Junior Prima Díj 2022 rovat – Idén is tíz zeneművészeti tehetséget ismert el az MVM

Eszenyi Zsombor – klarinétművész

Először zongorán kezdtél el játszani, aztán furulyán, és csak később jött a klarinét. Hogyan lett végül ez utóbbi a fő hangszered?

Első osztályos koromban az osztálytermünkben helyet kapott egy zongora, ami annyira megtetszett, hogy szerettem volna kicsit komolyabban is foglalkozni a zenéléssel. Nem zenész családból jövök, így nem volt teljesen egyértelmű elsőre a zenetanulás. Később, a gödöllői zeneiskolában tetszett meg a klarinét, innentől kezdve nem is volt kérdés, hogy ezen szeretnék játszani, de ehhez előtte szükséges furulyázni. A klarinét a fő hangszerem, de mellette zongoraóráim is vannak, a furulya pedig már csak inkább hobbiként van jelen. Nemrég elkezdtem zeneszerzést és vezénylést is tanulni, ezek teszik ki a mindennapjaimat.

Jelenleg a Zeneakadémián tanulsz. Hogyan zajlottak a tanulmányaid, az idáig vezető út?

Gödöllői vagyok, a Frederic Chopin Zeneiskolában kezdtem el Fodor Lászlónál klarinétozni tanulni, utána felkerültem Budapestre a Weiner Leó Zeneiskolába, ahol Kraszna László tanított. A segítségével tizennégy évesen felvételt nyertem a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Rendkívüli Tehetségek Képzőjére, ahol a legendás Kovács Béla klarinétművésznek és zeneszerzőnek lehettem három évig az utolsó növendéke, mivel tavaly sajnos elhunyt. A Zeneakadémián már hatodik éve Szatmári Zsolt, harmadik éve pedig Pálfi Csaba tanítványa is vagyok, akiknek szintén hálával tartozom és nagyon sokat köszönhetek. Zenei tanulmányaim első egy-két éve után elég határozott voltam a klarinétiránnyal kapcsolatban. Miután tizennégy éves koromban bekerültem a Zeneművészeti Egyetemre, töretlenül folytattam a zenetanulást, és nem volt kérdés, hogy ez lesz az én utam.

A versenyeredményeid között szerepel népdaléneklésért kapott elismerés, de kiemelkedően szerepeltél szolfézsversenyeken is. Ezek kiegészítik egymást, vagy nehéz mindegyikre külön időt szánni?

Időbeosztás szempontjából nehéz mindenre elég időt és figyelmet szánni, de zeneileg és a fejlődés szempontjából nagyon jól kiegészítik egymást, hiszen minden mindennel összefügg. Fontos és hasznos, hogy több szempontból megközelítve zenélek, és ilyen módon tanulhatom a szakmát.

Melyik eddigi eredményed jelenti számodra a legtöbbet? Visszatekintve mi volt a legjobb élmény?

Kettőt is tudok mondani. Az egyik egy 2018-as, az Európai Klarinétszövetség által rendezett nemzetközi verseny, ahol első díjat és két különdíjat nyertem. Ennek fődíja egy mesterhangszer volt, aminek köszönhetően magasabb szinten tudtam foglalkozni a klarinétozással. Idén az RZ cseh hangszergyártó cég, amelynek a hangszerét elnyertem, az azóta elért sikereimért „RZ Young Artist” címmel tüntetett ki. A másik az amerikai székhelyű Nemzetközi Klarinétszövetség által megszervezett verseny, amelyet három kategóriában hirdettek meg: esszéírói, zeneszerzői és előadóművészeti, és a korcsoportomban minden kategóriát megnyertem. Továbbá játszhattam a Rádiózenekar szólistájaként is – ez egy fontos koncert, amelyre büszke vagyok.

Mit jelent számodra, a Junior Prima Díj elnyerése?

Nagyon nagy megtiszteltetés, hogy megkaphattam. Előrelendíti az ember pályáját, a díj anyagi vonzatát visszafordítva és befektetve versenyekre, kurzusokra juthatok el. Emellett egy pozitív visszajelzés és megerősítés is, hogy a pályám elején jó úton járok, ami nagy motiváció, amellyel könnyebb mindennap bemenni és gyakorolni, tenni a dolgomat.

Hogyan látod a zenekarban való zenélés, valamint a szólista lehetőségek viszonyát? Melyik áll hozzád közelebb?

Megtisztelő és örömteli mindig, amikor szólistaként léphetek fel, de ezekből kevesebb lehetőség van. Szeretnék majd zenekarban is játszani a jövőben, az is nagyon közel áll hozzám, illetve a kamarazenélés is. Komplexen mindent szeretnék majd csinálni, ha lesz rá lehetőségem.

Fröschl Éva Lilla – kürtművész

Mikor kezdtél el zenélni? Van zenei érintettséged a családod által?

Hétéves koromban kezdtem el kürtön tanulni. Édesapám kürtművész, és abban az időben az Operaház zenekarában játszott, innen jött az ötlet.

Akkor ez befolyásolta valamennyire a hangszerválasztást is?

Megtetszett a kürt, de az én döntésem volt, nem erőltették otthon. Kitaláltam magamnak, és csináltam.

Hogyan folytatódott tovább az utad?

A Szent István Király Zeneiskolában kezdtem, ahol Maruzsa Tibor tanított, utána Adamik Tamásnál tanultam a Hubay Jenő Zeneiskolában, majd a Bartók Konzervatóriumba jártam, ahol Ambrus Károly tanítványa lettem. Ezután rögtön Berlinbe költöztem, ahol pedig egyetemre jártam – itt Christian Friedrich Dallmann tanított.

Számos helyen tanultál, különböző tanároktól. Eddigi tanulmányaid során ki volt az, aki úgy érzed, hogy a legtöbbet segített a fejlő­dé­sedben?

Úgy érzem, mindegyik tanárom éppen a megfelelő időben lépett be az életembe, és azt a tudást adta át, amire akkor a leginkább szükségem volt. Mondhatjuk, hogy minden a legnagyobb rendben történt ezzel kapcsolatban.

Jelenleg próbaévedet töltöd a Bajor Állami Operaházban, amelynek te vagy a legfiatalabb tagja. Milyenek a tapasztalataid a külföldön való tanulással kapcsolatban? Hogyan fogadják a magyar zenészeket?

Az út legnehezebb részének a nyelvtanulás bizonyult, de idővel ez is könnyebb lett. A kürtoktatást illetően előfordulnak módszerbeli különbségek, de a zeneelmélet-oktatás Magyarországon annyira erős, hogy kint tanulva már keveset kellett hozzátennem a konzis évek alatt megtanultakhoz. Szerintem mindenhol kedvesen fogadtak, az nem volt soha gond, hogy nem vagyok német, hiszen rengeteg kimagaslóan tehetséges művészünk van világszerte, a legnagyobb német zenekarok többségében is van magyar zenész.

Milyen sikereidre vagy eddig a legbüszkébb?

Az ember ilyenekről mindig egy kicsit nehezen beszél, de a zenekari tapasztalataimra valahol mélyen büszkébb vagyok, mint a versenyeredményekre. Büszke vagyok a versenyes sikereimre is, de nekem az számít a legtöbbet, hogy ilyen sok operaházban, ilyen remek zenekarokkal és karmesterekkel dolgozhattam együtt.

Akkor a jövődet is zenekarban játszva képzeled el?

Nagyon kevés ember van, aki kürtművészként kizárólag abból él, hogy szólista. Sőt nem is vagyok benne biztos, hogy van olyan, aki nem is tanít mellette, és zenekarban sem játszik. Szóval ez nálunk nem igazán opció. Ha az ember szólistaként lehetőséget kap, az mindig egyszerre öröm és hatalmas felelősség. Szerintem ezek között van egy egészséges egyensúly: ha egy zenész kikerül a zenekar élére és megmutathatja a tudását, az akkora stresszel jár, hogy nem baj, ha pár hónapig a zenekarban játszva kipihenheti. A jövőmet is a zenekari zenélésben látom, nem szeretnék hatalmas szólistababérokra törni. Viszont van még egy-két olyan verseny, amire fel fogok majd készülni, amíg még van bennem energia és tettvágy.

Mit jelent számodra az, hogy elnyerted a Junior Prima Díjat? Mit gondolsz, milyen lehetőséget hoz neked ez a jövőben?

Nagy örömmel és pozitív erővel bír egy ilyen jellegű visszajelzés, hálás vagyok, hogy látják, és értékelik a munkásságomat, az eddigi pályafutásomat. Nem tudom még, milyen lehetőségeket nyit meg számomra, azokat majd a jövő eldönti, de hatalmas megtiszteltetésnek érzem a díjat. A gála maga is egy szép emlék marad, hiszen nagyon jó hangulatban telt.

Milyen klasszikus zeneszerzőt, illetve zeneművet ajánlanál annak, aki a kürt iránt érdeklődik?

Ha valaki nem tudná, hogy mi az a kürt, és szeretné meghallgatni, annak Reinhold Gliere műveit ajánlanám elsőként. De mivel operában dolgozom, és kifejezetten szeretem ezt a műfajt, azt tanácsolnám, üljön be akármelyik német operára, mert az olyan zeneszerzők, mint például Richard Strauss vagy Wagner, bő kézzel szórták a kürtnek a szebbnél szebb operaszólamokat.

Hartmann Domonkos Péter – csellóművész

Mikor találkoztál először a csellóval és mi fogott meg benne?

Szerencsés véletlen volt, hogy eljutottam a hangszerhez: óvodás koromban velünk szemben lakott egy csellótanár, aki épp növendékeket keresett. Tudta, hogy édesapám a Zeneakadémián tanult, így amikor eléggé megnőttem, átkopogott hozzánk, hogy nem lenne-e kedvem csellót tanulni. Később elárulta, hogy már a babakocsiban kinézett magának. Megmutatták nekem a csellót, hogy mit szólok hozzá. Előtte nem nagyon láttam hangszert, de nagyon érdekesnek tűnt. Szívesen kezdtem bele a tanulásba.

Fiatal korod ellenére már számos nemzetközi versenyen szerepeltél. Miért tartod ezt fontosnak, és milyen pluszt ad a színpadon?

Bármilyen korban van az ember, a versenyre való felkészülés és az ott megszülető teljesítmény során mindig összegyűjti azt a tudást, amivel aktuálisan rendelkezik. Megpróbálja bevetni az összes eszközét. Ezeknek a felkészüléseknek nagyon nagy húzóerejük van, és sokat tudnak lendíteni a csellótudáson. Ezenkívül eredménytől függetlenül fontos hozadékai is lehetnek egy versenynek: különdíjak, koncertlehetőségek, fontos ismeretségek és persze a színpadi tapasztalat. Arra azonban vigyázni kell, hogy ne essünk túlzásba a versenyzéssel, mert akár kontra­­produktívvá is válhat, ha túlságosan erre kerül a hangsúly: háttérbe szoríthatja az otthoni, nyugodt műhelymunkát, ami a hosszú távú, tartós fejlődés záloga.

Milyen érzések kavarognak benned, amikor színpadra lépsz? Szoktál izgulni?

