„A blues a modern popzene origója” – Interjú a Mojo zenészeivel

Akkoriban sokan úgy játszották a kocsmazenéket, hogy csak feltették az erősítőt a színpadra, és szólt, ahogy szólt. A Picasso se arról volt híres, hogy minőségi hangképpel játszanának a zenészek, Oliék viszont majdnem úgy szóltak, mint egy lemez. Egyszerűen jó volt hallgatni őket. Néha vokáloztak is, és akkor elolvadtam. Kiderült, hogy János jár Palermo Boogie Gang-koncertekre, ahol összehaverkodtunk, és megbeszéltük, hogy majd játszunk valamit, ha Oli hazajött, mert akkoriban tengerjáró hajókon teljesített „katonai szolgálatot”.

Már viszonylag fiatalon azt gondoltam, hogy meg kéne élni a zenélésből, és mivel a klubozás nem kecsegtetett nagy anyagi sikerrel, 2008-ban elmentem egy hajóútra. Aztán ebből az lett, hogy öt évig zenéltem óceánjáró hajókon. Három hónapig mentünk, aztán egy-két hónap szünet, majd vissza.

A hajós vendéglátózás nem könnyű műfaj. Hónapokig vagy bezárva egy hajón, és minden este hosszú órákat játszol. Hogy bírtad?

Szerencsés természetem van ebből a szempontból. Szeretek zenélni, és úgy vagyok vele, hogy a Hello Mary Lout is el kell játszani rendesen. Meg én szeretem a Hello Mary Loukat.

A német slágerlistákat különösen. Nenát és a többieket.

A hajózás jó megélhetési lehetőség, de óriási csapda is. Amíg kint vagy, itthon kikopsz a köztudatból. Sokkal jobban keresel, mint a hazai klubozgatással, aztán hazajössz, és nincs semmi, ezért visszamész a hajóra. Ebbe a körforgásba hamar bele lehet fáradni.

Dehogynem. De a hajón is írtam dalokat. A Kőbányai Zeneiskolába jártam, ami alatt sok helyen játszottam a Fővárosi Nagycirkusztól egy blueszenekarig, amiben nulláról kellett megtanulnom bluesosan játszani. Basszusgitár szakon végeztem Kőbányán, és rá kellett jönnöm, hogyan működik a bluesban a basszusgitár, amihez rengeteg zenét hallgattam és elemeztem. Aztán lett egy Blues Condition nevű zenekarunk Várnai Dani gitáros-énekessel és Kiss Zsolt László dobossal, de sajnos pont a 90-es évek végén kezdtük el, amikor itthon lecsengett a nagy bluesőrület. Utána mentem ki vendéglátózni, és amikor abbahagytam, elkezdtünk Horváth Jánossal HoHo Band néven duózni, amihez aztán Tamás is csatlakozott, és elindult a Mojo.

Olivér zenei kalandozásai mindig meghatározták a Mojo zenei arculatát. A 2020-as lemezetek, a Mojo például egy rockos anyag lett.

A 2020-as lemez kakukktojás. Ha levennénk róla az elektromos gitárokat, látszana, hogy ugyanolyan dalok vannak rajta, mint amiket addig is írtam. Egy érdekes kísérlet volt, feszegettük kicsit a határainkat szakmailag és emberileg, és kiszakadtunk a megszokott közegünkből. Gyerekkorom óta mindenféle zenét hallgatok. A nagyobbik bátyám több száz darabos kazettagyűjteményén szocializálódtam, amiben Louis Armstrongtól az A-háig minden megvolt. De az is igaz, hogy a brit vonal – a beatzene és az angolszász blues – közelebb áll a szívemhez, mint bármi más. Szeretem a dallamokat. Tamás is mutatott egy csomó zenét Ry Coodertől J. J. Cale-ig, és pár dalom biztos olyanra sikerült, amilyen zenéket épp hallgattam, de ezzel nincs baj szerintem.

A Mojo-lemezek elég eklektikusak, az aranyásódaltól a jazzes elhajlásokig minden belefér.

Régebben zavart is, hogy nem tudom megfogalmazni, mi a zenekar stílusa. Az új lemezen, a The Best Is Yet to Come-on szerintem végre megtudtuk. Sokkal koherensebb, mégis változatos.

Korábban miért zavart ez? Épp az eklektika az egyik legizgalmasabb a Mojóban. Sok blueszenekar ugyanazt a két számot írja meg újra meg újra meg újra.

Engem csak a kilengések amplitúdója zavart, nem az, hogy sokszínű zenét játszunk, amihez pluszban jönnek még a mindenféle fura hangszerek. De már elfogadtam, hogy ezek vagyunk mi.

Kezdettől fogva olyan hangszerekkel színesítitek a hangzást, mint a diddley bow, a cigar box, a harmonetta vagy a basszusharmonika.

Ez tőlem ered. A különleges hangszerek közül nálunk elsősorban a gitárok a látványosak. Játszok mindenféle harmonikán, de az, ha kocka alakú, nem biztos, hogy feltűnik annyira, mint ha egy húrja van egy gitárnak. Bírom, hogy Olivér egyfolytában gitárokon töri az agyát, hogy mit lehet beszerezni, és folyamatosan „seftel”.

Így került be a cigar box és a diddley bow is a zenekarba, de játszottunk hawaii gitáron is.

Eszembe jutott, hogy az X. Y. számot miért ne lehetne hawaii hangzással eljátszani, mire Oliék utánanéztek, és Pengő Csabival összeraktak egy hawaii gitárt. Ezekből sokféle hangzás kerekedik ki. Most próbáljuk egységesebbé tenni a megszólalást, ezért kicsit visszavettünk ezekből a hangszerekből, de én személy szerint nagyon élvezem. Hallgatóként is szeretek töpizni egy koncerten, hogy na, mit látok a színpadon. Ott van például a Blue Hats, akik mindenféle fura dolgon játszanak és produkálnak elképesztő hangképeket – nézőként izgalmas, hogy nem tudod, min.

Az új lemez nyitódalában, a The Best Reason to Live-ben egy több mint százéves akusztikus gitáron játszom, ami a Magyar Császári és Királyi Zenehangszergyár terméke. Raktam bele egy pickupot, és azzal játszottam fel. Használni már nem igazán lehet, de egyszer-egyszer még életet tudunk lehelni bele. A didley bow-kat is szeretem: az annyira elfuserált hangszer, hogy már tényleg szép. Van vele kínlódás, mert házilag kell csinálni, és nem annyira megbízhatóak.

Te is csinálsz otthon?

Az első didley bow-nkat én csináltam.

Ő is tette tönkre. Ráment kocsival.

Utána már nem volt ugyanolyan. A másodikat Pengő Csabi csinálta, az egy mester didley bow.

Ez egy nagyon amerikai hangszer. Azt kell tudni róla, hogy nem nagyon öntötték gitárformába, hanem kifeszítettek a veranda két pontjára egy madzagot, alátettek egy konzervdobozt egy gyűrűvel és pengették. Leghíresebb képviselője Lonnie Pitchford gitáros és autentikus amerikai népzenész volt. A didley bow hordozható változatán játszik Olivér vagy például Seasick Steve is, aki hontalannak adta el magát egy időben, és mindenféle szemétből meg konyhai kellékekből – például serpenyőből – épített gitárt.

Tavaly ritmusszekciót cseréltetek, és tuba került a basszusgitár helyére, amitől egészen sajátos lett a Mojo hangzása.

Gondolkodtunk, honnan szerzünk egy bőgőst, aki ismeri ezeket a műfajokat, emberileg is passzol közénk, és sokkal egyszerűbbnek tűnt Mazura Jancsival összeszűrni a levet, mert vele már sokat játszottunk, a repertoárunk nagy részét is tudta. És nagyon jó beszélgetésindító az, hogy „és miért tuba?”.

A Dr. Valter & the Lawbreakersben ő volt a tubás, és Gál Csaba Boogie Someday Baby zenekarában is játszott, most pedig az Örkény Színházban hangosít. János hihetetlenül nyitott ember, és nemzetközileg elismert tubás, tubaelőadásokat tart, tubatábort vezet, szóval igazi szerelmese a hangszerének.

A tubával át kellett variálni, hangszerelni a régi számokat – mennyire jelentett ez kihívást?

Vannak számok, amik kifáztak emiatt, mert egy tubának teljesen mások a lehetőségei, mint egy bőgőnek vagy basszusgitárnak. Bizonyos ritmusképleteket például sokkal szögletesebben tud játszani pusztán azért, mert fúvós hangszer. Kényszerből váltunk meg az előző ritmusszekciónktól, és János egy kész repertoárt kapott, amiben megmondtuk, mit kell játszania. Sok mindent át kellett hangszerelni, de alapvetően akkor válik valaki zenekari taggá, ha ő is bele tud folyni a számokba, és a magáénak érzi őket. Ezért is írtunk új anyagot.

Kicsit sok volt, hogy a Covid után nem tudtunk regenerálódni, mert még ritmusszekciót is kellett cserélnünk, és ez nem volt rövid idő, de végül elég jól kijöttünk belőle.

Egy ritmusszekció nagyon kényes: ha az nem jó, lehetsz akármilyen jó szólista, bukott angyal az egész produkció.

