„Tarts önmagadtól”

Lanczkor Gábor második, Folyamisten című kötete leginkább látomások gyűjteményeként értelmezhető. Egy olyan, a mai környezetbe oltott misztikus világképet tár elénk a regény, amelynek körvonalai nehezen ragadhatóak meg. Az átláthatatlanság legfőbb oka, hogy a regény szereplőinek valósága, álom- és képzeletvilága időről időre egymásba mosódik.

A Folyamisten borítója szerint a regény „négy élet egy új korszak küszöbén”, ám a történetszálak nem határolhatóak körül ilyen egyszerűen. Három nagyobb egységet tisztán elkülöníthetünk: Gellei János katolikus pap mindennapjait felkavarja, hogy gyengéd érzelmeket táplál egy fogyatékos fiú, Péter iránt, és egy római út során testi kontaktusba lép egy prostituálttal. A másik két főszereplő, Esther és Ságvári László élete szorosan összefonódik. Az angol zenészlányt megerőszakolják, és teherbe esik, majd Indiába utazik. Ságvári történetszála a Londonba emigrált magyarok mindennapjaiból mutat meg egy szeletet, miközben a férfi egyre mélyebbre ássa magát egy hattyúszerű lány és a London elveszett vizei utáni kutatásában. Közben megismerhetjük, hogy Mira, az indiai özvegy hogyan szabadul ki a hagyomány által rá rótt szerepből, és miként próbál megmenekülni egy életveszélyes helyzetből. Azonban a szöveg eljátszik azzal is, hogy Esther és Mira történetét csupán Ságvári álmodja. Nehéz lenne pontosan meghatározni, hogy éppen melyik történetszál játszódik teljesen az álomvilágban, de ez az átláthatatlanság célja is a kötetnek, hiszen a szereplők éppúgy elveszettek, képtelenek a jelek értelmezésére, ahogy az olvasó is kizökken és értetlenül áll a természetfeletti jelenségek előtt.

A regény szerkezete hasonlatos a Folyamistenhez készült Anarchitecture (Lanczkor Gábor zenekara) Soundtracks for a Novel albumához, amely egy-egy lágyabb, ismétlődő dallamot folyamatos „zajongással”, nem a klasszikus zenefelfogásban elfogadott elemekkel vegyít, feszültséget keltve a zenében. A regény szereplői is hétköznapi életritmusukat követik, míg a természet valamilyen furcsa módon, akár őket megszállva, kényszerítő erőként mutatkozik meg számukra. A regényt gyakran akasztják meg versbetétek a történetek fordulópontjain, ám a Folyamisten nemcsak az irodalommal (Dunajcsik Mátyás, Erdély Miklós szövegeivel), de más művészeti ágakkal is kapcsolatba lép. A már említett album mellett a szövegben az Esther hallgatta zenék sokszor előrevetítik az eseményeket, összekötve a művészetet a természettel. Esther és Ságvári története pedig több ponton is megidézi Lars Von Trier Antikrisztusának motívumvilágát és az ott nagy jelentőséggel bíró jelenetet, amelyben egy róka szájából hangzik el, hogy „a káosz uralkodik”. (Lanczkor egy korábbi blogbejegyzésében maga is méltatja ezt a jelenetet.) A filmben, akárcsak a regényben, a káosz a természethez kötődik, amely a tudat alatt végbemenő folyamatok helyszínévé válik, és a tudat számára értelmezhetetlen jelenségeket teremt, így a természet borzongató volta kerül előtérbe. Ezt az értelmezési lehetőséget erősíti az álomvilág és a valóság keveredése, hiszen az álmokat a jungiánus pszichológia szintén a tudattalan tartalmak kivetüléseként értelmezi, amelyek nehezen feltárható, egyéni motívumokkal operálnak.

A regény borítóján egy hattyú látható, hasonlatosan egy 18–19. századi természetrajzhoz, amelynek lényege, hogy olyan szempontból ábrázolja az állatot, hogy annak anatómiailag mindene látszódjon, így a legpontosabban illusztráljon minden megfigyelést. A borító utal arra, hogy maga a könyv is egy „bemutatás”: egy olyan felsőbb erő-istenség működését mutatja meg, amit csak a történeteken át figyelhetünk meg, hiszen ahogy Ságvári elmondja, ennek a vallásnak „Nincsenek tanai. Nincsenek papjai. És egyháza sem lehet soha”, csupán a természet és az ösztönök fonadékán át mutatkozik meg számunkra. A Folyamisten a folyók állandósága, a londoni folyók akár felszín alatti tevékenysége, alkotó és romboló munkája miatt képviselheti kiválóan a természeti világot, amely a regényben a kereszténységbe nehezen integrálódó, pogány hiedelemvilágú ősmagyarsággal is kapcsolatban áll.

A történetek összefonódása valóban valaminek a kezdetét jelenti: a hétköznapi emberek olykor erős tradícióiktól és a láthatótól szakadnak el, hogy belső világuk felé forduljanak. Ám olyannyira érthetetlen számukra az új világ, hogy rendkívül nehéz helyzetbe kerülnek, amint túlságosan mélyre ásnak benne. A regény olvasmányos, borzongató utazás, amely a modern társadalom rendjébe beékelődött emberek ösztönvilágának előtörését mutatja föl.