Túl a trash-határon

A valaha élt egyik legnagyobb filmrendezőként számon tartott Szergej Mihajlovics Eisenstein igazi polihisztor géniusz volt. Nevét jobbára filmes montázstechnikája miatt emlegetik (Sztrájk, Patyomkin páncélos, Október), de a mozgóképi fogalomábrázolás megteremtésén túl a szovjet mester kísérletezett avantgárd színházzal, vágástechnikájához tanulmányozta a haiku költészetet, filmes tapasztalatait számos, a filmes oktatásban is alkalmazott tanulmányban összegezte, és 2007-ben Magyarországon is megjelent egy kötet a rajzaival.



Ezért is volt nagyon érdekes a rendező 1930-as mexikói útja alatt indult ¡Que viva México!-projekt, melynek célja egy lírai dokumentumfilm elkészítése lett volna az azték kultúrát és a nyugati katolicizmust elegyítő közép-amerikai ország tradícióiról, ha a producerek és a szovjet hatóságok nem lépnek közbe. A leforgatott anyagot a Mexikóért rajongó Eisenstein nem tudta összevágni, így végül a filmet Griogrij Alexandrov, a rendező egyik társa közbenjárására csak 1979-ben mutatták be.

Peter Greenaway (A szakács a tolvaj, a feleség és a szeretője, Prospero könyvei, Éjjeli őrjárat), Szergej Eisenstein egyik őszinte csodálója, az „angol barokk” posztmodern filmes irányzat prominens képviselője a legendás filmrendező e mexikói kalandjáról forgatta filmjét, mely bár rendkívül különleges és bővelkedik remek ötletekben, sajnos túlságosan is obszcén és hatásvadász.

Az Eisenstein Mexikóban a szovjet filmrendező Guanajuatóban eltöltött tíz napját meséli el, természetesen nem konvencionális módon. Greenaway műve, mint tőle megszokhattuk, tele van szimbólumokkal. Már a dátum is szimbolikus: Eisenstein október 21-én érkezik, és tíz napot tölt el az országban. Az október egyaránt fontos számára és a mexikóiaknak: október 25-e a bolsevik forradalom évfordulója, 31-e a mexikói halottak napja dátuma. Összefonódik a két ország kultúrája és történelme, a cselekményben egymás mellé helyeződnek a szovjet és a mexikói forradalmak, illetve ezek jeles egyéniségei – Marx, Lenin, Pancho Villa és Emiliano Zapata (utóbbi kettő az 1910–1920 közti mexikói forradalom legendás hőse). A párhuzamot ironikus-melankolikus allegóriává rántja össze Greenaway, melyből az rajzolódik ki, hogy a forradalom halott, az eszmék kiüresedtek, szimpla szertartássá absztrahálódtak – előrevetítve így a ¡Que viva México! és a sztálini rendszer kegyvesztettje, Eisenstein sorsát is.

Peter Greenaway nemcsak Eisenstein, de saját Mexikóról szerzett tapasztalatait is belevitte a filmbe, természetesen a rá jellemző barokkos, ironikus filmformán keresztül. A Greenaway-féle különleges világítástechnika, dokumentum és fikció egymás mellé állítása valóban barokk festményhez teszi hasonlóvá a filmet. A rendező osztott képernyős megoldással állítja párhuzamba Eisenstein erotikus rajzait, személyesebb fotóit és a fiktív, leforgatott jeleneteket. Így a szovjet rendező benyomásai mellett elénk tárulnak Greenaway gondolatai is – avagy kíméletlen szerzői film ez egy megzabolázhatatlan géniuszról.

Túlságosan is kíméletlen: az angol filmfestő ezúttal túllő a célon. Érdekes, hogy bevallása szerint Greenawayt lenyűgözte Eisenstein, ám az obszcén, hányást, ürítést, frontális férfi meztelenséget mutató képek és homoszexuális közösülések sorából nem ez, hanem pontosan ennek ellenkezője domborodik ki. Tudni kell persze, hogy Peter Greenaway művei mind kegyetlenül érzékiek, szexuálisan túlfűtöttek. És az is tény, hogy Szergej Eisenstein több, sokak számára megbotránkoztató szkeccst hagyott hátra (illetve van egy fotó, amin hatalmas kaktusszal pózol, mintha az a pénisze lenne). Így mondhatni Greenaway csupán azt vitte filmre, amit a szovjet mester alkotott.

Ám valahogy nézőként nem tudjuk elhinni, hogy Eisenstein mexikói kiruccanásából kizárólag ezt lehetett kiragadni. Greenaway bizarr módon Eisenstein Mexikó iránti rajongását, mély impresszióját az idegenvezetőjével, a vallástörténész Palomino Canedóval folytatott homoszexuális kapcsolatában ábrázolja, mely explicit közösülésekben nyilvánul meg. Az Eisenstein Mexikóban gyakorlatilag minden második jelenetében a szovjet rendezőt meglehetősen ripacs módon megformáló Elmer Bäck és a Palominót alakító Luis Alberti férfiasságát „csodálhatjuk”. A többiben Eisenstein bohóckodik, zuhanyozik, hány és ürít.

„Úgy gondoltuk, egy kis szerencsével a film egy hatalmas filmrendező élete tíz napjának realista filmes portréja lesz, de bármiféle csodáló térdre borulás nélkül” – nyilatkozta Greenaway. Lehet, sőt biztos, hogy Eisenstein a valóságban is elég furán viselkedett néha, de az Eisenstein Mexikóban formai vívmányai és rétegzettsége egyszerűen eltűnik az obszcén képsorok mögött, így gyakorlatilag melegpornóvá, sőt trashfilmmé züllik a mexikói impresszió. Greenaway kétségtelenül kreatív alkotása sajnos ízléstelen, sőt közel nézhetetlen, és – akármit is tett Eisenstein magánéletében – dehonesztáló a szovjet filmrendezőre nézve.

Pontszám: 5/10

Eisenstein Mexikóban (Eisenstein in Guanajuato)
Színes, feliratos, belga-finn-francia-holland-mexikói életrajzi film, szerelmi történet, vígjáték, 105 perc, 2015
Rendező és forgatókönyvíró: Peter Greenaway
Operatőr: Reinier van Brummelen
Szereplők: Elmer Bäck (Szergej Eisenstein), Luis Alberti (Palomino Canedo), Maya Zapata (Concepción Canedo), Lisa Owen (Mary Sinclair), Stelio Savante (Hunter S. Kimbrough), Rasmus Slatis (Grisha Alexandrov), Jakob Ohrman (Edouard Tisse)
Bemutató: 2015. november 12. (Forgalmazó: Cirko Film)
18 éven aluliaknak nem ajánlott!