Természetesen szoktam, kifejezetten izgulósnak tartom magam. Általában ellepik a fejem a koncerttel kapcsolatos pozitív és negatív gondolatok. Gyakori, hogy ilyen helyzetek előtt nem is nagyon vagyok képes a koncert utáni eseményekre gondolni, a figyelmem csak a színpadra korlátozódik. Ez néha nagyon pozitívan hat a felkészülésre, azt is mutatja, komolyan veszem a feladatomat. Ritkább esetben pedig ahhoz vezet, hogy nem érzem felszabadultnak magam. Viszont azért is tanuljuk ezt a szakmát, hogy képesek legyünk bármilyen állapotban játszani. Néha teljesen kiszámíthatatlan eseményekkel is meg kell küzdenünk, amire a mentális biztonság az elsődleges segítségünk.

Mit jelent számodra, hogy megnyerted a Junior Prima Díjat? Hogyan segítheti a pályádat ez az elismerés?

A Junior Prima Díj elnyerése az egyik legfontosabb mérföldkő az életem során. Nagyon fontos visszaigazolása annak, hogy jó úton haladok, és legyek kitartó, bátor, folytassam ezt az irányt. Manapság egy fiatal, pályakezdő zenész nehéz helyzetben van. Nemrég történt az egész Covid-kálvária, a háború itt zajlik mellettünk, de már ezek előtt is megfigyelhető volt, hogy egyre nehezebb érvényesülni a zenei világban, egyre nagyobb a verseny. Mindezek miatt nehezen tudjuk definiálni önmagunkat és a helyzetünket ebben a nagy forgatagban. Számomra ez a díj ebben az életszakaszban egy fontos fénysugár, egy objektív pont, ami segít eligazodni, segít fenntartani a motivációt a folyamatos munkához – enélkül egy zenész nehezen tudna boldogulni.

A díj anyagi vonzata alapul szolgálhat egy fiatal első befektetéséhez vagy megtakarítási számlájához. Bármire is teszi félre a pénzt, nagy segítség ahhoz, hogy elinduljon a saját útján. Fontos ismeretségeket is kaptam általa, és remélem, még nagyon sokat tudok majd együtt zenélni jelenlegi és korábbi díjazottakkal. Büszke vagyok rá, hogy mindkét jelenlegi professzorom, Rohmann Ditta és Várdai István is a kitüntetés birtokosa. Ezáltal közelebb érzem magam hozzájuk, és ez arra ösztönöz, hogy kövessem őket az útjukon.

Hontvári Gábor – karmester

Mikor és minek a hatására döntötted el, hogy karmester szeretnél lenni?

Zenész családba születtem, ezért a zenészpályán való elhelyezkedés magától értetődően jött. A karmesterség ötlete első zongoratanárnőm, Spiegel Marinka nénitől származik, aki egy zongoraórán a gyakorlásbéli hiányosságaim ellenére megjegyezte, hogy magas bennem a formálási igény, és jól át tudom adni a zenei ötleteimet, ezért el kellene gondolkodnom a karmesteri hivatáson. Ez később is ott motoszkált a fejemben, majd karmesteri ambícióvá formálódott. Visszatekintve az életem különböző pontjaira, minden ide vezetett.

Németországban élsz, 2019 óta vagy a würzburgi Mainfranken Theater helyettes zeneigazgatója és karmestere. Hogyan telik egy napod?

Egy átlagos nap a reggeli négy óra próba és az esti négy óra próba vagy előadás keretei között zajlik, de nyugodtan mondhatom, hogy a Würz­burgban eddig eltöltött idő alatt nem volt átlagos napom. A színházi munka, egy operaprodukció vagy egy előadás vezetése annyi összetevőből áll, hogy mindig történik valami váratlan – ez az opera-karmesterség szépsége és kihívása is. A történeteim tárháza kimeríthetetlen: volt, hogy reggel héttől éjfélig szintetizátorokat programoztam a következő musicalt előkészítve, máskor próbáról előadásra futva a folyosón öltöztem át, és olyan is előfordult, hogy csak pár órával korábban tudtam meg, hogy be kell ugranom egy nem általam betanított produkció előadására. Ez a legjobb karmesteriskola, itt szedi magára a Kapellmeister a mesterség összes fortélyát, és vértezi fel magát szakmai tudással, tapasztalattal.

Mennyire tudod figyelemmel követni a magyar komolyzene történéseit?

Igyekszem naprakész lenni, sok Magyarországon élő és működő művésztársammal tartom rendszeresen a kapcsolatot. Az utóbbi időben többször eljuthattam magyar zenekarokhoz is, így nagyobb betekintést nyerhettem a zenei életben zajló folyamatokba.

Hogyan viszonyulnak a magyar zenészekhez a német komolyzenei életben?

Erről a témáról kizárólag pozitív értelemben tudok nyilatkozni. Habár a zenészek származása, neme vagy nemzetiségi hovatartozása nem játszik centrális szerepet a próbajátékokon, a vezető német zenekarok körében is referencia a Magyarországról, a méltán nívós magyar iskolából érkező zenész – elég, ha a rézfúvós szakágat említjük. Amikor Németországba kerültem, rögtön szembetűnő volt a két ország oktatási struktúrájának eltéréseiből származó különbség. Míg Németországban egyértelműen a felsőfokú – azon belül is a zenekari – képzésen van a hangsúly, nálunk az európai tekintetben is erősnek számító alap-, illetve középfokú oktatás miatt jelentős a magas szinten képzett, fiatal, különleges tehetségek száma. Egy részüknek mégsem feltétlenül sikerül kiteljesedni vagy itthon elhelyezkedni a szakmában. Ennek oka lehet a túl kicsi a piac vagy az, hogy épp nem adatik meg az az odafigyelés, impulzus, amire pályájuk legfontosabb pillanataiban szükségük lenne. Talán értelmetlen az összehasonlítás, hiszen más méretű és hátterű országokról beszélünk, de emiatt lehet, hogy sokszor próbálnak szerencsét itthoni tehetségeink külföldön, általában sikerrel.

Mit jelent számodra a Junior Prima Díj? Milyen szakmai lehetőségeket nyithat meg előtted ez az elismerés?

A Junior Prima Díj számomra óriási megtiszteltetés, ösztönzés és eszmei értéke, illetve anyagi vonzata mellett egyfajta visszajelzés is a szakma részéről az eddigi karmesteri munkásságom irányába. Utóbbi annak fényében különösen fontos számomra, hogy a legjelentősebb szakmai sikereimet külföldön értem el, csak az elmúlt időszakban kezdett feltűnni a nevem a magyar zenei életben.

Horváth Balázs – jazz-zongoraművész

Fiatal korod ellenére már több versenyen is első helyezést értél el. 2017 és 2019 között minden évben legalább egy kategóriában te voltál a győztes, és idén októberben bejutottál az arizonai Ravenscroft Inter­national Piano Competition döntőjébe. Erre a versenyre a világ minden részéről jelent­kez­tek zongoristák – végül hány versenyző közül kerültél be a döntőbe?

Úgy emlékszem, hogy százan jelentkezhettek erre a versenyre, és hatan kerültünk be a döntőbe. Videoanyagot kellett küldeni, ez alapján választották ki a döntősöket.

Milyen élmény volt a döntőben játszani Amerikában?

Hatalmas élmény volt, mindenki nagyon kedves volt velem. Ez egy szólózongora-verseny volt, és szabadon választhattuk ki a sztenderdeket, amit játszani akartunk. Én a ’Round Midnightot és az Everything I Love-ot játszottam.

A Junior Prima díjátadó ünnepségén Szakcsi Lakatos Béla és Lakatos Ablakos Dezső Last Time Together című szerzeményét játszottad. Úgy érzem, hogy ezzel a számválasztással az előtted lévő generációk előtt tisztelegtél.

Igen, ezt nagyon jól látod. Ők nekem hatalmas példaképeim, ahogy természetesen még sokan mások is ebből a korosztályból, mint például Lakatos „Pecek” Géza, és még sorolhatnám. Szerettem volna egy olyan szerzeményüket választani, ami közel áll hozzám, és amivel meg tudok emlékezni róluk. Nagyon megtisztelő volt számomra, hogy előadhattam ezt a darabjukat ezen a csodálatos estén. Igyekszem sokat hallgatni a felvételeiket, és így tanulni tőlük, hiszen személyesen ezt már sajnos nem tehetem meg. A muzsikájukat hallani a mai napig hatalmas élmény számomra.

Gyerekkorodban hogyan indult az érdeklődésed a zongora és a jazz felé?

Zenész családba születtem, a családi életünkben a klasszikus zene és a kávéházi cigányzene egyaránt jelen van. Nagyon érdekes, hogy otthon nem hallgattunk jazz-zenét, viszont a családom arra gondolt, hogy a zongorával valamivel egyszerűbb a mai világban megélni, mint más hangszerrel. Nem is volt tervben, hogy én színpadi zenész legyek. Miután nagypapám kávéházi cigányzenész, az volt az elképzelés, hogy ha majd lesz egy fix helyem, ahol zongorázom, ebből meg tudok majd élni. Az első tanár, akitől volt szerencsém tanulni, Cséki Kálmán, aki nemcsak bárzenét, hanem jazzt is rendkívül jól játszik. Ő ajánlotta nekem a Snétberger Zenei Tehetség Központot, ami azért is volt jó, mert ott több héten keresztül korosztályombeli zenészekkel tudtam együtt muzsikálni. Nagyon nagy öröm volt számomra, hogy jazzt játszhattam ott, ezzel fertőzött meg engem ez a műfaj. Olyan nagyszerű tanároktól tanulhattam, mint Oláh Tzumo Árpád, Ifj. Szakcsi Lakatos Béla vagy Rozsnyói Péter.

Gyerekkorodban klasszikus zenét is tanultál?

Igen, a Józsefvárosi Zeneiskolában, de emellett Suki Andrástól is tanultam.

A jazztanulmányaid hogyan folytatódtak?

A Bartók Béla Konzervatóriumba fél évet jártam, ahol Márkus Tibor és Révész Richárd volt a tanárom. Ezután párhuzamosan tanultam az Egressy Béni Református Szakgimnáziumban Ifj. Szakcsi Lakatos Bélától és a Talentum Művészeti Iskolában Banyák Józseftől. Az egyetemi felvételire Csík Laura készített fel.

Milyen élményt jelentettek számodra a zeneakadémiai évek, ahol Oláh Kálmán és Oláh Krisztián növendéke voltál?

Hatalmas élmény volt, hiszen gyerekkori példaképeimtől tanulhattam. Az, hogy beszélhettem, játszhattam velük az órákon, számomra óriási megtiszteltetést jelentett. De szeretném megemlíteni Czene Rudolfot is, akitől az egyetemi évek alatt klasszikus zongorát tanulhattam.

A Junior Prima Díjra tanárok és neves muzsikusok terjesztik fel a fiatal zenészeket. Téged ki javasolt erre az elismerésre?

Tavaly is fel voltam terjesztve, az egyik tanárom, Oláh Krisztián javasolt a díjra. Idén azonban a közelmúltban elhunyt Szakcsi Lakatos Béla terjesztett fel, akinek ezért is nagyon hálás vagyok.

Most milyen elképzeléseid vannak, amiket ennek a díjnak a segítségével szeretnél megvalósítani?

Már a díj előtt gondolkodtam azon, hogy szeretnék létrehozni egy projektet, ami megtartja a jazz-zene tradícióit, ám közben mindenféle népzenét is magába foglal. Az a tervem, hogy a kávéházi cigányzenét ugyancsak megpróbálom ötvözni ezzel a muzsikával. De nagyon fontos szempont, hogy ez a zene a bebopra épüljön, hiszen csak így hívhatunk egy formációt jazz-zenekarnak.

Tudod már, hogy kikkel fogod létrehozni ezt a zenekart?

Igen, a doboknál Richter Ambrus, a bőgőn Fonay Tibor fog játszani. Két énekes is lesz a projektemben Nagy Noémi és Varga Dávid személyében. Egy különleges hangszer is hallható lesz majd a zenekarban, mégpedig a hegedű. Kedves barátom, Ökrös Attila fog velünk játszani, aki egy kiváló hegedűművész, és több műfajban is megállja a helyét.

Oláh Patrik – zeneszerző

Hétévesen vettem a kezembe először hegedűt, mert az unokatestvéreim is hegedültek. Már az elsőéves vizsgámra írtam egy saját darabot, ami néhány mű egy-egy részletének összeollózása volt. Tizennégy éves koromban felvételiztem a budapesti Bartók Konzervatóriumba, ahol hegedű szakon végeztem a középiskolát, majd ötödév alatt felvételiztem zeneszerzés szakra a Zeneakadémiára.

Hogyan zajlott ez a karrierútváltás?

Már hétéves koromban elterveztem, hogy zeneszerző leszek, de nagyon sokat kellett várni, hogy ez megvalósulhasson. A középiskolás éveim közben erősen bennem volt a váltás vágya, de sokszor gondoltam úgy, hogy már túl késő belevágni. Aztán végzős konzisként jelentkeztem egy zeneszerzőversenyre – akkor még csak autodidakta módon tanultam a szakmát, és végül második helyezést értem el a zeneszerzők között.

Ezt azóta sok más versenyen szerzett elismerés is követte. Mire vagy a legbüszkébb az eddigi pályádról?

A Le Devleske (Az Istennek) című lovári nyelvű misém ősbemutatójára, melyet a Szent István Bazilikában tartottak 2021. szeptember 1-én, és amit az akusztikus cigányzene hangszereit használva vonószenekarra, cimbalomra, klarinétra, két szólistára és egy vegyeskarra írtam. A mű egyházi megrendelésre készült, és egészen biztosan az első lovári nyelvű mise a világon, mert a lefordított szöveget még a pápának is engedélyeznie kellett, és csak azután kezdhettem el a megzenésítést.

Mely tanáraidtól tanultál a legtöbbet?

Elsőként Barabás Árpád tanár urat kell megemlítenem, mert neki köszönhetem, hogy zeneszerző lettem, mivel azután a bizonyos első verseny után egy évig mondogatta nekem, hogy ez lesz az én utam. A szükséges tudás megszerzésében elengedhetetlen szerepe volt Fekete Gyula tanár úrnak: nála kezdtem a zeneakadémiai tanulmányaimat, és neki köszönhető, hogy a hegedűs gondolkodásom zeneszerzői gondolkodássá változott. A mesterképzés alatt Bella Máté tanár úrhoz kerültem, akinek szintén hálás vagyok, mert bevezetett a modern zeneszerzés világába. Mielőtt elkezdtem vele dolgozni, inkább a 20. századi stílust követtem, de a segítségével sikerült átlépnem ezt a nagy korszakhatárt, hogy azt mondhassam, mai zenét írok.

Mit jelent számodra a Junior Prima Díj?

Óriási pozitív visszajelzést. Egy kortárs zenét író zeneszerző számára a mindennapok velejárója a fo­­lyamatos önmegkérdőjelezés és bizonytalanság. Ezzel a díjjal bizonyítékot kaptam, hogy jó az irány, amit jelenleg képviselek. Megnéztem azt is, kik kapták meg eddig, és nagyon jó érzés közéjük tartozni.

Milyen lehetőségeket nyit meg számodra a díj?

Azt várom ettől a díjtól, hogy legitimálni fogja a szerzői működésemet, és ezáltal akár nagyobb felkéréseket is kaphatok a jövőben. Mivel a nevem ismertebb lesz a díj által, talán többen lesznek kiváncsiak a műveimre.

Min dolgozol most, és mit szeretnél megvalósítani az elkövetkező években?

Nagyon szívesen írnék lovári nyelven operát vagy requiemet, de a modern zene világában is tevékenykedem. Az említett operában egy cigány eredetmondát szeretnék feldolgozni. Amikor egy zeneszerző a cigány zenei kultúrához készül hozzányúlni, a lehetőségek olyan tárházában találja magát, amellyel a nagy klasszikus zeneszerzők még nem kezdtek semmit. Néhány év múlva egy cigány­zenegyűjtő körútra is el szeretnék majd menni. Misszióm, hogy az autentikus cigányzenét beemeljem a klasszikus zenébe, ahogy Liszt Ferenc annak idején a cigány zenészek előadásmódját állította a klasszikus zene szolgálatába. A nemzeti öntudat a romantika és a 20. század alatt megfogalmazásra került klasszikus zenében is, a cigányzenében azonban ez teljesen kimaradt, aminek a legnyomósabb oka, hogy nem sok roma zeneszerzőt ismerünk.

Pellet Sebestyén – zongoraművész

Fiatal korod ellenére számos zenei versenyen lettél első helyezett, például a Nemzetközi Chopin Zongoraversenyen a legjobb magyar résztvevő díját nyerted el, 2021-ben pedig a Los Angeles-i Nemzetközi Liszt Versenyen a legjobb előadásért járó különdíj mellett megkaptad az American Liszt Society Különdíját is. Többször felléptél a Magyar Rádió Márványtermében, legutóbbi koncerteden Liszt Ferenc műveit játszottad. Ezek szerint a ro­­man­­tika zenei világa áll a szívedhez legközelebb.

Igen, ez így van. Amióta elkezdtem a tanulmányaimat és komolyabban foglalkozom a zenével, mindig a romantikus művek, a romantikus zeneszerzők álltak hozzám a legközelebb. Az elmúlt öt évben Liszt Ferenc műveivel foglalkoztam leginkább, játszottam mind a három zongoraversenyét. Mostanában döntöttem úgy, hogy mivel már nagyon sok Liszt-kompozíciót megtanultam, megpróbálok új vizekre evezni, és más jellegű darabokat játszani, hogy minél több stílust megismerhessek.

Hogyan kerültél be a Los Angeles-i versenybe?

Úgy vehettem részt ezen a versenyen, hogy a Zeneakadémián meghirdettek egy ösztöndíjat, amit sikerült elnyernem. A járvány miatt online tartották meg, én pedig két videóval jelentkeztem. Az egyik a Zeneakadémia nagytermében készült koncertfelvétel volt, amin Liszt Esz-dúr zongoraversenyét játszottam a Jubileumi zenekarral – ezt a concerto kategóriába küldtem be. A másik a Vigadó termében készült, ahol Liszt Ferenc Funérailles-t játszottam, amivel a szólózongora kategóriába jelentkeztem. Nagyon örülök, hogy a zsűri úgy döntött, hogy mindkét kategóriában első díjban részesít, ráadásul több különdíjat is elnyertem.

Nyertél egy csembalóversenyt is, bár erre a hangszerre nagyon más jellegű darabokat írtak, mint amilyenek a romantikus művek, és a rajta való játék technikája is sokban különbözik a zongorajáték metódusától.

2014-ben kezdtem el a Szent István Zeneművészeti Szakgimnáziumban a tanulmányaimat, ahol zongora szakon Monostori Gábor volt a tanárom. Egy évig kötelező volt csembalózni is: Tegyei Zoltán tanított, akinek sokat köszönhetek amiatt, hogy megismertette velem ezt a hangszert. Abban az évben rendezték meg az országos csembalóversenyt, amin az iskolából többen is elindultunk. Nagyon szerettem csembalózni, izgalmas műveket játszottunk, elsősorban Bachot és Scarlattit, de más kevésbé ismert zeneszerzők műveit is. A tanárom javasolta, hogy csembalista legyek, mert tehetségesnek tartott ezen a hangszeren, de nagyon elkötelezett voltam a zongora mellett. Arra gondoltam, hogy a csúcson kell abbahagyni, és a verseny után már csak később, a Zeneakadémián csembalóztam fél évig. Lehet, hogy később még fogok foglalkozni ezzel a hangszerrel.

Most Bázelben tanulsz. Milyen ott a diákélet?

Fejérvári Zoltán a tanárom, akinek a munkásságát évek óta követtem, és a példaképemmé vált. Amikor megtudtam, hogy a bázeli zeneakadémián fog tanítani, eldöntöttem, hogy eljövök hozzá. Rengeteget tanulok tőle, amiért nagyon hálás vagyok neki. Sok új impulzus ér itt, rengeteg szuper zenészt ismertem meg, sok jó zenésszel játszom. Nagyon jól érzem itt magam, de miután megkapom a diplomámat, haza szeretnék menni.

Egy olyan nagyszerű elismerés, mint a Junior Prima Díj magyar zeneművészet kategóriában, új lehetőségeket nyújt egy fiatal művész számára. Mire számítasz, neked miben fog segíteni?

Ez egy nagy presztízsű díj, ami által többen megismerhetik a nevemet – olyanok is, akiknek jelentős szerepe lehet abban, hogy a karrierem hogyan folytatódik, például a koncertmeghívások terén. Remé­­lem, hogy ez a díj új ajtókat nyit meg számomra, újabb lehetőségeket hoz, és segít beindítani a karrieremet, aminek most még a legelején vagyok.

Rozsonits Ildikó – zongoraművész

Kétéves koromban kaptam az első furulyát a szüleimtől, de amikor belefújtam, keserves sírásba kezdtem, annyira megijedtem a hangjától, így a furulya négyéves koromig elő sem került. Onnantól kezdve azonban le sem akartam tenni, így négy és fél évesen elkezdtem tanárhoz járni, ahol fél év alatt egy egész éves anyagot sikerült megtanulnom, ezért végül a furulyatanárom, Kassai Réka fuvolaművész javaslatára váltottam zongorára.

Ha jól sejtem, a zongorázás még a furulyatanulásnál is jobban ment.

Már a legelső versenyemen első díjat nyertem, és aztán egymást követték a jó eredmények. Természetesen rengeteget kellett ezért tanulni. Kilencéves koromban felvételiztem a Zeneakadémiára a Rendkívüli Tehetségek Képzőjébe, ekkor döntöttem el igazán komolyan, hogy zongoraművész leszek.

Mi a legkomolyabb feladat számodra a zongoraművésszé válás folyamatában?

Mindennek az alapja a hibátlan technika elérése, ezután lehet gondolni a művészi előadásmódra, hiszen minden egyes technikai hiba illúzióromboló hatású. A tanáraim segítségével az idő múlásával haladok egyre előbbre ezen az úton. Igyekszem elmerülni a zeneirodalomban, utánolvasni a művek keletkezési hátterének, megérteni, hogy a szerző mire is gondolt, mit akart kifejezni.

Melyik fellépéseidre vagy a legbüszkébb az eddigi pályád során?

Mindegyik alkalomra, amikor a Zeneakadémia Nagytermében felléphettem. Nagyon jólesik visszagondolni arra is, amikor a Concertino Praga, egy csehországi nemzetközi verseny döntőjébe bejutottam, és zenekarral léphettem fel. A Virtuózok győzelmemre is különösen büszke vagyok.

A zenei tudásodat illetően mi az erősséged?

Nagyon közel állnak hozzám a romantikus, érzelmes stílusú művek. Tanáraim szerint például Schuberthez jó érzékem van. Az impresszionista stílust is szeretem, Debussy az egyik kedvenc zeneszerzőm. Természetesen mindenben tudok még fejlődni, de mindig kiemelték a tanáraim, hogy a művészi kifejezéshez megvan az érzékem.

Mondják egy ilyen fiatal művésznek néha azt, hogy egyes műveket még nem játszhat, hiába lenne már meg hozzá a technikai tudása?

Sokszor volt már olyan, hogy szerettem volna megtanulni egy darabot, de a tanáraim még visszatartottak. Kisgyerekként egyrészt még nincs az embernek elegendő fizikai ereje például Rachmaninov-zongora­ver­senyt játszani, ráadásul idősebbnek kell lenni, hogy az ilyen darabok mögötti mélységet megértsük, és ki tudjuk fejezni. Ugyancsak jobb a híres, úgynevezett slágerdarabokat későbbre hagyni, és először kevesebbet játszott remekművekkel foglalkozni.

Mely tanáraidtól tanultál a legtöbbet?

Eckhardt Gábor tanít, amióta a Zeneakadémiára járok: hihetetlenül sokat támogat, hatalmas szerepe van a fejlődésemben. Dr. Marczi Mariann készített fel a zeneakadémiai felvételire, és nagyon sokat segített a technikai alapok elsajátításában. Balázs Jánosnak is köszönettel tartozom, mert a Talentum Hungaricum mentorprogramban felkarolt, és azóta folyamatosan fellépésekre is hív.

Mit jelent számodra a Junior Prima Díj?

Az a leghihetetlenebb, hogy tizenhat évesen megkaptam. Nagyon jó érzés, hogy már most ennyire elismerték az eddigi munkámat, életutamat, fejlődésemet. Ahogy a díjátadó ünnepségen is elhangzott, ez a díj olyan, mint egy ugródeszka – biztosra veszem, hogy nagy szerepet fog játszani a fejlődésemben a közeli és a távolabbi jövőben.

Milyen lehetőségeket nyit meg számodra a díj?

Az ismertségemet növeli, és szellemi támogatást ad. Az anyagi támogatás hozzájárul a további versenyek, mesterkurzusok költségeihez, és Junior Primaként újabb fellépési és szereplési lehetőségeket kaphatok. De legfőképpen annak örülök, hogy megismerkedhettem azokkal a zenészekkel is – és egyikükkel dolgozhattam –, akik ugyancsak megkapták a díjat, ahogy a zsűri tagjaival is.

Min dolgozol most, és mit szeretnél az elkövetkező időkben megvalósítani?

Jelenleg többórás repertoárokkal készülök az eddigi két legnagyobb versenyemre – az egyik Dániában, a másik Amerikában lesz. Közben rengeteg fellépésem van, szinte tele a naptáram, de nem érzem nagy nyomás alatt magam így sem, annyira klassz darabokkal foglalkozom. A távolabbi jövőben el szeretném végezni a Liszt Egyetemet, és szívesen szereznék diplomát zeneszerzés szakon is.

Tabajdi Ádám – orgonaművész

Pályád egyik fontos állomáshoz érkeztél. Mit jelent számodra a Junior Prima Díj?

Valójában semmi másra nem törekszem, mint hogy folyamatosan belső motivációk vezéreljenek az utamon. Ugyanakkor természetesen mint minden zenésznek, jólesik és motiválóan hat rám a külvilág pozitív visszajelzése, pláne ha ilyen magas szintről érkezik. Kocsis Zoltán azt nyilatkozta tizennyolc évesen, miután megnyerte a Magyar Rádió Beethoven-versenyét, hogy a sikerének egyetlen titka egyszerűen a zene szeretete. Ezzel nagyon hamar sikerült azonosulnom, a mai napig ez az egyik legfontosabb vezér­­motívumom. Számomra a Junior Prima Díj azt a visszajelzést adta, hogy ez a szemlélet működik, és ez alapján kell továbbhaladni.

A magyar kultúra fontos személyének, az orgonaművészet nagy alak­jának, Liszt Ferencnek a szellemisége hogyan hat a munkásságodra?

Azt hiszem, a Zeneakadémián keresztül minden magyar muzsikus valamilyen módon kapcsolódik Liszt Ferenc szellemi örökségéhez, ez alól én sem vagyok kivétel. Jóleső érzéssel is tölt el, hogy végső soron mi, magyar muzsikusok ugyanannak a hatalmas családfának a részei vagyunk. Liszt Ferenc példátlanul nagy ívű életútja az, ami a leg­inkább hatást gyakorol rám. Egyenes arányban az életében betöltött szakralitással, az életében fokozatosan került át a hangsúly az e világiról a transzcendensre. Hihetetlen érzékelni Liszt élet­művében, hogy a fiatalkori és időskori művei milyen intenzív kontrasztot alkotnak, ennek ellenére vitathatatlanul önazonosak.

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Doktori Iskolájának utolsó éves hallgatója vagy. Mi a kutatási területed?

A párizsi tanulmányaim során ismertem meg közelebbről Jean-Louis Florentz francia zeneszerző életművét. Florentz ki akart lépni a hetvenes éveket uraló zeneszerzői korszellemből. Rengeteg időt töltött Afrikában, ha úgy tetszik, az életművén keresztül Afrikából szemlélte a 20. századi európai zenét. Ebben a tekintetben rokonlelkek vagyunk: azt hiszem, szükség van az orgonavilágban az alter­­natív megközelítésekre. A disszertációmtól elkanyarodva más kutatási területekkel is szívesen foglalkozom. Legutóbb a pedálzongora hangszertörténetét tekintettem át, ami ez idáig erősen hiányos volt magyar nyelven, a jövő évben pedig Gárdonyi Zoltán munkásságát fogom tanulmányozni.

Ritka hangszert választottál. Miért döntöttél az orgona mellett?

Szüleim jó barátja Dr. Karasszon Dezső orgonaművész, a Debreceni Egyetem Orgona- és Egyházzene Tanszékének alapítója. Fiatalon sokszor ültem mellette a karzaton istentiszteletek alkalmával, közben pedig hatalmas kíváncsisággal figyeltem a hangszert – borzasztóan izgalmas volt a sok kapcsoló, az egymás fölött elhelyezkedő billentyűzetek és persze a pedálklaviatúra. Hamar elkezdtem az orgonát is a zongoratanulmányaim mellett. Egészen a Zeneakadémiáig párhuzamosan tanultam a két hangszeren, de a felsőfokú tanulmányok elején beláttam, hogy a zongora és az orgona is végtelen mennyiségű gyakorlást kíván, így választani kellett közülük. Végső soron a hihetetlen sokszínűsége miatt köteleződtem el az orgona mellett. Egy élet nem elegendő, hogy az ember felfedezze a rejtelmeit.

Milyen koncerteken hallhat a közönség a közeljövőben?

Sajnos a közeljövőben nem leszek hallható Magyarországon. Legközelebb a szlovákiai Eperjesen játszom, majd Hamburgban lesz egy szólóestem, nem sokkal később pedig az Egyesült Államokban és Észtországban koncertezhetek.

Tuznik Natália – operaénekes

Sűrű időszakban kaptad meg a Junior Prima Díjat. Mesélnél a hetekben zajló turnéról?

Az elmúlt ősz valóban rendkívül tartalmasan telt, és ennek része volt egy japán turné is, amelyen az Operaház társulatával vettem részt, és nyolc előadást énekeltem. Sokat tanultam a turné alatt kitartásról és alázatról, hiszen egy sűrített időszakban, a sok utazás ellenére kellett a legjobb formámat hoznom. Külön öröm volt számomra, hogy együtt énekelhettem Meláth Andreával, akinél a zene­akadémiai tanulmányaimat kezdtem. Nagyszerű sikerekkel és élményekkel tértünk haza, és ennek a sűrű időszaknak a megkoronázása a Junior Prima díjátadó volt.

Mit jelent számodra az elismerés?

Visszajelzést, mérföldkövet, felelősséget és bizalmat. Azt gondolom, hogy egy fiatal művész pályája elején nagyon fontos az építkezés, és a díjnak hála új kapuk nyílnak meg előttem: jobban megismerhetem a szakmát, valamint lehetőséget kapok arra, hogy engem is többen hallhassanak a zene világában. Eszembe jut még a szeretet, ami a díjhoz kapcsolódik, mivel arra sarkall, hogy ezentúl is az eddigi szeretettel adjam tovább a művészetemet a közönségnek.

Muzsikusok mellett egyedüli énekesként vetted át a díjat. Hogyan érint a műfajok közötti hasonlóság és különbözőség?

Összeköt minket a zene. A díjátadó alatti beszélgetések után biztosan aktívabb lesz közöttünk az együttműködés. Jó volt közösen megélni, hogy a méltó módon szervezett eseményen fantasztikus művészekkel, példaképekkel találkozhattunk, és mindannyian részesülhettünk ebben a különleges ajándékban. Az est végén a színfalak mögött összegyűltünk mi, friss Junior Prima díjasok, boldogan beszélgettünk a pályánkról, céljainkról, az eddigi sikereinkről, tapasztalatainkról. Sőt már az is felmerült, hogy ki, kivel, hogyan és mikor tudna együtt fellépni. Ez az eszmecsere igazolja a közöttünk lévő kapcsot, amit a zene iránti elköteleződés jelent. Ugyanakkor én valóban egészen más területét képviselem a szakmának, mint az említett társaim. Az énekesek hangszere a testük, ezért bizonyos szempontból máshogy gyakorolnak, készülnek egy koncertre, szerepre.

Operaénekesként nem tudsz hosszan próbálni egyhuzamban. Hogyan készülsz a szerepekre?

Így van, egy hangszeressel ellentétben nem tudok napi öt-hat órát gyakorolni, de még hármat sem, hiszen a testem biológiai határokat állít fel. Ezért a gyakorlás egyszerre több feladatot foglal magába, aminek természetesen fontos része az éneklés, de ez sok előkészületet jelent: többek között információt gyűjtök a karakterről, elolvasom az eredeti drámát is, azonosulok, és elcsendesedve figyelek. Idő az is, amíg az új állások, lépések, frazeálások beidegződnek. Tehát a felkészültségem két részből áll: passzív és aktív gyakorlásból. Hiszem, hogy mindennek megvan a maga ideje, és hogy minden cselekvés kiegészíti egymást. Ilyen a pihenés, amire tudatosan szakítok időt – szeretek elmélyedni könyvekben, családi és baráti találkozásokban, utazásban, új ismeretekben, mert tudom, hogy ezzel töltekezem a következő sűrű alkotói időszakra. Eddigi munkámat is meghatározta a fegyelmezettség és az alázat, a jövőben ugyanúgy ezek mentén fogok haladni. Egy művészre mélyebben hatnak az élet eseményei, intenzívebben éljük meg a jó és rossz dolgokat egyaránt. Ezeket az élményeket jó érzés a színpadon újra élni, építkezni belőlük.

Miről fog szólni az év utolsó szakasza?

Az utolsó évemben vagyok a Liszt Ferenc Zeneakadémián Marton Éva tanárnőnél, ami egy meghatározó időszak az életemben: most érkeztem meg arra a pontra, ahol már tapasztalattal rendelkezem, de természetesen a tanulás és a fejlődés soha nem ér véget. Ez egy csodás utazás, amelynek a végén igazán megismerjük önmagunkat. A 2022-es évem hátralévő részében a zeneakadémiai vizsgáimra való felkészülés lesz a fókuszban.

A díjazottakkal készült további interjúkat tartalmazó kiadvány itt olvasható.