„Sokat dolgoztunk rajta, hogy megalkossuk a film belső logikáját” – Interjú Szabó Mátyással a Látom, amit látsz című filmről

A Látom, amit látsz a Magyar Mozgókép Fesztiválon debütált telt ház előtt. Milyen érzés volt a közönséggel nézni a filmet?

Rendezőasszisztensként dolgozom egy filmen, aminek most zajlik az előkészítése, ezért sajnos el kellett rohannom a bemutatóról. Csak akkor értem vissza, amikor véget ért a vetítés. A stábtagok azt mondták, fantasztikus jó érzés volt figyelni a közönség reakcióit, és kár, hogy kihagytam ezt az élményt.

A filmed egyszerre fantasy és romantikus dráma. Milyen személyes élmények ihlették a történetet?

A film egyfajta régies, kopottas hangulatot áraszt, ami kifejezetten közel áll hozzám. A két idős karakter, a Lukáts Andor által alakított Fellegi professzor és a Nagy Mari által megformált Mituk néni is fontos szerepet kap a történetben. Az idős emberek világa már gyerekkoromban nagyon megfogott. Amikor Mikó Csaba írótársammal elkezdtük átdolgozni a történetet, mindkettőnk párkapcsolati problémái felelevenedtek, és valamilyen szinten beépítettük ezeket a forgatókönyvbe is. Amikor beadtam a filmtervet az Inkubátor Programra, pont egy nagy szakítás után voltam, és annak a kapcsolatnak az emlékképei is hatottak a történetre.

Akkor mondhatjuk, hogy a Látom, amit látsz egy „így jöttem” film?

Ezen sokat gondolkodtam korábban. Igen, mindenképpen.

A film sokáig a Vándorló levelek munkacímen forgott. Ez mire utalt és miért változtattatok végül?

A legelső cím a Kukkoló volt. Akkor még nem nyerte el végső formáját a forgatókönyv. Szinte mindenki azt mondta, hogy túlságosan pejoratív lenne ez a cím, és elriasztaná a nézőket. Próbáltunk olyan címet keresni, ami a történet metaforikus hangvételére utal. Szóba került a Vándorló levelek, ami a sáskára, a két főszereplő találkozásának a jelképére utalt volna. Később úgy éreztük, hogy ez túl absztrakt és költői, ezért egy egyértelműbb címet kerestünk, így jött a Látom, amit látsz.

A történetben fontos szerepet kap a szubjektálás folyamata, melynek segítségével a főszereplő képes mások szemével látni. Ezt hogyan találtátok ki?

A szubjektálás leginkább praktikus okok miatt lett a történet fő mozgatórugója. Az elején több filmötlet is a fejemben volt, és az is fontos szempont volt, hogy melyiket lehet elkészíteni az Inkubátor Program keretében, ahol véges a költségvetésünk. A szubjektálás mint fantasy- vagy sci-fi-elem elemeli a történetet a realitástól, de a megjelenítéséhez mégsem kellett egy hatalmas és bonyolult filmes univerzumot létrehoznunk, mert ahhoz nem lett volna elég a költségvetésünk.

Az elejétől fogva ragaszkodtam hozzá, hogy ne lépjük túl az öt szereplőt, ami nagyon érdekes játék volt.

A forgatókönyvet Mikó Csabával és Barcsai Bálinttal írtátok. Hogyan tudták segíteni a munkádat az alkotói folyamat során?

Az alaptörténetet én hoztam. Miután az Inkubátor Programon zöld utat kapott a filmterv, rengeteget beszélgettünk róla Csabával. Sokat dolgoztunk azon, hogy megalkossuk a film belső logikáját és kitaláljuk a karakterek főbb motivációit. Amikor az első vázlatot készítettük, Csaba azt mondta, hogy ez annyira személyes történet, hogy egyedül kellene megírnom. Elkezdtük előkészíteni a forgatást, és élőben a helyszíneken kiderült, hogy több jelenet nem úgy fog kinézni, ahogy papíron megálmodtuk. Ekkor már egy ideje írtam a forgatókönyvet, és kezdtem elveszni a részletekben. Ezért vontam be Bálintot, aki osztálytársam volt a Színház- és Filmművészeti Egyetem rendezői szakán. Eredetileg csak a dialógusokat akartuk átírni, aztán szép lassan lemásztunk újra a történet legmélyére. Nagyon izgalmas és hasznos rendszerező munkát végeztünk.

Úgy tudom, hogy bár mindössze öt főbb szereplője van a filmnek, a casting kifejezetten sokáig tartott.

Muhi Zsófi volt a film casting directora. Most először vettem részt szereplőválogatáson, ami nagyon érdekes volt. A színészek is mind megjegyezték, hogy mennyire izgalmas volt a folyamat, még azok is, akiket nem választottunk ki. Hartai Petra nem teljesen olyan személyiség, mint az általa megformált Vera, de rögtön az elején hozott magával egy sajátos humort, ami azonnal megfogott minket. Sokat kellett dolgoznia rajta, hogy mindig „visszafogja” a karakterét, de nagyszerűen megoldotta a feladatot. Vilmányi Benett jóval később, nem sokkal a forgatás előtt került a produkcióba. Már korábban felmerült a neve, de teljesen más jellegű karakternek ismertem meg a filmjeiben, mint amilyet kerestem. Zsófi szerencsére rábeszélt, hogy nézzük meg. Benett nagyon izgalmas személyiség. Feltűnt a forgatáson, hogy a szünetekben mindig félrevonul, és a telefonján pasziánszozik vagy sakkozik. Eleinte nem értettük. Ilyenkor olyan érzésünk volt, mintha fejben máshol járna. Később rájöttem, hogy így élte bele magát Ábel karakterébe, aki egy kicsit autisztikus, zárkózott figura. Gyakorlatilag kondicionálta magát, hogy olyan tudatállapotba kerüljön, ami a főszereplőt is jellemzi.

Benett a Látom, amit látsz kapcsán nemrég azt mondta egy interjúban, hogy a rendezők nehéz sorsú, erős, karakteres figurát látnak benne. Te milyen karaktert láttál benne, és mennyire változott ez meg a forgatáson?

Ábel nem egy elesett fiú, de nem is egy hős karakter, hanem a kettő izgalmas ötvözete. Sokkal könnyebb egy tisztán bajnok vagy egy tipikus vesztes típust találni. Ábel szerepére egy furcsa, outsider hőst kerestem. Benettben inkább a hős karakter dominál, de a már említett félrevonulásaival pont a figura különc énjére erősített rá. Rengeteg jó gondolata volt, és sokat dolgozott rajta, hogy a főszereplő úgy jelenjen meg a vásznon, ahogy azt kitaláltuk.

A film végig zárt terekben, szocreál hangulatú környezetben játszódik. Mi volt a célotok ezzel?

Már az elején tudtuk, hogy Budapesten fogjuk leforgatni a filmet. Volt egy elképzelésünk arról, ahogy mi ismerjük, és élt bennünk egy kép arról, ahogy a filmekben látjuk a fővárost. Az volt a célunk, hogy ne a város századfordulós arca jelenjen meg. Amikor Törőcsik Ambrus látványtervező csatlakozott a produkcióhoz, megtetszett neki az ötlet. Kitalálta, hogy csak lapostetős épületeket mutassunk. Ez egy nagyon érdekes játék volt. 

Kifejezetten olyan típusú paneleket, házakat kerestünk, amelyek illenek a film hangulatvilágához.

Rengeteg energiát öltünk ebbe.

Azt olvastam, hogy a koronavírus-járvány megnehezítette az előkészületeket. Milyen hangulatban telt a forgatás?

A járvány egyetlen szempontból könnyített a munkánkon. Mivel a színházak is leálltak, nem kellett várni a színészekre, hogy mikor érkeznek meg egy előadásról vagy próbáról. A maszkviselés és a folyamatos tesztelés sok kényelmetlenséget okozott. A stáb viszonylag hamar összeszokott, de a járvány miatt rövid időre többen is kiestek a produkcióból, ami nehezítést jelentett, mert megszakadt a már kialakult munkarend.

Az első nagyjátékfilm nyilván jó erőfelmérő egy rendezőnek. Utólag értékelve mi az, amiben szerinted jól teljesítettél, és miben kell még fejlődnöd?

Ahogy a beszélgetés elején említettem, számomra fontos a megfelelő helyszín, ami szerves részét képezi a film történetének. Úgy érzem, hogy ebből a szempontból jól döntöttem, és a színészek játékával is elégedett vagyok. Barcsai Bálinttal beszélgettünk arról, hogy rendezőként az ember fejében olykor megszólal egy vészcsengő, jelezve, hogy az adott helyzetben másképp kellene dönteni. Úgy érzem, hogy nálam jókor szokott megszólalni, de nem mindig hallgatok rá.

Mennyire „edződtél meg” abból a szempontból, hogy kevés pénzből kellett megvalósítanod az elképzeléseidet?

Jártam komoly költségvetésből készült nagyjátékfilmek forgatásán. Láttam, hogy felvettek egy nagyon látványos, sok embert megmozgató jelenetet, amit aztán a kész filmben hiába kerestem, mert kivágták. Egy nagy produkciónál belefér az ilyen, míg egy Inkubátor Program keretében megvalósult filmnél nem. Százszor végig kell gondolnunk, hogy szükség lesz-e az adott jelenetre. Egy bizonyos ponton el kellett kezdenünk rövidíteni a forgatókönyvön, hogy beleférjünk a költségvetésbe.

Van már következő filmterved?

Azután, hogy befejeztük a film utómunkáját, visszatértem a rendezőasszisztensi feladatokhoz. Tavaly sokat dolgoztam A Király című sorozaton, most pedig a Valami Amerika sorozatban veszek részt rendezőasszisztensként. Ilyenkor kevesebb időm van a saját filmterveimen gondolkodni. Történetmagok vannak, de még messze nincsenek a treatment vagy a szinopszis szintjén.

A Látom, amit látsz június 22-től látható országszerte a mozikban a Filmsquad forgalmazásában.