Blaskó Gyuri az új dobosunk, gyerekkori barátom, Kőbányán osztálytársam volt. Zenekari fuvarozással is foglalkozik, nem egyszer vitt ki minket Dániába, de hogy milyen ügyesen dobol, azt csak én tudtam. Ő is rengeteget vendéglátózott, sokféle stílusban van otthon. A blues nem egyszerű dobszempontból, mert nem technikai kérdések vannak, hanem fíling. Teljesen mindegy, hány hangot tud leütni egy másodperc alatt, mert ha nincs meg az a lüktetés, az a sound, akkor süthetjük. Gyuri viszont hajlamos időt fektetni abba, hogy ez meglegyen.

Miért jó bluest játszani?

Mert elég szabad műfaj. Még nem jazz, de már nem pop. Van egy keretrendszer, de van szabadság is benne.

A blues a modern popzene origója. Ez az egyetlen műfaj, aminek mindenhova sikerült beinnia magát: én hallom az r’n’b-ben, Mariah Carey és Beyoncé minden hajlításában, de ott van a hiphopban, a diszkóban, a soulban és a funkyban is. Ahol nem jelenik meg…

…az a sváb zene. Bár múltkor hallgattam Falcót, és abban is simán benne van.

Rendszeresen turnéztok Dániában Tim Lotharral, akivel közös lemezeitek is vannak. Mik voltak a legjobb élmények kint?

Dániában minden jó. Kiszakadunk a megszokott mesevilágunkból, és vadidegen nyugati emberek tapsolják meg a dalokat, szólókat, álló ováció van a koncertek végén. Nekem ez óriási feltöltést ad.

Van egy hely Dániában, a WinterCoat, amit sosem felejtek el. Egy nagyon kicsi sörfőzdét képzelj el a semmi közepén. Amikor odaértünk, szétnéztem a prérin, hogy lesznek itt emberek? Szántóföld, ameddig a szem ellát. Felvittek minket a szálláshelyünkre, és amikor lejöttem fél óra múlva, tele volt a kocsma, mintha előjöttek volna a koboldok a föld alól. Amikor vége volt a koncertnek, átöltöztem fent, és mire lejöttem, sehol senki. Tíz perc alatt kiürült az egész kocsma. Itthon koncert után maradnak beszélgetni, sörözni az emberek, ott meg elrohantak a koncertről, amit egyébként végigőrjöngtek. Érdekes a dán koncertkultúra. Vannak bulik vasárnap délután 3-kor is. Azt szoktam mondani, hogy ez kicsit olyan, mint evés után kocogni. A blueszene nem feltétlenül délután 3-as műfaj.

De legalább hazaér róla az ember időben.

Pontosan. Azért teszik 3-ra a koncertet, mert másnap munka van. Szóval vannak pozitív oldalai is, amiket akár itthon is be lehetne vezetni.

Nem épp optimista időket élünk, de az új lemez címe mintha szándékosan szembemenne ezzel. The Best Is Yet To Come: a legjobb még tényleg hátra van?

Ezt művészetileg kell érteni, nem gazdaságilag. Úgy érzem, hogy ezzel a lemezzel elindult valami új az életünkben, és van jövője a mostani felállásnak.

Most a legjobb a Mojo?

Ez most más, és ez is pont olyan jó lesz, mint a régi volt.

A Mojóban van egy kísérletező hajlam. Azt vettem észre sok kollégán, főleg a bluesban, hogy van egyféle soundja, és azt viszi végig az összes lemezén. Ennek is van sok jó oldala, de rossz is, mert kiszámítható lesz. Nem is gondolkoznak abban, hogy kicsit másképp is meg lehet fogalmazni valamit.

A Mojóban van egy játék Olivér és köztem, mert elsősorban mi vagyunk a szólisták, és a játékunkban szükséges egy feszültségnek lennie a színpadon, különben nem működik.

Egyszer az egyik erősebb, máskor a másik, és ettől válik izgalmassá, és minden koncert mássá. Ez a fajta izgalom, hogy most más tagok vannak, másképp gondolkodunk, más időket élünk, lehet, hogy sokkal jobb lesz, mint az előző pár év. Csaba és Fifi [Pengő Csaba nagybőgős és Mezőfi „Fifi” István dobos, a Mojo előző ritmusszekciója – a szerk.] hihetetlenül összeszokott ritmusszekció alkotnak, hiszen 30 éve játszanak együtt, amit nem lehet überelni, annyira tökéletes. Most másképp fogalmazzuk meg a bluest, mint velük tennénk, de pont ezért lehet valami újat és izgalmasat alkotni. Most ez foglalkoztat.