Tündérek kincse – A Kortárs folyóirat novemberi számának ajánlója

„Ez jó mulatság, férfi munka volt!” – olvasható egy frissen érettségizett diák fényképe alatt a közösségi médiában. Ez alapján hihetnénk, hogy nem csak a gimnáziumi szöveggyűjtemény néhány lapján él még a Vörösmarty-életmű. Ám ez nem fedi teljesen a valóságot. A világhálón több helyen óva intenek a művek olvasásától, sajnálatukat fejezik ki amiatt, hogy a fiatalságot még mindig ezzel terhelik. Ahogy Thimár Attila rámutat a lapszám bevezetőjében, „a problémát manapság az jelenti, s elsősorban a fiatalok, diákok körében, hogy Vörösmarty nyelve túl réginek tűnik számukra, tele olyan szóval és szintaktikai megoldással, amelyet már nem használunk.

Elsősorban nyelvileg nehéz befogadniuk a szövegeket, abba kell nagy energiákat fektessenek, és ezért alakult úgy, hogy manapság közepes idegrángást kap, aki érettségi tételként Vörösmartyt húzza.”

Annak, aki akár középiskolában, akár egyetemi szinten szeretné Vörösmartyt tanítani, biztosan el kell gondolkodnia azon, hogyan mutassa meg a rendelkezésre álló időben e rendkívül fontos életműnek a mai szemmel, füllel is szerethető oldalait. Lapszámunkban négy tanulmányon keresztül teszünk kísérletet a fenti szempontok érvényesítésére. „Mindegyik tanulmány más-más kiindulópontról és eltérő utakon jut el a Vörösmarty-szövegekhez, de éppen e sokféleség tudja megmutatni, milyen sokrétűen és hatékonyan tud közelíteni az irodalomtudomány még az olyan életművekhez is, amelyek már régóta gazdagítják irodalmi kincsestárunkat.”

Általában elfogadjuk, hogy a polcunkon található verseskötetben szereplő művek szerzője a gerincen jelzett név. Kritikai kiadás esetében végképp megkérdőjelezhetetlen, hogy amit ott találunk, azt az adott szerző vetette papírra. Szilágyi Márton egy Vörösmartynak tulajdonított újévi köszöntő kapcsán mutatja be a szerzőséggel kapcsolatos filológiai problémákat és dilemmákat: „Mindazon érvek, amelyek alapján a kritikai kiadás ezt a soha nem autorizált verset beiktatta az életműbe, annyira hozzávetőlegesek és bizonytalanok, hogy máskor a sajtó alá rendező ez alapján legföljebb a »kétes hitelű« státusra érdemesítené a szöveget.”

Balogh Piroska az álomnarratívát vizsgálja Vörösmarty két elbeszélésén (A holdvilágos éj, Csiga Márton viszontagságai) keresztül. Kitér az álomábrázolás magyar és nemzetközi irodalmi tradícióira, és ezekhez képest tekinti át Vörösmarty reflexióit ezekre a hagyományokra, valamint újításait a műfajban.

Devescovi Balázs A vén cigány és az Előszó apokaliptikus képeit a 19. század első felének szokatlan természeti körülményein keresztül olvassa újra, kitekintve e jelenségek ábrázolására a korabeli világirodalomban és képzőművészetben is. Szót ejt a Vörösmartyval kapcsolatos képünk alakulásáról Gyulai Páltól Babitson át Nemes Nagy Ágnesig, valamint arról, hogy a megidézett témákhoz és Vörösmarty rendkívüli erejű képeihez miért tudott minden kor kapcsolódni.

Vörösmarty Petőfire gyakorolt hatásáról számos elmélet született már. Vaderna Gábor A pályakezdő Petőfi Vörösmartyt olvas című tanulmányában mutatja be, hogyan csapódnak le, alakulnak át az idősebb költő műveinek egyes vonásai a fiatalabb generációt képviselő Petőfi költeményeiben.

Egyre kevesebb azoknak a száma, akik még személyesen ismerték Ottlik Gézát. Lengyel Péter, az Ottlik-hagyaték gondozója az „ötven év alatt hozzá nőtt ország és világ Ottlik Gézához” című interjúban mesél emberi és szakmai kapcsolatukról, valamint az Iskola megjelenése körül joggal felmerülő kérdésekről és személyes közreműködéséről a Próza és a Buda születése kapcsán.

Rendhagyó módon két interjú is szerepel a számban. Kapócs Tibor festőművész Farkas Veronika művészettörténésszel beszélgetett pályájának alakulásáról és a felvidéki kortárs magyar képzőművészeti kultúra elmúlt évtizedeiről.

Tíz éve hunyt el Marsall László, Kossuth-díjas költő, aki ebben a hónapban lenne kilencven éves. A mesterének Weöres Sándort tekintő költő erősen kötődött a Kortárshoz is. Ezúttal négy korai versét közöljük, özvegye, Domokos Kinga előszavával.

Emellett a számban Marno János Tajvani anziksz (Tsai Ming liang tanulmány) és Mihálydeák Anika mielőtt illetve borpír a lepedőn című verseit olvashatják.

„Ezek a kisregények mindig ilyenek” – folytatódik Szilasi László A Manuéla-dosszié című kisregénye, melynek első fele az októberi számban jelent meg.

A valós alapokon nyugvó, többszörösen egymásba ágyazott történetek tovább szövik a Pumák néven ismertté vált vadászpilóták kalandjait a háború minden abszurditása és az elbeszélés nehézségei között.

A kritika rovatban Dobos Barna Ménes Attila Amerre járok védtelen című művéről készített alapos elemzésében tekinti át a társadalomban sodródó, komoly pszichés problémákkal küzdő főhős groteszk hangvétellel írt történetét.

A lapszámot Baksai József munkáival illusztráltuk.

A Kortárs novemberi számát a hónap végén már az online térben is átlapozhatja a kortarsfolyoirat.hu oldalon.