×

Az eltévedt király
Mozart: Mitridate, Pontus királya
Burkus Boglárka
2014 // 10. 20

2014. október 16-án az Erkel Szín­házban a Tbiliszi Állami Opera elő­adá­sában Mozart egyik korai ope­ráját lát­hattuk. Az 1770-ben bemu­tatott Mitri­date, Pontus királya szöve­gét Cigna Santi írta Jean Racine Mithri­date című drámá­jának olasz fordí­tása alapján.
2014. október 16-án az Erkel Színházban a Tbiliszi Állami Opera előadásában Mozart egyik korai operáját láthattuk. Az 1770-ben bemutatott Mitridate, Pontus királya szövegét Cigna Santi írta Jean Racine Mithridate című drámájának olasz fordítása alapján.

A történetről röviden: Mitridate, Pontus királya vereséget szenvedett a rómaiaktól. Hazájában, Nymphae-ben úgy tudják, hogy az uralkodó életét vesztette. Aspasia megkéri a király kisebbik fiát, Sifarét, hogy bátyja, Farnace erőszakos közeledését segítsen neki megfékezni. Sifare megteszi a nő kérését, és szerelmet vall neki. Aspasia elárulja, hogy viszonozza érzéseit. Eljut Nymphae-be a hír, hogy a király életben maradt. A testvérek boldogan üdvözlik atyjukat hazatérésekor, de mindketten titkolják Aspasia iránti érzésüket. Mitridate nem egyedül érkezik. Elkísérte Ismene, a parthuszi király leánya, aki Farnace jegyese. A férfi azonban könyörtelenül elutasítja őt. Arbate, Nymphae helytartója elárulja a királynak legidősebb fia tettének valódi okát: szerelmes Aspasiába. Arbate Sifare érzéseiről azonban hallgat, mert hűséget esküdött neki. A király bosszút akar állni hűtlen fián. Rögvest meg akarja tartani Aspasiával az esküvőt, de jegyese tétova viselkedése meggyőzi a királyt a hűtlenség tényéről. Aspasia és Sifare megbeszélik, hogy a legjobb, ha a történtek után külön folytatják életüket. Mitridate megtudja, hogy Farnace összeesküvést sző ellene – nem mással, mint a rómaiakkal. Mitridate letartóztatja nagyobbik fiát, akit Ismene ment meg a kivégzés elől. Cserébe elmondja, hogy Aspasia és Sifare szeretik egymást. Mitridate ismét bosszút akar állni, ezúttal a szerelmeseken. A rómaiak támadásával kezdetét veszi a harc. Aspasia öngyilkos akar lenni. Sifare és Farnace az apjuk oldalán részt vesznek a harcban. A király nem akarja ismételten elveszteni a csatát, így inkább öngyilkos lesz. Halála előtt áldását adja Sifare és Aspasia házasságára, Farnacénak megbocsát és beleegyezik Isménével kötendő frigyébe. A négy fiatal megfogadja, hogy megszabadítják a világot Róma uralmától.

A díszlet nem sokat segített a darab belső konfliktusainak megértésében. Néhány barna, faházra emlékeztető elemből épült fel, így csak akkor tudtuk eldönteni, hogy valóban korhű előadásról beszélünk, amikor a szereplők római jelmezben a színpadra léptek. Az énekesek a színpadi kellékeket úgy használták, mintha csak ők lettek volna a „pakolók”. Érdekes pillanat volt, amikor a második rész elején a zenekari hangolás közben, miközben a fények még égtek, a közönség sem csöndesedett el, az énekesek pedig egyenként jöttek be, egy-egy széket megfogva. Majd leültek a közönségnek háttal, hogy a király így mondjon nekik szózatot. Az sem volt a rendezésben teljesen érthető, hogy az első rész végén a király miért jelenik meg a földszinten, hogy utána a zenekari árokig sétáljon, majd megálljon. A fények ezután kialudtak és mehettünk a szünetre. Az előadás végén nyer értelmet, kvázi „keretes szerkezetként”, hogy az elején miért feküdt a király a koporsónak látszó díszleti kelléken, ugyanis a darab végén fiai ugyanoda helyezik, amikor kileheli lelkét. A jelmezek jobban alátámasztották az ókori hangulatot. Egyedül csak Aspasia öltözetén volt szükséges elfilozofálni. Az első részben, mint csábító, bíborvörös ruhában, míg az előadás második felében, az ártatlanságot szimbolizáló lenge, fehér hálóingben jelent meg a színpadon.

A darabok lerövidítése sajnos már nem egyedi a mai operajátszásban. Az 1770-es premieren visszatapsolták az előadókat, akkora volt a siker. Itt viszont a recitativo és ária szakaszok gyors váltakozása és a general pausa (egy pillanatnyi hatásszünet) hiánya miatt a közönség lehetőséget sem kapott tetszésének kinyilvánítására. Egyetlen együttes hangzott el a műben, a király halála után egy a Figaro házasságát megelőlegező finálét hallhattunk. Az eredetileg háromfelvonásos, közel háromórás operát két részben, szűk két órában tekinthettünk meg. Véleményem szerint az ilyesfajta rövidítés egy ritkán játszott darabnál különösen kockázatos, hiszen homályos foltok maradhatnak és sajnos maradtak is a nézőben.

A szólisták felemás képet mutattak a grúz társulatról. Mentségükre legyen szólva, hogy nem lehet egyszerű egy új helyszínen, ismeretlen közönség előtt szerepelni. Mozart pedig nemegy szereplőnek extrán nehéz áriákat írt. Sajnálatos, amikor pont a címszereplő fog ki rossz napot egy külföldi vendégszereplésen. Mitridate az első felvonásban hazatérése után nemcsak a gyermekein nem tudott kiigazodni, hanem több alkalommal a zenekarral sem jutott közös nevezőre. A második rész elején úgy tűnt, hogy jót tett neki a szünet, de a vége felé haladva visszatért a legelső benyomásom.

Azt megszoktuk, hogy esetenként egy-egy nadrágszereplő megjelenik az operákban. De amikor az első negyedórában négy hölgy jelenik meg a színpadon, akikből kettő szerelmes a (halottnak hitt) király jegyesébe, elbizonytalanodunk. Az operában, az eredeti változat szerint a király két fiát és helytartóját három kasztrált szereplő játszotta. A legegyenletesebb, legmegbízhatóbb teljesítményt mindenképpen Farnace (Tatia Jibladze), a hűtlen fiúgyermek nyújtotta. Hasonlóan rendkívüli adottságait bizonyította Ismene (Salome Jicia), Farnace jegyese, aki hibátlanul, a stílusnak megfelelő vékony, karcsú hangon énekelt. A darab versenyszereplője, Aspasiát, a király jegyesét megformáló Boram Lee számára „fel volt adva a lecke”. Ez a szerep a szokásosnál gyakoribb koloratúrákat igényel, amit extra hangi adottságú énekes tud csak interpretálni. A dél-koreai énekesnő elenyésző esetben volt bizonytalan a magasabb hangoknál, de a (sajnálatos módon lecsonkított) két órás darab alatt – jegyesével ellentétben – megbízhatóan énekelt.

A zenekar kifogástalan teljesítményt nyújtott. Mozartot nem könnyű előadni: ezen az estén a Davit Kintsurashvili által vezényelt Pannon Filharmonikusok stílusosan, megfelelő artikulációval játszottak. Abszolút alárendelték magukat az énekeseknek. A csembalót külön kiemelném, hiszen a recitativók legnagyobb nehézsége, hogy az énekessel a lehető legtökéletesebben együtt kell játszani. A stílusnak megfelelően pedig olykor-olykor az akkordokat kidíszíteni. Ezek a feltételek maximálisan teljesültek. A zenekar részéről igazi „mozarti” interpretációt hallhattunk.

Összességében elmondhatjuk, hogy még ha nem is teljes formájában, de megismerkedhettünk Mozart egy kevésbé ismert, ám zeneileg nagyszabású operájával, egy külföldi társulat néhány igazán kiváló tagjával. A főszereplőnek pedig azt kívánom, hogy a következő alkalommal nyerje meg az Erkel Színház elleni csatát…

Megosztás:

Konferencia

A gyerekirodalom nagykorúsítása

Program

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben