×

Betonszagú dioráma
Jan P. Matuszyński: Az utolsó család
Bobák Zsombor
2017 // 05. 11

A hóbortos lengyel művészről, Zdzisław Beksińskiről és családjáról fest bravúros portrét Jan P. Matuszyński első egész estés játékfilmje. Beksińskiék hétköznapinak nem nevezhető élete egészen hétköznapi jelenetekben bontakozik ki a betonszagú lengyel panelrengeteg hideg, zárt tereiben, különös feszültséget keltve.

Zdzisław Beksiński a hatvanas években vált ismertté Lengyelországban apokaliptikus-szürrealista festményeivel, és hamar a kortárs lengyel művészeti élet meghatározó alakjává vált. Munkásságát megannyi kérdőjel és mítosz vonta körbe, amit csak fokozott, hogy sosem nyújtott segítséget képei értelmezéséhez, még címadás formájában sem. Jan P. Matuszyński debütáló játékfilmje nem a különös művész alkotásait veszi szemügyre, hanem a Beksiński család olykor kifejezetten bizarr életét. Az utolsó család, ahogyan a cím is sejteti, elsősorban családi portré, de jó érzékkel kikerüli az életrajzi filmek szokásos buktatóit. A maguk abszurditásában komikus jelenetsorok karistoló drámai szekvenciákkal fonódnak össze, a nézőt szinte gúzsba köti a feszültség.

A történet 1977-ben, BeksińskiékVarsóba költözésével kezdődik, és a festő 2005-ben bekövetkezett halálával ér véget. A középpontban végig a család három tagja áll: a joviális, de rögeszmés művész, Zdzisław, a neurotikus és lobbanékony fiú, Tomek (aki maga is kultikus alakja volt a lengyel kulturális szcénának mint rádiós DJ), valamint a két excentrikus férfi árnyékában egyensúlyozó, törékeny és szerető anya, illetve feleség, Zofia. A családi dinamika szinte kizárólag a hideg-szürke varsói panelrengetegben, szűkös betonlakások zárt tereiben bontakozik ki. A klausztrofób atmoszférát erősítik a hosszú beállítások, amelyekben a kamera fáradhatatlan éberséggel rögzíti a drámát. Kacper Fertacz operatőr gyakran filmezi a szereplőket ajtókerettel rámázva, ami csak fokozza a zártság érzetét. A film lendülete a családtagok közötti lehetetlen szituációkból és érzelmi turbulenciákból fakad: többnyire Tomek dühkitörései és öngyilkossági kísérletei hozzák mozgásba az apa és az anya inkább passzív figuráját. Az abszurd humorral tompított feszültség a játékidő nagy részében a háttérben, elfojtva lappang, de szinte alattomos módon folyamatosan felcsigázott állapotban tartja a nézőt. A cselekmény előrehaladtával együtt kapkodunk levegőért a szereplőkkel ebben a szürreális világban.

Tűpontos alakítást nyújtanak a színészek: Andrzej Seweryn egyszerre szerethető és nyugtalanító a festő szerepében, az ezerarcú Dawid Ogrodnik érzékletesen hozza a zavart Tomeket, Aleksandra Konieczna játéka finom és mértéktartó, egyensúlyban tartja és összefogja a triót. A forgatókönyvíró Robert Bolesto (aki a zseniális sellőmusicalt, a Csábítókat is jegyzi) ügyesen építi a cselekményt: a család különcsége teljesen hétköznapi szituációkban mutatkozik meg, ennek köszönhetően nem érezzük túlzásnak a látottakat. A lengyel történelem eseményeit legfeljebb a nyitott ablakon át beszűrődő hangok jelzik, túlnyomórészt a jelmezek és a díszletek érzékeltetik az idő múlását. Nincsenek szentimentális párbeszédek a Solidarność-ról, Lech Wałęsáról és a rendszerváltásról, Matuszyńskit a család bizarr, zárt élete érdekli. Látszik, hogy a dokumentumfilmek világából érkezett, ugyanis szinte kizárólag statikus Jancsó-snittekkel dolgozik, és fontosabbnak tartja az érzelemmozgások dokumentálást, mint az átélhetőséget vagy a szereplők közelebb hozását a nézőhöz. A töredezett, dokumentarista stílussal sikerül elkerülni az életrajzi filmekben gyakori érzelgősséget, szinte mintha a valóság valahogyan belenyúlt volna a film alakulásába, és nem egy előre megkonstruált történetszerkezet töltené meg a vásznat. Ugyanakkor a film távolságtartása fárasztó is ebben a levegőtlen térben, és a folyamatosan adagolt, nyomasztó feszültség bosszantóvá válik egy idő után. Túl ritkák azok a jelenetek, amelyekben végre bekövetkezik a robbanás, szerencsére azonban a film záróakkordja éppen ilyen – ezért a vetítőteremből kifelé tartva meg is bocsátjuk, hogy ez az alkotás bizony meggyötri nézőjét.

Pont: 7/10

Az utolsó család
Színes, lengyel életrajzi dráma, 123 perc, 2016
Rendező: Jan P. Matuszyński
Forgatókönyvíró: Robert Bolesto
Operatőr: Kacper Fertacz
Zeneszerző: Atanas Valkov
Szereplők: Andrzej Seweryn (Zdzisław Beksiński), Dawid Ogrodnik (Tomasz Beksiński), Aleksandra Konieczna (Zofia Beksińska), Andrzej Chyra (Piotr Dmochowski)
Bemutató: 2017. május 11. (Forgalmazó: Mozinet)

Pályázat

A Kortárs folyóirat pályázatot hirdet tudományos értékezés készítésére.

Bővebben

Pályázat

A Kortárs folyóirat esszépályázatot hirdet Európa, Európa… címmel.

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

A Kortárs július-augusztusi számából ajánljuk

Sajó László Juhász Ferenc sírja 

Vincze Ferenc: Ahová Isten kuporodik

Ambrus Lajos: Kert-ember monológja

Márkus Béla: „...leszek, aki vagyok” – Sütő András életműve körül

Szigethy Gábor: Hol volt, hol nem volt Írószövetség…

Monostori Imre: Ács Margit / Párbaj

Bővebben