• Íme az ország legtehetségesebb fiataljai: ők nyertek idén Junior Prima Díjat – 3. rész

    2020.12.13 — Szerző: Buzás Lelle — Támogatott tartalom

    2007-ben a Prima Primissima életre hívói úgy döntöttek, létrehozzák a Junior Prima Díjat, amelynek zenei kategóriáját az MVM Zrt. támogatja. Ebben a kategóriábam évente minősítik és egyben támogatják a zeneművészet kiemelkedő fiataljait. Most bemutatjuk azt a 10 művészt, aki november 26-án megkapta ezt a nagy presztízsű elismerést.

  • A 2020-as Junior Prima Díj nyertesei
    A 2020-as Junior Prima Díj nyertesei.
    Forrás: MVM Zrt.

    Sztranyák Dávid

    Hatéves korában kezdett zenélni Kiskőrösön Gmoser Istvánnál, majd Pécsen folytatta Barkóczi László és Vida Lóránd növendékeként. Felsőfokú zenei tanulmányai a szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karán indultak, és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen fejezte be őket, ahol 2018-ban kitüntetéses diplomát szerzett. Leginkább három vagy hét hasonló beállítottságú zenész társaságában tud kiteljesedni, így első formációját 2013-ban alapította meg Premier Harsona Kvartett néven, amivel a hazai és a nemzetközi koncerttérképen egyaránt szerepelt. A zenekar legnagyobb sikerének a 2017-ben elért első helyezést tartja, amit az In Medias Brass Quintet által megrendezett I. Nemzetközi Szentendrei Kamaraversenyen értek el. 2016 óta tagja a Gyivicsán György által alapított SzegEd TRombone ENsemble-nek, amellyel a koncertek mellett korongokat is jegyez. Ugyanebben az évben a Magyar Állami Operaház, majd a Budapesti Operettszínház is beválogatta tagjai közé. Egyetemi tanulmányai alatt olyan zenekarokban dolgozott kisegítőként és tagként, mint a Zuglói Filharmónia, a MÁV és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, illetve a Liszt Ferenc Kamarazenekar. Történetéhez hozzátartozik, hogy nem egyből találta meg a basszusharsonát, viszont ennél a hangszernél érezte, hogy sokkal több van benne, mint a megszólaltatás mechanikája. A Szegedi Harsonaegyüttes tagja, melynek repertoárját komoly- és könnyűzenei darabok egyaránt színesítik: szerinte így mutatkozik meg igazán a zenei eszköz sokszínűsége, ami által olyan élményt adhatnak a közönségének, amit ebben a formában csak ők tudnak. Emellett a székesfehérvári Alba Regia Szimfonikus Zenekarral is rendszeresen fellép. Tavaly az Amerikában megrendezett Donald Yaxley Basszusharsona Verseny döntőse, majd idén társgyőztese lett, 2020-ban pedig Junior Prima Díjban részesült, amiről így nyilatkozott:

    „A Junior Prima Díj hatalmas megtiszteltetés számomra, már a jelölésnél majd’ kiugrottam a bőrömből. Ez a díj nagy motivációt ad a továbbiakhoz, ennél többet nem is kívánhatok. Amikor elismerik az ember munkáját, az felbecsülhetetlen.”

    Várallyay Petra

    Négyéves kora óta hegedül és zongorázik, ami nem csoda, hiszen hét testvére közül mindenki zenész. Első sikerélményei tízéves korából származnak a komolyzene területéről, ami mellett az improvizatív, fúziós zene és a komponálás is fontos szerep játszik az életében. 2007-ben és 2009-ben a Rados Dezső Hegedűversenyen kiemelt aranydíjat nyert. Két évig tagja volt a Közép-Európai Ifjúsági Zenekarnak. Érettségi után a Bartók Béla Konzervatóriumban kezdte meg tanulmányait a jazz tanszakon (zongora és ének), majd két év után az ELTE amerikanisztika szakára pártolt át, azonban hamarosan újra főszerephez jutott életében a zene: 2015-től a Zeneakadémián tanult. Vallomása szerint ez a kiszakadás adta meg neki azt a szabadságot, hogy azzal foglalkozzon, ami számára igazán fontos – ekkor alapította meg trióját is Berta Zalán basszusgitárossal és Szikora Balázs dobossal. 2016 hatalmas eredményeket tartogatott számára: ekkor kapta a Színház és Filmművészeti Egyetem legjobb dalának járó díjat Edgar Allan PoeÁlom az álomban című versének feldolgozásáért, majd a Deadline Haze névre keresztelt kompozíciója kiérdemelte az Orszáczky Miklós-díjat és az Independent Music Awardsot is. 2017-ben a Jazzation többszörös nemzetközi díjas acappella formáció részére írt darabja, a Fall Like Rain a hazai eurovíziós válogató döntőjében a legjobb négy közé jutott, miközben a Junior Artisjus-díjat is átvehette. Főhangszereiben azt szereti a legjobban, hogy mindegyik máshogy inspirálja: a hegedűjét lefelé hangolja, hogy megváltozzon a rezonanciája – így olyan hangzást ér el, amilyet hagyományos módon nem. Elektromos zongorájához úgy ül le, hogy fejjel lefelé nézi a billentyűzetet, ezt a metódust pedig mindenkinek ajánlja. Színpadi előadásai közben spontán érzésekre hagyatkozik, emiatt előfordulhat, hogy ellene megy a korábbi elképzeléseinek, amik bár lehet, hogy zeneileg átgondoltabbak vagy indokoltabbak, az adott pillanatban azonban nem tud velük azonosulni. Olyan muzsikusokkal szeret együtt dolgozni, akikkel jól érzi magát és kölcsönösen inspirálják egymást – fúziósjazz-trióját épp ilyen csapatnak tartja. 2020-ban amellett, hogy saját hegedűversenyét mutatta be a Zeneakadémián, a Junior Prima Díjat is kiérdemelte, amivel kapcsolatban a következőt fogalmazta meg:

    „Úgy érzem, ezek a szakmai díjak azért jók, mert mindig kicsit csökkentik ezt a teljesítési vágyamat, ezáltal olyan dolgokkal is foglalkozhatok, amik tényleg fontosak.”

    Vida Mónika Ruth

    A fiatal tehetség zenével való kapcsolata egészen magzatkoráig nyúlik vissza: már ekkor hallott olyan műveket, amiket később fel is ismert. Kétévesen elsajátított olvasási készségének köszönheti, hogy egy évvel később már a kottát is értelmezni tudta, négyéves korától pedig a zongora mellé is leülhetett. A hangszerrel való kapcsolata az idők során jelentősen megváltozott, mert míg korábban csak hobbiként tekintett rá, az első sikerek után egyre világosabbá vált számára, hogy merre fogja vinni az útja. 2007-ben megnyerte a Ferenczy György Zongoraversenyt, majd a következő évben a Chopin Nemzetközi Zongoraversenyen második helyezést ért el, valamint az Bartók Béla Országos Zongoraversenyen fődíjat kapott. 2009-ben felvették a Zeneakadémia Kivételes Tehetségek osztályába. 2010 márciusában az újvidéki V. Isidor Bajic Nemzetközi Zongoraversenyen az első két kategóriában is tündökölt, illetve a Chopin-különdíjat is hazavihette. 2011-ben az EPTA Nemzetközi Zongoraversenyről második díjjal térhetett haza. A Zeneakadémián kitüntetéses diplomát szerzett 2016-ban és 2020-ban is, jelenleg zeneművésztanár képzésen tanul, mert a zenével gyógyítani is szeretne: akár egy koncertterembe érkező összetört szívet akár egy kisgyereket zeneterápiával. A legnagyobb szakmai kihívást 2021 jelenti számára, hiszen egyedüli magyarként kapott meghívást a 18. Nemzetközi Chopin Zongoraverseny élő fordulóira. A Junior Prima Díjról így nyilatkozott:

    „Buszon ülve tudtam meg, hogy megkaptam a díjat – be kell vallanom, hogy végigsírtam a hazafelé vezető utat, mert nem tudtam elhinni, hogy ez velem is megtörténhet. Most is nagyon elérzékenyülök, ha erre gondolok. Azt hiszem, szavakkal nem lehet kifejezni, mit jelent ez nekem.”

    A Junior Prima Díj zeneművészeti kategóriájáról megjelent további cikkeink:

    „Az önmagunkkal szembeni kíméletlen őszinteség nagyon fontos ezen a pályán” – interjú Fülei Balázzsal

    „Nem a hangok mennyisége és az akadémikus tudás, hanem a szakralitás az igazán fontos” – interjú Binder Károllyal

    „Nem elég jónak, a legjobbnak kell lenni” – interjú Boldoczki Gáborral

    Íme az ország legtehetségesebb fiataljai: ők nyertek idén Junior Prima Díjat – 2. rész

    Íme az ország legtehetségesebb fiataljai: ők nyertek idén Junior Prima Díjat – 1. rész

    A tehetség akkor válik teljessé, amikor elismerésre talál” – átadták a zeneművészeti Junior Prima Díjakat

    A megjelenés támogatója: MVM Zrt.


  • További cikkek