Nincs időd elolvasni? Vedd fel az olvasólistádra, és térj vissza a cikkhez később!

Az oldalon sütiket használunk a jobb működésért. Az olvasólista a sütik törléséig tárolja a mentett cikkeket.

OK
Olvasólista

Duruzsoló hangok

N. Tóth Anikó: Szabad ez a hely?

2018.04.27 — Szerző: Gyarmathy Hedvig

Utazók súlyos lélegzetétől hangos terek, ablaküvegnek nyomódó arcvonalak, hajnali buszút. N. Tóth Anikó prózakötete az utazás határhelyzetét sűríti apró életmozzanatokba. Olyan hétköznapi életeseményekbe, ahol egyszerre rögzül az utazók kiszolgáltatottsága, a kiszolgáltatottságban rejlő emberi történet, az emberben rejlő motiváció.

Duruzsoló hangok

N. Tóth Anikó Szabad ez a hely? prózakötete különálló, de sok esetben egymásra utaló novellák tárháza. Az elbeszélések széttagoltságáról már a tartalom is árulkodik. A mű ugyanis három – terjedelemben és az elbeszélések számában egyenlőtlenül elosztott – nagy tematikus egységre bomlik. Az első, Úti jegyzenek elnevezésű részt kiválóan jellemzi a választott Mészöly Miklós idézet, azazhogy „Útközben lakom”, hiszen ezen blokk kizárólagosan a megfáradt utazó élethelyzetét tematizálja. Mindezt a végletekig lecsupaszított, szikár nyelven, amely bár semmiben sem különbözik a hétköznapi nyelvhasználattól, mégis magában rejti a kimondott szó súlyát. Az Úti jegyzetek nyelvi eszköztára, olykor stilizáltabb – mint például a kötet címadó elbeszélésében, ahol az ülésen felejtett sál érzékimpulzusként aktivizálja az elbeszélő harminc évvel korábbi emlékeit –, olykor pedig töredékes, hiányos, párbeszédszerű. A mű ezen egységében megfigyelhető a nyelvhasználat, valamint az egyes elbeszélések között fennálló koherens kapcsolat. Azokban az írásokban, amelyek olyan élethelyzetet rögzítenek, ahol az utazók közege a fő szövegalkotó elem, a nyelvezet élőbeszédszerű. Ezek közös ismérve a konfliktus ábrázolása – mint például a Hosszú az út, a Csengőhangok,a Juli, Gergő vagy a Rendkívüli megálló című novella esetében – vagy egy egyszerű történés leírása (Foglalt; Mentő; Kőtenger, bazaltorgona).

Azonban a kötet előrehaladtával egyre több olyan elbeszéléssel találkozhatunk, amely szándékos szerkesztési módra, szinte játékos szövegalkotási aktusra utal. A Csomagmegőrző novella látszólag az anyaság soha meg nem tapasztalt vágyát illusztrálja, karöltve azAnya című elbeszéléssel, amely mint egy folytatásos regény, aCsomagmegőrzőben ábrázolt történetet folytatja. Az utolsó utas és szövegpárja, a Hazaviszem, jó? a szinte újrajátszott cselekményt – az elbeszélői nézőpont indirekt váltakoztatása által – két teljesen különböző szöveggé konstruálja. Eme visszatérések nem csupán a novellákat összekötő történetismétlésekben (Minden időben, mindig időben – Veszteglés), hanem az egyes motívumok, legfőképpen a helyszínek reprodukálódásában is tetten érhetők – pont azt az érzést keltve, mint amikor az ingázó utas farkasszemet néz a sok ismeretlen ismerőssel.

Úgy tűnhet, hogy a szövegek egymásra hatása és az elbeszélésmódok bohó váltogatása által a kötet egy olyan koherens világ megalkotására vállalkozik, amely ugyanazon térben és szimbólumrendszerben akarja szemléltetni az emberi élethelyzeteket. Azonban tartalmaz számos olyan elbeszélést is, amelyekről a fent említettek egyike sem mondható el. A Hodovó a fináncoktól rettegő ember vonatútját írja le, amely bár beleilleszthető az utazás tematikájába, mégis direkt módon kiszakítja a modern terekbe és időbe belesüppedt olvasót. Ami a legnagyobb szövegtörést okozza, az a kötet elejére szerkesztett Igényes utas, amely komoly műfaji kérdéseket vethet fel, ugyanis egy laikus számára is inkább a prózavers műfaját idézi, ezáltal pedig a kötetben való legitimitása illogikus.

A Szabad ez a hely? második nagy tartalmi egységét az Úti jegyzetektől teljesen független, az utazás tematikát maradéktalanul elhagyó Fájdalom fátylai alkotják. Amíg a kötet első nagy egysége egynéhány oldalas, rövid, inkább történetszilánkokként definiálható szövegdarabokból konstruálódik, addig a Fájdalom fátylai szám szerint hét, terjedelmileg hosszabb elbeszélésből áll. Az Úti jegyzetek utazástematikája a művek tér- és eseményalkotásában kap szövegalkotó szerepet, addig a hét novella estében az explicitté tett hajtematika metaforikusan kapcsolja egymáshoz az elbeszéléseket. Ehhez idomulnak az elbeszélések címei is: Teker; Belevág; Szakít; Szorít; Vakar; Borotvál; Tép. Jelen kötetegység is egy szövegidézettel mutatkozik be, történetesen Mándy Iván „Megrázta a haját, és a szoba elsötétedett” soraival. Éppúgy, mint a Mészöly-idézet, eme sor is témamegjelölőként funkcionál. A Fájdalom fátylai szinte minden ponton eltér az Úti jegyzetek szövegeitől. Az elbeszélések egy megnevezett személy egy-egy meghatározó – többségében sorsdöntő – pillanatát rögzítik, miközben a teljes életútját ábrázolják. Kiemelendő a Szakít című elbeszélés, amely a kötet legérdekesebb, motívumrendszerét tekintve a legbonyolultabb, ezáltal pedig a leginkább elemzésre érdemes írás. Szövegvilágában a ki nem mondott szavak, az el nem sírható könnyek fájdalma keveredik a tettleges erőszakkal. Egyetlen – viszonylag rövid – történésszálon állít párhuzamot a fizikailag bántalmazott nő kínja és az elbeszélő férfi párjának ideges mozgásában megbúvó szenvedés között.

A Szabad ez a hely? harmadik nagy egységének RE címmegjelölése alatt Esterházy Péter sora olvasható: „Mit takar el egy mondat, amikor éppen fölfed, vagyis leír?” Ez a négy elbeszélésre tagolódó rész a prózakötet legterjedelmesebb, legkifejtettebb része, melynek központi témája a felszín, az érzékelhető felületek mögött meghúzódó emberi sorstragédiák. A Fájdalom fátylai és a RE történeteit jellemző szenvedéstörténetek tengerében illogikusan hat a kötetzáró, Az első fölolvasás című novella, amely Pesthy Kornélia írónő az irodalom felé vezető, kacskaringósan göröngyös útját meséli el – vagyis mesélné, de nem teszi. Ugyanis a hosszas előkészületek ellenére nem juthatunk el a várva várt esemény végére, nem tudjuk meg, hogy Lia megkapta-e az egész életében vágyott sikert és elismerést. Az utolsó sorokra nem marad más, csak a reményteli várakozás. Így a prózakötet záróakkordja csupán prepozíciója marad a szövegkonstrukciónak, ezáltal pedig a lezáratlanság hatását keli.

Bár a Szabad ez a hely? elsőre az utazásélmény kötetének tűnik, a leírtakból is kitűnhet, hogy ennél sokkal több témát foglal magában. A sokoldalúságából, valamint a hármas tagolásából kifolyólag tematikailag, szerkezetileg és a narratológiailag erőteljesen széttartó. Az elbeszélések következetlen egymásba kapcsolódása és önállósága okán az olvasótól különböző, sűrű váltásra kényszerítő olvasásmódot követel, hiszen a gyönyörködtető tájleírás vagy egy élethelyzet ábrázolását követően belecsöppenhetünk egy motivikusan terhelt, szimbolikus hálózatot működtető szövegbe, amely azonnali visszacsatolást, a folytatásos jellege miatt folyamatos értő és reflektáló befogadást követel. Maga a prózakötet mint kompozíciós egység is megosztott. Látszólagosan törekszik az egységesítésre, erre utal a kötet hármas bontottsága, a terjedelmi és tematikai variabilitás mégis gátolja az összefüggő szövegkonstrukció kialakulását. Az szerkezeti eklektikussága ellenére egyes novellák önálló darabként kiválóak. A belső terek rejtett zártsága és a nyelvi eszköztár változatos használata miatt semmiképp sem utazás közben olvasandó.

N. Tóth Anikó: Szabad ez a hely?,Kalligram, 2017.


További cikkek