• Az újra megtalálás művészete – Hazai megjelenések augusztusban

    2021.09.11 — Szerző: Buzás Lelle

    A sok bezártság után a frissen átélt szabadság élményét mindenki máshogy fogja meg: ki belül, ki földrajzilag szeretne utazni, hogy meglelje a válaszokat az élet nagy kérdéseire, míg más csak örül, hogy ismét korlátozások nélkül szórakozhat és találkozhat a barátaival.

  • Berta’Lami: Nyílik

    Az MTV EMA- és Fonogram-díjas Dzsúdló Budapest Park-os koncertjén és az Állat című számában már felfigyelhettünk egy újabb ifjú énekesnő, Berta’Lami hangjára. Berta már nagy erőkkel dolgozik a szólókarrierjén, a hamarosan megjelenő Szirom EP négy szerzeménye közül pedig az elsőt meg is hallgathatjuk. A kislemez tematikájának középpontjában a virág áll toposzként: ehhez hasonlítja a tehetséget, amivel sokan nem tudnak mit kezdeni, ezért vergődnek, „elhervadnak”. A Nyílikben az út keresése és az azon való elindulás kihívásait énekli meg, ami talán mindannyian tudunk egy kicsit azonosulni.

    Sungazers: Vagyok

    Géczi Gergő egy szegedi fiú, aki Münchenben él és alkot, épp ezért kellő távolságból figyelgeti, mi is zajlik kis hazánkban. Talán ez az oka, hogy Vagyok című dalát nem angolul, hanem a változatosság kedvéért magyarul írta meg, így kérlelhetetlenül adja elénk trapalapokra fogalmazott társadalomkritikáját, amelyben a médiát és a közéletet veszi górcső alá.

    Platon Karataev: Partért kiáltó

    Viszonylag régen olvashattunk már a Platon Karataevről, ami az elmúlt évtized egyik legígéretesebb indie zenekaraként indult és tört utat magának. Mindig izgalmas, amikor egy eredetileg angolszász szövegkörnyezettel dolgozó formáció az anyanyelvére vált, ráadásul az értelmezési tartomány mellé egy mély üzenetet is kaptunk a bandától. A Partért kiáltó ugyanis az önismeret azon epizódjáról szól, amikor a felfedezés elején megijedünk a végtelen mélységtől, ami bennünk lakozik. Azt a feketeséget idézi, amivel Platonék vizuális világban már régóta találkozhatunk, de a klipben emellett több motívum is feltűnik: a mandala és a pont szimbólumok az én elvesztése és újra megtalálása élményeit tükrözik – hiszen pontból lettünk, és ponttá leszünk.

    Jü: Palaran

    Ha már belülről kiutaztuk magunkat, jöhet némi éghajlatváltozás. A mandalák világától nem túl távol maradva Indiáig és Délkelet-Ázsiáig visz az utunk a Jü navigálásával. Négy év után hallhatunk hamarosan tőlük egy nagylemeznyi friss szerzeményt, de addig is itt az ezt beharangozó Palaran, ami Győrfi Dóra énekhangjától válik igazán különlegessé. A Jü profiljától jelentősen eltér a keleti nyitás, úgyhogy nagy izgalommal várjuk a szeptember 24-én napvilágot látó teljes anyagot is.

    Àbáse: Sorongo

    Félreértés ne essék, nem a szorongásról szól a dal: a több mint száz éve született Pedro dos Santos brazil zeneszerzőnek állít emléket. Az Àbáse néven futó hazai és berlini szcénákban egyaránt otthonosan mozgó Bognár Szabolcs már több projektből ismerős lehet (Solqlap Budapest, Amoeba Band, The Mabon Dawud Republic). Arra, hogy miért éppen a Sorongo művésznevű ismert dél-amerikai dobosra esett a tehetség választása a téma meghatározásakor, egyszerű a magyarázat: sok ponton inspirálta őt tropicalia- és experimentális vonalon mozgó produkciójával. A személyes sztorihoz legalább ennyire intim klip is készült, amelyben a digitális kollázst Teiter Sárának köszönhetjük.

    LILIN x FeelGood: Szabadság önfeledten

    Mindenki máshogy próbálja meg feldolgozni a korábbi és jelenlegi énje közt tátongó szakadékot – a mögöttünk álló időszak ugyanis valószínűleg megviselte a lelkivilágunkat, ezáltal pedig ugrásszerű változásokat okozhatott bennünk. A tinédzserek és a fiatal felnőttek életéből komoly eseményeket vett ki a járvány időszaka, és úgy tűnik, ezt szeretnék bepótolni. És miért is ne tehetnének így? Hogy az önfeledt élményekhez megfelelő talpalávaló is társuljon, arról LILIN és a Feel Good kettőse gondoskodik, akik a Szabadság önfeledten című számukkal éneklik meg a szórakozás ismét fellelhető és kiélvezhető lehetőségét.

    Zsüd: Bonnie

    Ha már végképp fellazultunk a kezdeti önvizsgálódásból, le is öblíthetjük az olvasottakat és hallottakat egy igazi limonádédallal, amely a karantén alatt elhagyott kiszámíthatatlan pillanatokról szól, illetve azokat üdvözli újra az életünkben. Az elektro-pop műfajban jeleskedő producer és énekes, Zsü nemcsak a spontán élmények híve, de komoly tervei is vannak a jövőre nézve: hamarosan több megjelenést várhatunk tőle. Azonban vegyük komolyan a szerző intését, és ne szokjunk semmihez nagyon hozzá e projektet követve!

    bb


  • További cikkek