×

Homársírásnak álcázott rendszerkritika
Tolnai Ottó: Szeméremékszerek – A két steril pohár
Kis Petronella
2018 // 10. 11

Tolnai Ottó regényemegírásának metodikájában és kaotikusságában képezi le a magyar politikai hatalmi rendszer működését, szétesettségét és a nép tudatlanságát, orránál fogva vezetését. Rendszer- és társadalomkritika ez, de nem pusztán a mai kormányzásé, hanem a magyar nemzeti irodalom és művészet sorsára évszázadokon keresztül ránehezedő rezsimé.

Elmés, öntudatos, szatirikus, provokatív, vészjósló – csak néhány jelző Tolnai Ottó Szeméremékszerek – A két steril pohár című regényére. Az író egy kimeríthetetlennek mondható szövegkorpuszt alkotott meg, amelynek majd négyszáz oldalas terjedelmében szinte egyesével lenne érdemes kielemezni metaforáit, szimbólumait, metaszöveg-struktúráját. Tolnai elképesztő mennyiségű irodalmi, kulturális, történelmi, néprajzi műveltségi anyaggal itatja át textusát, köztük számtalan rég elfeledett vagy alig ismert Kárpát-medencei szerző műcímével és -részletével. A regény teljes egészében csak ezek ismeretében bekebelezhető, hosszan elrágódós olvasmány.

Az Orbánfalva utca 13.-ban lakó főszereplő, T. Olivér a címben leledző két steril pohárért indul el a helyi gyógyszertárba Palicson, és hazafelé menet különböző „kalandokba” keveredik. A határon egy félreértett mozdulata miatt feltartóztatják a határőrök, majd embercsempészet gyanúja miatt beviszik a rendőrségre, onnan pedig a pszichiátriára kerül. A cselekmény azonban szinte csak ürügy arra, hogy egy olyan regényt kapjunk, amely megírásának metodikájában és kaotikusságában képezi le a magyar politikai hatalmi rendszer működését, szétesettségét és a nép tudatlanságát (utalva például arra, hogy újabban kutyák is rajongójává válnak a Szulejmán sorozatnak), orránál fogva vezetését. Látszólag ugyanis a szövegnek kétharmada pusztán terjengős szószaporítás – valójában viszont épp azzal tart tükröt a magyar népnek, hogy ebben az információkáoszban kijelöli a tájékozódási, eligazítási és referenciapontokat az olvasónak, úgynevezett „szamárvezetőként” funkcionálva, megmagyarázva önmagát. Egészen új oldaláról és új eszközökkel közelíti meg ezt a kortárs szépirodalomban már sokat ecsetelt témát.

T. Olivér bűne, hogy egy „szír, afganisztáni, pakisztáni, indiai, bangladesi, algériai, eritreai” fiúval találkozik össze a határ közelében, s a muslincákat magától elhessegető kézmozdulatát az ott állomásozó őrök úgy értelmezik, hogy a migránst át akarta irányítani Magyarországra, ezért a kihallgatások alkalmával folyton rekonstruálnia kell gyanús gesztusát. „Az a szimpatikus fiatal tiszt egyre csak a magasságot mérte, mikor meddig emelem. Mindig ugyanarra a helyre állított, s a falon különböző vonalkákat huzigált. Később már benn a cellában sem tudtam leállni, ott is emelgettem a karomat, edzettem, s magam is rendszeresen mértem karemelésem-karlendítésem amplitúdóját.” A történet szerint a rendőrségen vaskos dossziékban őrzik többek között annak a A két steril pohár nak és Szeméremékszereknek(ekkor még különálló töredékként) a kéziratát, amelynek immár megjelent verzióját kezében tartja az olvasó. Ezzel – és a hasonló, politikai elnyomás vagy cenzúra kapcsán felemlegetett példákkal, mint Kazinczy börtönbe zárása, a szovjet uralom látszat-hatékonysága vagy az Auschwitzról szóló regényből ismerős szögesdrót, amely most a határt védi a hívatlan behatolóktól – pedig a mű nemcsak a 21. századi politikai kérdések irodalmi létjogosultságára kérdez rá, de az irodalomban ábrázolt, az igazság elkendőzését megcélzó és az írókat, költőket büntetésben, szabadságmegvonásban részesítő hatalom felelősségét is. Tolnai kötete tehát egy nagy port kavart műként aposztrofálja magát, de egyúttal megjelenésével jelzi: azért sem hallgat. Rendszer- és társadalomkritika ez, de nem pusztán a mai kormányzásé, hanem a magyar nemzeti irodalom és művészet sorsára évszázadokon keresztül ránehezedő rezsimé. Egyszerre utópia és az összeomlásra készülő végrendelet.

Tolnai mesterien játszadozik a nyelvvel, forgatja ki saját szavait és szül szándékos félreértéseket a rendőrök, valamint a pszichiátriai dolgozók szemszögéből. Kötetének ez, illetve a nem létező, funkciótlan tárgyak hosszas analizálása adja fanyar, ironikus, rendkívül szellemes humorát: például a gyanús, zsáknyi csehovszürke galambürülék szerepének tisztázása a főhős „misszióját” (azaz az embercsempészetet) illetően; az Afgán agarak nevű, migránsokból összeállított nemzeti gyephokicsapat; vagy olyan homályos értelmű szavak használata, mint a mintha, a majdhogynem és az akárha, amelyek mögött megoldandó összeesküvés-elméletek feltételezhetők.

Egy-egy szónak óriási jelentősége lehet, a szépirodalom világában azonban nem osztották ki a „cenzúrafelelős” pozíciót az alkotók között. A Szeméremékszerek ugyanis igen komoly elméleti problémákat, értelmezésbeli kérdéseket is felvet a regényírást illetően: szövegét számos fiktív figura írja, akik közül többen azonosíthatók Tolnai Ottóval (hivatkozik saját műveire, Olivér születési éve és tanulási helyszínei megegyeznek az íróéval stb.), aki tehát maga is egy identitásbomlást és -sokszorozódást szenvedett egyén. De akkor vajon a szerző mégsem választható le hőseiről? Egyáltalán a valóságból táplálkozik-e egy regény születése? A kézirat dossziéinak ide-oda tologatása és összerendezése azt rekonstruálja, hogy egy irodalmi szöveg jelentéstartalma hogyan képes transzformálódni a szövegrészek sorrendjétől függően, illetve hogyan lehetséges kiforgatni és kiolvasni belőle azt, amit a hatalom szeretne belelátni.

Töredékesen, mozaikszerűen villannak fel utalások az ország állapotára és a rendszer abszurd mechanizmusára vonatkozóan: a lakatlan Goli-otok szigetére érkezőket fogadó portásra, a Professzor illetékességének megkérdőjelezésére az elmegyógyintézetben, a martalócok fosztogatásaira, az úszni nem tudó vízszakértőre – a legárulkodóbb azonban mégis a síró homár esete, akit élve forráznak halálra. Beszédes, ahogyan a szöveg átértelmezi a migráns szó fogalmát Bartók Amerikában való letelepedésén keresztül, valamint ahogy rávilágít arra a groteszk momentumra, hogy néhány évtizeddel ezelőtt éppen mi járultunk hozzá a szabad Európához a vasfüggöny megbontásával.

A Szeméremékszerek az eddigi év talán legnagyobb úttörő műve. Szemléletesen ábrázolja Palics évszázadokon átívelő kultúrába ágyazottságát és jelenlegi leválasztottságát az anyaországról, a végén egy Csáth-naplórészlet kontextusba illesztésével. Rávilágít, mennyire másként értelmezzük ma a száz évvel ezelőtti „innen, Palicsról” kifejezést: az „itt” ekkor még a gondtalannak és természetesnek tűnő szabadságot jelentette, nem pedig a mostani elszeparált Szerbiát (ahol Csáth nem mellesleg megmérgezte magát, miután a határon nem engedték át). A naplórészlet ötletes továbbírása szerint elrebeghetünk egy utolsó fohászt hazánkért. A regény néhol szakirodalmat idéző szókészlete, érvkészlete és elejtett megjegyzései azt mutatják, hogy talán tudományos értékű munkának vagy hivatalos iratnak (is) készült, amely a későbbiekben generációk számára szolgálhat zsinórmértékül a jelen korszak hatalmi rendszerének átláthatóságára és a politika folyamatszerű homogenitásának ábrázolására.

Tolnai Ottó: Szeméremékszerek – A két steril pohár, Jelenkor, 2018.

Leadfotó: Valuska Gábor

Megosztás:

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs decemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben