Kiútkeresők – 5 film az ArteKino Online Filmfesztiválról

Julia Langhof: LOMO – Egy blogger élete (LOMO: The Language of Many Others)

Kevéssé tesz releváns megállapításokat az internet személyiségformáló vonásairól a LOMO. Langhof 2017-es filmje mással törleszt: a Fatih Akin jegyezte Az Arany Kesztyűből ismert Jonas Dassler a játékidő során végig parádésan tereli a figyelmünket. A színész mindössze huszonegy évesen játszotta el rendkívül hitelesen a virtuális valóságban ragadt, okostelefonon lógó, emberi kapcsolatokkal hadilábon álló tinit. A LOMO áttűnésekben gazdag, chatfelületeket ábrázoló snittjei testközelbe hozzák a főalak valóságból történő kiszakadását. Julia Langhof emellett rákérdez, hogy miképp befolyásolja a világháló a szülő-gyerek, illetve a szerelmi viszonyokat: nyitva hagyott fináléja talán ébredést hoz Paul számára, és visszatereli őt a hétköznapokba.

A film megtekinthető itt

Marysia Nikitiuk: When the Trees Fall

Marysia Nikitiuk 2018-as művében lírai realizmus parolázik nyomasztó realizmussal, illetve néha még egy leheletnyi mágikus realizmus is szüremlik a kockák közé. A több szálon futó, egyszerre családi és szerelmi melodrámaként üzemelő történet egy ötéves kislány percepcióját festi le érzékletesen, emellett pedig a film két szerelmes, egy bűnözősorsra jutó srác és a falujában rekedő lány kanosszájáról is tudósít. Régi hagyományok és új törekvések, röghöz kötöttség és menekülési szándék ütközik. A When the Trees Fall balladisztikus sztorijának stilisztikája a figurákban dúló viharokat képzi le. Nikitiuk ugyan nem kecsegtet happy enddel, olykor feminista tónusú, de leginkább univerzális dilemmákat körbejáró debütrendezése mégis kedvezhet a folklorisztikus mesék kedvelőinek.

A film megtekinthető itt

Paloma Sermon-Dai: Petit Samedi

Paloma Sermon-Dai tavalyi alkotása jóval többet kínál, mint amennyit a kiindulópontja sejtetni enged. Uszkve hetven perce során ez a belga dokumentumfilm nem ragad le a drogfüggőség számtalanszor bemutatott problémájánál. A rendező vizsgálódásának középpontjában egy nyűgökkel terhelt, de lenyűgözően intim, keserédes anya-fiú összetartozás áll. A Petit Samedi (a cím egyébként kétértelmű, franciául „szombat”-ot jelent, de a főkarakter vezetékneve is ez) karcos házivideó-felvételekbe, színpompás beállításokba rejtve beszél szülő és gyerek traumákkal terhelt múltjáról, amely révén egyikük sem képes felnőni vagy épp megélni saját öregkorát. Két elveszett, ugyanakkor egymásra utalt lélekről skiccel portrét a rendező. A fiú, Damien gyötrelme kábítószeraddikcióba és többnapos eltűnésekbe fullad, míg az anya, Ysma saját bevallása szerint a kisváros bolondjaként, tanácstalanul bóklászva keresi negyvenhárom éves, örökre traumatizált gyerekét. Mégsem végletesen tragikus a sztori: Damienben erős a továbblépési és szenvedélybetegségétől való szabadulási szándék, így a Petit Samedi zárszava feltétlenül reménykeltő.

A film megtekinthető itt

Radu Jude: Nagybetűkkel a szabadságért (Uppercase Print)

Radu Jude végképp a román új hullám legnagyobbjává emelkedett. Nemrég az Arany Medvével honorált Zűrös kettyintésben vizsgálta a képmutatás anatómiáját godardi képrombolóként, a tavaly készült Nagybetűkkel a szabadságért pedig a szocialista diktatúra ellen graffitiművészként lázadó, tizenkilenc évesen elhunyt Mugur Călinescu emlékének adózik. Jude egy brechti V-effektusokkal zsúfolt, Gianina Carbunariu dokuszíndarabját önreflexíven ugyancsak a deszkákra helyező rémdrámát készített. A felépített díszletekkel, színes háttérrel tarkított Nagybetűkkel a szabadságért a hatalom vasmarkában zajló kiúttalan vergődés nyugtalanító lenyomata. Jude a ’70-es évekbeli európai politikai modernizmus zászlóvivője: a múlt stilizált újrajátszását a Ceaușescu-rezsimet bálványozó fekete-fehér híradófelvételek szakítják félbe a kulturális műsoroktól kezdve a nehézipari tudósításokig. Aztán a Călinescu megtörésével és valószínűleg mérgezés általi halálával záruló, pokolian kegyetlen utolsó tíz perc egy utcaképekkel szimbolizált, bizonytalan és nemtörődöm jelenben hagyja magára az akkori román állampolgárt és a sokkba taszított nézőt.

A film megtekinthető itt

Karolina Bielawska: Hívj kérlek Mariannak (Call Me Marianna)

Két évvel előzte meg az Egy fantasztikus nőt a lengyel származású Karolina Bielawska rendkívül szenzitív, melankolikus dokumentumfilmje. A Hívj kérlek Mariannak egyszerre precíz feminista pillanatkép és óriási humanizmust sugárzó portré a negyvenes éveiben járó, magát nővé operáltató Marianna Klapczynskáról. Performatív gesztussal élő kerettörténetében a főalak két alkotótársával dolgozná színdarabbá küzdelmes életét egy felolvasóest során, de korántsem ez a mű leginkább megragadó aspektusa. Nézőpontokat feleltet egymásra Marianna és Bielawska, és genderáttekintésük során főleg arra keresik a választ, hogy milyen akadályokat kénytelen leküzdeni a címszereplő a szülei, ismerősei, netán az utca emberei oldaláról – vagyis a Hívj kérlek Mariannak énképről, öndefinícióról szól. A rendező olvasatában a mások által felénk küldött reakciók, illetve a rosszalláson való túllendülés határozza meg társadalmi nemünket. Bielawska emancipációs dokumentumfilmje azonban ennél is továbbmegy. Hiába ugyanis a külvilággal való szembeszegülés, Marianna nővé alakulása biológiailag is meghatározott, így a főszereplőnek a hormonkezelés mellékhatásai révén önnön testi korlátaival is meg kell küzdenie. Szerencsére a rendező okosabb annál, hogy egyértelmű felelettel zárja le a címalak passióját: úgy véli, amíg létezik tolerancia és őszinte odafordulás, esély nyílhat egy jobb holnapra. A Natalia Fiedorczuk énekelte Marianna, valamint az Antony and the Johnsons Another Worldje zeneileg pedig alá is húzzák a központi felvetést.

A film megtekinthető itt