni, úgyhogy a nővéremmel együtt folyamatosan programot biztosítottunk az ezermester nagypapánknak. Valamint nekem valahogy mindig könnyebb volt térben dolgozni. Jobban érdekelt az, hogy egy portrét megmintázzak, mint hogy lerajzoljak, és jobban is ment.

Már a korai szobrászmunkáidat is áthatja a rád jellemző esztétikusság, finomság. Ahogy a kifejezésmódban sincs semmi mesterkéltség, az anyagválasztásban is mindig a természetességre törekedtél?

Eleinte igen, mostanában már kicsit kezd tágulni a paletta, ami szerintem rám is fért. Viszont az anyagválasztásnak – éppen úgy, mint a médiumválasztásoknak is – tartalmi jelentősége van. A természetes anyagok közel állnak hozzám, ezek fizikai tulajdonságai nagyon érdekelnek. És az, ahogy a külső behatásokra az anyagok ezeket a tulajdonságokat megváltoztatják – a kopás, a patinázódás, a vetemedés vagy a vízáteresztő, vízfelevő képesség, a fényáteresztő képesség épp ennyire izgat. Szóval, ezeknek a tulajdonságoknak és az ehhez társuló, kifejezésre váró gondolatnak az összefüggése érdekel, és az, hogy ezt hogyan lehet a legegyszerűbben megoldani, megmutatni.

Kedvenceim a Koptató szobraid, amik nevezhetők kapcsolatszobroknak is. Nálad, úgy érzem, a felek egymásra hatása egyébként is mindig fontos, itt pedig különösen szép és jól követhető a hasonlat.

Nagyon örülök, hogy ők a kedvenceid! A Koptatómalom szobrok számomra valóban emberi kapcsolatokról szólnak. Két, egymás felé fordított hasas felület alkotja ezeket a plasztikákat, a felületek, azaz a tufamalom kövei kézzel forgathatóak, és egymást folyamatosan koptatják a mozgás hatására. A por, ami a koptatás által felgyűlik, egy kör alakú vápába hullik, ami a plasztika körül, a posztamensbe van mélyítve. Ha a két malomkő elég ideig forog, a hasas felület elkopik, a por feltölti a vápát, és a gyűrű feltelik, bezárul. A két felület pedig végül összeér, és egyfajta új egyensúlyi állapot áll be. Ebből a működésből kiindulva, azt hiszem, már igazán nem nehéz párhozamot vonni emberi kapcsolatainkra.

Igen, sokszor jut eszembe a műveidről az integritás, annak feladása, elvesztése vagy épp békés átalakulása. Te hogy látod ezt a témát a munkásságodban? Valóban fontos neked? Miért érdekel?

Amikor nagyon foglalkoztat valami, és egy intenzív belső élmény hatása alatt vagyok, ezek – ugyan nem direkt módon, de – előbb-utóbb biztosan megjelennek már a tervezés folyamán a munkámban, majd elkezdik alakítani az egész művet. Az integritás témája számomra nem egy tudatos választás, hanem inkább különböző élmények feldolgozásának az eredménye.

Külön érdekessé teszi ezeket a műveket, hogy a néző aktív közreműködése nélkül, úgymond, nem történnek meg. Mit jelent számodra ez az interakció?

Ezek a munkák többnyire valahol a használati tárgy és a műtárgy között helyezkednek el. Azon még nem gondolkodtam, hogy számomra egészen pontosan mit jelent a nézővel való interakció, és hogy miért van jelen, de annak mindenesetre örülök, hogy interaktivitásuk révén másfajta közelségbe kerülnek a művek a felhasználóval.

Mostani kiállításodon – egy hang- és fényinstalláció mellett – filmfelvételeket mutatsz be. Hogyan indultál el e műfaj felé?

Az egyik indítóok annak idején mindenképp a kényszeres téralkotási vágy volt. Sajnos, szobrászként a nagyméretű terek létrehozása elég költséges, és ritkán adódik rá lehetőség. A már tavaly említett videóinstalláció készítése során viszonylag kis méretben dolgoztam, ezért bátran lehetett kísérletezni a különböző terekkel és anyagokkal. A másik ok pedig a létrehozás folyamatának izgalma volt. Többnyire nálam már a papíron eldől, hogy milyen lesz a végleges műtárgy, land art vagy egyéb alkotás, nagyon kevés lehetőséget hagyva ezzel annak, hogy a kivitelezés során másfelé fejlődjön a dolog. Szerettem volna kicsit kilépni a komfortzónámból, és a videómunkában ez meg is történt. Ami viszont még egy új és egyben meghatározó élmény volt a videózás alatt, az a mozgás által hordozott plusz információ. Ez nyilván a műfaj velejárója, és nincs ebben semmi meglepő, de mivel én egy meglehetősen statikus világból jöttem, ezért ezt egy különösen izgalmas dolognak tartom.

