×

Arcba tolt erőszak
Gaspar Noé: Visszafordíthatatlan (Kultfilmradar)
Várkonyi Zsolt
2018 // 08. 09

A film, amiről tömegesen vonultak ki nézők és újságírók, és amit mai napig sokan az egyik legfelkavaróbb mozgóképes alkotásként tartanak számon. Új cikksorozatunkban kultuszfilmmé vált mozikat helyezünk nagyító alá: elsőként arra keressük a választ, hogyan írta bele magát a filmes kánonba a Visszafordíthatatlan.

Emlékszem, a főiskolai vágásórán hallottam először Gaspar Noé 2002-ben készült második nagyjátékfilmjéről, a Visszafordíthatatlanról. A tanárunk azt mondta, ennyire brutális, felkavaró alkotást még soha nem látott. Ennél jobb ajánlólevél nem is kellett. Akkoriban egyenesen vadásztam a kevésbé agyonreklámozott, ám annál súlyosabb darabokra, amelyek nem a hollywoodi tömegfilmgyártás sablonjait követik. Naná, hogy aznap este már ott villódzott (mit villódzott, vibrált!) a monitoromon a Visszafordíthatatlan stáblistája. Aztán a kép erősen jobbra dőlt, a kamera elkezdett imbolyogni, és kezdetét vette a másfél órás utazás a pokolból a mennyországba (vagy inkább fordítva?). Tizenhat éve mutatták be Gaspar Noé erőszakfilmjét, azóta másképp gondolunk a poroltóra, és nehezen felejtjük el, mi történt abban a bizonyos vörös aluljáróban. Kultfilmradar című sorozatunk első részében azt vizsgáljuk, hogyan írta bele magát a filmes kánonba a Visszafordíthatatlan.

A történet pofonegyszerű. Marcus (Vincent Cassel) barátnőjét, a buliból hazafelé tartó Alexet (Monica Bellucci) egy ismeretlen férfi megerőszakolja és brutálisan megveri egy elhagyatott aluljáróban. Marcus és barátja, Pierre (Albert Dupontel) maguk akarnak bosszút állni az elkövetőn, ezért alámerülnek a francia éjszakába, majd a Rectum nevű melegbárban kötnek ki, ahol elszabadulnak az indulatok. Az alapsztoritól önmagában nem esnénk hanyatt, láttunk már bosszúfilmet, ám az argentin származású rendező fordított időrendű narratívát használ, ezzel pedig alaposan megfejeli a drámát. Először megismerjük a földi poklot, a bosszút, a dühöt. Ezután, mintha a film második fele egy külön alkotás lenne, a rendező elénk tárja a mennyországot Marcus és Alex idilli, már-már negédes szerelmének bemutatásával. Tudjuk, hová tart a cselekmény, ettől katartikus élmény az alkotás vége (ami a sztori eleje). De nem csak ettől.

 

Kevés olyan film van, amely már stáblistájával képes nyomasztani. A Visszafordíthatatlan ilyen. Gaspar Noé – aki egyben az alkotás operatőre és vágója is – teljes művészi eszköztárát beveti annak érdekében, hogy a néző az első perctől fogva kellemetlenül érezze magát a moziszékben: stroboszkópszerűen vibrálnak a feliratok, már a stáblistát sem tudjuk végignézni anélkül, hogy ki ne mozdítanának a komfortzónánkból. A kézikamera szinte folyamatosan mozgásban van, ami dokumentarista hatást kelt: sokszor úgy érezzük, mintha mi készítenénk a felvételeket, így minket is beránt a vásznon uralkodó káosz és erőszak, ami elől nem tudunk menekülni. Míg Marcus és Pierre a melegbárban bolyong az elkövetőt keresve, körülbelül tíz percen át hallhatjuk Thomas Bangalter Rectum című zenéjét, ami olyan, mintha maga az ördög írta volna. Gaspar Noé eltökélt célja, hogy zsigeri hatást váltson ki, ennek érdekében mindent megtesz – beleértve az erőszak explicit ábrázolását is. Valószínűleg megelőzte a Visszafordíthatatlan hírnevét a poroltós jelenet, amit a mai napig a filmtörténelem legkegyetlenebb gyilkosságai között tarthatunk számon (a hardcore filmrajongók most valószínűleg felhorkannak, hogy azért ők tudnának még mutatni párat). Míg a legtöbb rendező beéri azzal, hogy pusztán sugallja a különösen kíméletlen brutalitást, addig Gaspar Noé olyan közel helyezi a kamerát a brutális eseményhez, amennyire csak tudja. A képsorok megihlették a Drive rendezőjét, Nicolas Winding Refnt is, aki tanácsot is kért Gaspar Noétól, miként tudna kivitelezni egy hasonló jelenetet, ám a dán direktor végül egy valamivel nézőbarátabb megoldást választott, amikor a skorpiókabátos főhős elbánik egy támadóval a liftben.

A Visszafordíthatatlanban lehetünk szemtanúi egy másik, mai napig sokkoló és gyomorforgató, tízperces erőszakjelenetnek is. A filmben sokat mozgó kamera ezúttal egy helyben áll a földön, mintha az operatőr velünk együtt nézné tehetetlenül a felkavaró jelenetsort az aluljáróban, miközben a háttérben vibrál a neonfény (és feltűnik egy férfialak is, aki inkább elmenekül). Amikor már azt hinnénk, vége Alex megpróbáltatásainak, az operatőr hirtelen felkapja a kamerát és nézőpontot vált, hogy szemtől szemben láthassuk a további bántalmazást. A beszámolók szerint az alkotás cannes-i bemutatója közben kétszázötvenen hagyták el a mozitermet – köztük újságírók is –, és többen rosszul lettek. A film hazánkban is hírhedtté vált, az ismert hiphopelőadó, Siska Finuccsi meg is idézte Féregjárat című számában: „Velem mindenki feat-et akar, sláger a Finuccsi. Ez már visszafordíthatatlan, mint Monica Belucci” – hallhatjuk a dalban. A Visszafordíthatatlanban látható tömérdek erőszakot látva gyakran emlegetik a Mechanikus narancsot, de eszünkbe juthat a Született gyilkosok is, amely szintén kapott hideget-meleget a kritikusoktól és a nézőktől, mégis kultuszfilmstátuszba került az évek során. Gaspar Noé alkotásának esetében az öncélúnak tűnő erőszakábrázolás mögött a nyomatékosítás szándékát fedezhetjük fel: erőszakot láthatunk szinte minden filmben, de ezeket sokszor nem vesszük igazán komolyan, mert a jelenetek nem váltanak ki belőlünk semmiféle zsigeri érzést, a Visszafordíthatatlan viszont megmutatja, milyen gyomorforgató tud lenni a bántalmazás, amelynek igenis tétje van, akár a vásznon is.

Kétségtelen, hogy Gaspar Noénak a Visszafordíthatatlannal rendkívül provokatív rendezőként sikerült bevonulnia a filmes köztudatba. Későbbi alkotásaiban már sokkal kevesebb szerepet kapott az erőszak, annál többet a szex és az extrém látványvilág: a Hirtelen az üresség például nem más, mint egy drogos trip egy szellem szemszögéből. Ez a film szintén megosztotta a kritikusokat és a nézőket – csakúgy, mint a testnedvekben tocsogó Szerelem, amelyet 3D-ben forgatott. A tabudöntögető rendező következő filmjét, a Climaxot szeptemberben mutatják be Franciaországban, és már meg is kapta a Rendezők kéthete szekció legrangosabb elismerését, a The CICAE Art Cinema díjat. Kíváncsian várjuk, az új film üt-e majd akkorát, mint a Visszafordíthatatlan.

Megosztás:

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben