Hová, hová szép költészet? – A Kortárs folyóirat februári lapszámának ajánlója

Valóban kevesebb szó esik Illyés Gyuláról az új évezredben? Kevésbé hangsúlyos a kánonban? Ha ez így nem is igaz, mindenképp kevesebbet hallhatunk róla. Halálának 40. évfordulója kapcsán négy tanulmányt is közlünk a 2022 szeptemberében rendezett Illyés-konferencia anyagából, amelyek más-más szempontok szerint reflektálnak az életműre. Mind a négy cikkben felmerül, hogy Illyés megítélésére hatott a politika, a hatalomhoz való viszonya, és ez erősen befolyásolja a művek hatástörténetét. Ács Margit Illyés befejezetlen, a ’30-as évek társadalmi kérdéseit feszegető, Ítélet előtt címmel írt faluregényét elemzi, és annak okait keresi, miért nem jelent meg ez a mű az író életében. (A választ valószínűleg az ’50-es évek társadalmi feszültségeiben találhatjuk meg.) Bánki Éva a Hódolat a szigeti Zrínyinek című, zavarba ejtően talányos verséről ír. Tanulmányában Illyésnek a hatalomhoz való bonyolult viszonyát, a behódolás és a meg nem alkuvás közötti határ mibenlétét feszegeti. Vasy Géza azt vizsgálja, hogyan alakul Illyés megítélése és helye az irodalmi kánonban 1983-as halála óta. Végezetül Egyed Emese A pereskedők című, Racine egyetlen komédiájaként számontartott darab Illyés általi fordításáról és az e mögött rejlő lehetséges indítékokról írt.

Bárki lehet poétává Magyarországon? A több száz (vagy több ezer) költő országában, valamint napjaink információs zajában nehéz eldönteni, melyek az igazán értékes új alkotások. Tudják-e a körülmények befolyásolni azt, hogy valóban időtálló művek jöjjenek létre? Többek között ezeknek a kérdéseknek a megvitatására indítjuk el ördöglakat – irodalmunk nehézségei címmel új sorozatunkat, melynek témája az irodalom helyzete napjainkban. Gondolatébresztőként Pécsi Györgyi Hová, hová szép költészet? címmel írt cikkét, valamint Thimár Attila erre adott válaszát közöljük. A sorozat egyik célja, hogy az ehhez kedvet érző olvasók is hozzászólhassanak a „beszélgetéshez” a lap hasábjain.

Szilágyi István Agancsbozót című regényéről Gróh Gáspár írt nagyszabású tanulmányt, melynek első részét a februári számban közöljük. Bár a mű fogadtatása távolról sem volt olyan lelkes, mint a jóval korábbi Kő hull apadó kútba vagy a jóval későbbi Hollóidő esetében, Gróh Gáspár a regény számos – az új kiadás idején már sokkal nyilvánvalóbb – értékét igyekszik megmutatni: „Ezt az arctalan hatalmat a regény születésének és első kiadásának idején könnyen (túl könnyen!) lehetett a totális állam és önkényuralom rendszerével azonosítani. Most, bő három évtizeddel később már mást és jóval többet is sejthetünk benne: olvashatjuk máshogy is a regényt, mint csupán a diktatúra megnyomorító világának parabolaszerű ábrázolását vagy a kiszolgáltatottság enciklopédiájának pótkötetét. […] Ma már sokkal egyértelműbb, hogy az Agancsbozótban az író, ahogyan illik, a létezés általános kérdéseivel néz szembe.”

Versrovatunkban G. István László Csillagszállás, valamint A rossz és a jó (buddhista példázat) című művei mellett Dimény H. Árpád egy kutya súlya, továbbá Balázs K. Attila [Rügyezned kell], [Meditáció] és [Önarckép IV.] című verseit közöljük.

Kívül-belül sorozatunkban ezúttal Várnai Gina beszélget Rácz Péterrel, a balatonfüredi Magyar Fordítóház alapítójával. A balatoni villában számos országból megfordultak fordítók, ugyanis a fordítóház különlegessége, hogy itt a magyar nyelvű alkotások idegen nyelvre történő átültetése zajlik.

A kritikarovatban Dobos Barna (Gerőcs Péter: Werkfilm), Balázs Géza (Agócs Sándor: Szőrén az időt) és Bence Erika (Géczi János: Judith, avagy a baltás gyilkos felesége) írásai mellett Bonivárt Ágnes Kun Árpád legújabb művéről írt kritikáját olvashatják. A Takarító férfi a Norvégiában élő író autofikciós regénytrilógiájának harmadik darabja. Az első két rész világát valamelyest újragondoló mű „bepillantást enged egy elszigetelt norvég falu világába, például, hogy hogyan viszonyulnak a bevándorlókhoz vagy az idős, beteg emberekhez, hogy milyen problémákkal kell szembenéznie egy magyar családnak, vagy hogy hogyan vesz részt egy apa a család életében”. Aki kedveli Knausgård-t, annak nagy valószínűséggel felébreszti a kíváncsiságát ez a kritika.

„Azt festem, ami van!” – mondja M. Kiss Márta, az alig harmincöt éves csallóközi festőművész. Így elevenedik meg vásznain a Los Angeles-i utca az ott fekvő hajléktalanokkal, egy csallóközi kukoricatábla vagy a karanténban játszadozó gyerekek. A szlovákiai magyar művész (jellemzően) hatalmas képein lüktető erővel, elevenen ábrázolja mind a nagyvárosi élményeit, mind a vidéki környezetet, elsősorban szülőföldjét. Alapélménye a természetközeliség, és nem riad vissza olyan természetes anyag alkalmazásától sem, mint a sár. Képzőművészeti anyagunkat ezúttal az ő munkáiból válogattuk.

A Kortárs februári számát az online térben is átlapozhatja a kortarsfolyoirat.hu oldalon.