Mesélj kicsit a két felvételről, amit a kiállítótérben láthatunk!

Az egyik egy kültéri fényinstalláció kvázi dokumentálása, kicsit másképp, mint ahogy azt a bevett szokás diktálja. A másik felvétel is a fényről szól, de azzal kapcsolatban inkább nem adnék semmilyen támpontot a nézőknek, rájuk bíznám az értelmezést.

Itt is két fél – ember és természet – érintkezéséről, kapcsolódásáról, egymásra hatásáról van szó. Ez a téma jelen volt már szobrászi munkásságodban is, ahogy erről az előbb beszéltünk. Milyennek érzed a két műfaj adta kifejezésmódok közti különbséget?

A kiállítási anyaggal kapcsolatban a két műfaj között nem érzek különösebb kifejezésmódbeli
különbséget. Mivel a szobrászatban számomra nagyon fontos a tartalmat hordozó anyag, ezért ez ebben az esetben is előtérbe került. A kiállítás fő témája a fény. A felvételek super8-as filmre készültek, amik kézzel foghatóak, és hordozzák a fény lenyomatát. Egyedül a dokumentáció az, amiben kicsit másképp lehetett gondolkodni a műfaji váltás miatt. De a téma és az anyag egymásra reflektál, hasonlóan a korábbi munkáimhoz.

A kiállításon látható Hang című installációhoz egy hosszú pallót építettél. Milyen hatás éri a nézőt ezen végigsétálva?

Valóban, egy fapallót helyeztem el a földre fektetve, ezen tud a látogató végigmenni. A pallóhoz és egyben a mennyezethez is csatlakozik egy nagyon vékony vaslemez. A fapallón sétálva a lépés erősségétől függően hangokat lehet hallani, és ez a mozgás fényben is megjelenik.

A kiállításbeharangozóból kiderül, hogy az analóg fényképezés mint új technika nyújtott most inspirációt számodra. Mesélnél erről?

Tavaly vásároltam egy harmonikás fényképezőgépet, amiben még mattüvegen keresztül lehet beállítani az élességet és meghatározni a kompozíciót. A mattüveg képe nagyon szép, szinte varázslatos, és nagyon szeretem nézni. Aztán később vettem hozzá rollfilmkazettát, és elkezdtem vele fényképezni. Egy olaszországi utazásra is ezt a gépet vittem magammal. Mivel a kép elkészítése elég körülményes – mindent manuálisan kell állítani, fényt kell mérni, állványt kell használni, és az expozíciók száma is véges –, nyilván nem mindegy, mi szerepel rajta, és miért. A filmek érzékenysége is adott, valamint kevés fény esetén a mattüvegen sem látható jól a kép, ezért nem lehet mindig minden helyzetben fotózni vele. Ezek a korlátozások intenzívebb figyelmet generáltak bennem a körülöttem lévő környezet felé. Előfordult az is, hogy a már végigexponált film a kazettában nem tekerődött fel elég szorosan, és amikor kicseréltem a tekercset, itt-ott becsúszott a fény, és nagyon szép nyomokat hagyott a negatívon. Valamelyik még a kompozícióhoz is illett. Nyilván ez hibának is mondható, de azt hiszem, én még bőven abban az állapotban vagyok ezzel a technológiával kapcsolatban, hogy inkább szépnek és érdekesnek tartom az esetlegességeket, mint bosszantónak.

Összességében mit tudnál elmondani, mi volt a célod ezzel a kiállítással?

Valójában konkrét célom nem volt vele. Egy adott élmény feldolgozása ez az anyag, és nagyon remélem, hogy azoknak, akik eljönnek és megnézik, képes lesz jelenteni valamit.

Milyen további tervekről tudhatunk?

Annyit szeretnék csak elárulni a jövőbeli tervekről, hogy készülőben van egy több vagy inkább sok darabból álló installáció fából, ami a türelem hiányáról fog szólni.

Hajas Katinka: Minden napok között
K.A.S. Galéria, 2017. július 20 – augusztus 18.

Megosztás:

Konferencia

A gyerekirodalom nagykorúsítása

Program

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben