×

Magyartanári missziók
A Magyartanárok Egyesülete projektjeiről
Barna Zsú
2014 // 09. 10

A tanárok élete csupa játék és mese: egy nap csak öt-hat órát dol­goz­nak, az egész nya­ruk sza­bad. Ez per­sze nem igaz, és a Magyar­taná­rok Egye­süle­te ahol tud, segít: online elér­hető háttér­anya­gokat, segéd­leteket állít össze kor­társ magyar művek­hez, illetve már szín­házi elő­adá­sok­hoz is. Hudáky Rita közép­iskolai tanár­ral, az egye­sület választ­mányi tag­jával beszél­gettünk a kezde­ménye­zésről.

Sokan azt hiszik, hogy a tanárok élete csupa játék és mese: egy nap „csak” öt-hat órát dolgoznak, ráadásul az egész nyaruk szabad. Ez persze távolról sem igaz. Vegyünk például egy magyartanárt. Ő bizony amellett, hogy délutánonként a másnapi óráira készül, játékokat és feladatokat talál ki, hosszú-hosszú macskakaparással írt fogalmazásokat silabizál, és színházlátogatást szervez. De a Magyartanárok Egyesülete ahol tud, segít a kollégáknak: háttéranyagokat, tanári segédleteket állít össze kortárs magyar művekhez és színházi előadásokhoz. A kezdeményezés egyik résztvevőjével, Hudáky Ritával beszélgettünk.


A Magyartanárok Egyesületében szakmai képviselet mellett érdekképviseletről is szó van a célok között? Pontosan mi is ez az egyesület, hogyan szerveződik, kik a tagjai?

A magyartanárok és a magyartanítás szakmai érdekvédelme és érdekképviselete egyaránt szerepel a célok között, az egyesületnek rendes vagy pártoló tagja lehet bárki, aki a céljaival egyetért, munkájával szimpatizál, az alapszabályában foglaltakat elfogadja.

Vannak a tagoknak önálló kezdeményezései? Mennyire élő hálózatról van szó – főleg a vidéket illetően?

Az évente megrendezett egyhetes szakmai továbbképzések részben éppen azért zajlanak mindig egy vidéki vagy határon túli városban, hogy ne csak a budapesti kollégák érezzék magukénak az egyesület munkáját. A konferenciákon az elismert tudósok, kutatók, művészek mellett a tanárként dolgozó egyesületi tagok közül is nagyon sokan tartottak előadást, szemináriumot. Korábban az egyesület könyvek, tanulmánykötetek megjelentetésére is vállalkozott, most inkább az interneten elérhető digitális anyagok elkészítésében veszünk részt. A konferenciák, képzések megszervezése, a tanítást-tanulást segítő anyagok elkészítése sok ember közös munkája.

Milyen rendszeres tevékenységek emelhetők még ki az egyesület életéből?

A fentieken kívül – minta a továbbképző tábor és az évi 3-4 konferencia – együttműködünk például a PIM-mel és az OSzK-val. De fontosnak tartjuk a magyartanítást érintő oktatáspolitikai dokumentumok véleményezését is.

Van az egyesületnek önálló felülete, hírlevélhálózata, ahol informálódhatnak, kapcsolatot tarthatnak egymással a tagok?

Természetesen van egy levelezőlistánk, így a rendezvényekről, képzésekről, múzeumok, színházak, szakmai szervezetek hozzánk eljuttatott híreiről, pályázatairól is értesülnek a tagok. És van honlapunk is, de az sajnos elég korszerűtlen, fáradt, megújításra vár. Ami igazán eleven, az az egyesület Facebook-oldala.

Ha jól tudom, először a kortárs magyar irodalmi művekhez készültek segédletek, még az Aegon kezdeményezésre.

Igen, az Aegon már tíz éve fontos kultúrmissziót folytat a kortárs irodalom támogatására alapított Aegon Díjjal. Ezt a tevékenységet bővítették ki nemrégiben azzal, hogy a Magyartanárok Egyesületét a díjazott művekhez készülő tananyagok írására kérték fel. Az anyagok tavaly nyáron elkészültek, de idén is folytatódik a projekt, így nemrég fejeztem be a Kossuthkiflihez kapcsolódó tancsomag megírását. Ez a mű ugyan nem szerepelt a díjazottak között, de a tanárok szavazhattak az Aegon honlapján, hogy a 2013-as jelöltek közül mely könyvek érdekelnék még őket, így lett Fehér Béla műve az egyik, Kemény István verseskötete pedig a másik választott.

Egyébként az Aegon és a Magyartanárok Egyesülete az együttműködésért idén megkapta a Summa Artium Díjat Projekt kategóriában, amire nagyon büszkék vagyunk. Ez jelentős pozitív visszajelzés.

Arra vonatkozóan készült-e valamilyen statisztika, hogy mennyire ismerik és használják ezeket a segédleteket a tanárok?

Én (a Kossuthkifli előtt) Rakovszky Zsuzsa kötetével (Visszaút az időben) dolgoztam, arról tudom, hogy használták a kollégáim. Persze ennek a projektnek elég nagy sajtóreklámja volt,  valószínűleg sok tanárhoz eljutott a híre. Sajnos a Nemzeti Alaptanterv legutóbbi változata főként a kötöttségek irányába mozdult el, nagyon kevés szabadon felhasználható óraszámot biztosít, és – ez egy gyakran elhangzó kritika – túl kevés teret ad a kortárs műveknek. Talán közhely, hogy a magyar nyelv és irodalom tantárgy egyik fő, deklarált célja, hogy olvasó embereket neveljen, így igen erős érvek szólnak amellett, hogy ehhez a kortárs művek erősebb jelenléte lenne kívánatos.

Elsőre az tűnt fel, hogy egy-egy segédlet hatalmas szövegmennyiséget tartalmaz. Ennyi mindent kellene tudniuk a gimiseknek a kortárs magyar irodalomról?

Ez a szövegmennyiség nem a gyerekeknek szól, hanem a tanárt szolgálja. A gyerekeknek kiadható feladatokhoz megoldási javaslatokat is írtunk, a tanári munkát segítendő. A tankönyvi feladatokat, óraterveket olvasva magam is átéltem már, hogy időnként tanácstalan vagyok: jó lenne tudni, milyen választ is várna a szerző az általa feltett kérdésre, ha ő tartaná az órát. Akkor is, ha vannak ötleteim, és a gyerekek is megbirkóznak a feladattal – egyszerűen érdekelne a válasza, hátha valamire nem gondoltam. A segédlet és a megoldási javaslatok tehát tehermentesítő céllal készültek.

Az anyagok mindemellett nemcsak tudástárként funkcionálnak, hanem rengeteg arra vonatkozó javaslat van bennünk, hogy mi történjen az órán, milyen feladatokat oldjanak meg a gyerekek. Arra is kifejezetten törekedtünk, hogy szövegközpontú segédletek szülessenek, hiszen a magyartanításban már rég felvállalhatatlan az, hogy például életrajzot tanítsunk, miközben elmegyünk a szöveg mellett.

A tanárok az osztály, a csoport ismeretében választhatják ki a számukra alkalmas anyagot, miközben a tancsomagokban olvasható információkkal is szeretnénk megkönnyíteni a választást. Egy biztos, ha egy tanár elkötelezett a kortárs művek tanítása irányában, akkor óriási segítséget kap ezekkel a tananyagokkal.

A színházas anyagok ötlete ennek a kapcsán merült fel benned?

Módszertanilag ennek a kapcsán. Az elmúlt években sokat mentem gyerekekkel az Örkény Színházba, ahol IRAM (Ifjúsági Részleg és Alkotó Műhely) néven nagyon színvonalas színházpedagógiai műhelyt működtet Neudold Júlia. Őt kerestem meg a javaslatommal, amit Mácsai Pál igazgató támogatásával, nyitottan és segítőkészen fogadott. Itt indult el a munka, és remélem, folytatódik is majd, mert az Örkény előadásai között igazán sokat találni, amely különösen számot tarthat a tanárok és diákok érdeklődésére.



Egyébként is nagy élmény látni, hogy virágzik a dráma- és színházpedagógia. Az Örkényben például Neudold Juli háromórás előkészítő foglalkozásokat tart a darabokhoz, az ifjúsági alkotócsoportok pedig az évad egy-egy előadásához kapcsolódnak. Sajnos azonban ezek nem juthatnak el mindenkihez.

Az ingyenes színházi nevelési programok és tantermi előadások többnyire kompaktak és önmagukban teljesek, a pedagógiai tevékenységet is maguk biztosítják. Ezeken általában iskolaidőn belül lehet részt venni, a tanár dolga többnyire „csak” a részvétel megszervezése.

A hagyományos színházi előadásokhoz kapcsolódó, azokat előkészítő, feldolgozó színházpedagógiai programok esetében már eldöntendő kérdés, hogy iskolaidőn kívül vagy azon belül kerüljön-e rájuk sor. Az esti előadásra értelemszerűen a szabadidejüket szánják a gyerekek (és tanárok), és ezekre a jegyet is ki kell fizetni, mindemellett szerintem sok tanár több előadásra vinné el a gyerekeket, mint ahányszor felboríthatja a délelőtti munkamenetet.

Mi az általános tapasztalat, egy ilyen felkészítő óra nélkül a diákok mennyit tudnak az előadásról?

Egy ismert szakember mesélte egy konferencián, hogy tesztelte a gimnazistákat az előadás előtt. Megkérdezte tőlük, milyen előadásra jöttek, ők pedig a jegyüket forgatták, és onnan olvasták le a címet. Finoman szólva: nem voltak képben. Ilyenkor a színháznak nullpontról kell kezdenie az építkezést. Egy lelkes tanár az előadás délelőttjén, a saját óráján elkezdheti a ráhangolódást: de ez csak az egyik fele, természetesen utána egy feldolgozó órára is szükség van.

Mindez nemcsak a diákok szemszögéből fontos, hanem a színházakéból is. Ha egy színház diák közönségre is vágyik – márpedig vágyik, hiszen abból lesz a felnőtt közönség, ráadásul a jelenlegi közönséget is gyarapítja –, akkor érdemes belevágnia ebbe a projektbe. Az a diák, aki 18 éves koráig nem volt színházban, vagy ha volt is, rossz, esetleg semmitmondó élmény érte, talán sohasem fog többet próbálkozni.

Mi alapján válogatod ki az előadásokat? Az a fontos, hogy jól illeszkedjen a tantervhez az adott előadás, vagy az is szempont, hogy a diákoknak jó színházi élményt nyújtson? Azért kérdezem, mert az Örkény Színház Meggyeskertjéhez is készült segédlet, pedig annak az előadásnak a színházi nyelve nem biztos, hogy a gimnazista fiatalok számára könnyen befogadható.

Azok a színházak, amelyeket megkeresünk – többek között a Katona, az Átrium vagy a Radnóti –, az igényes kultúra képviselői. Megtisztelő, ha megbíznak a feladattal, és öröm látni, ha az alkotók is elégedettek azzal, amit írunk. Szeretnénk, hogy a Magyartanárok Egyesületének tagjai által készített anyagok garanciát is jelentsenek arra nézve, hogy valóban jó előadásokról van szó. Az irodalmi kötelezőkhöz való kapcsolódás kevésbé fontos, mint az előadás esztétikai minősége és pedagógiai hasznossága. A tanári segédletben mindenesetre feltüntetjük a tananyaghoz való kapcsolódás lehetőségeit.

A Meggyeskert valóban nem volt könnyű előadás, mégis ismerek gimnazistákat, akiknek óriási élményt jelentett! Zsótér Sándor rendezése elsősorban azoknak lehetett izgalmas, akik jól ismerik Csehovot és a Cseresznyéskertet. Vannak ilyen művek: nehezen adják magukat, de megéri a fáradság. Aki tudja, mire is vár válaszokat, az nagyon-nagyon élvezhette a Meggyeskertet.



Azért ebben az esetben az is hasznos lehet, ha a tanár ismeri Zsótér színházi nyelvét, és fel tudja készíteni a diákokat arra, hogy mire számíthatnak.

Igen, talán nagyobb terjedelmet lehetett volna erre szánni a segédletben, de – őszintén szólva – mindig marad hiányérzet. Megpróbálok feladatközpontú anyagokat csinálni, mert a legfontosabb, hogy a gyerekek aktívan részt vegyenek az órán. A Meggyeskerthez egy elég monstre játékot találtam ki, hogy tisztázódjanak a szereplők közötti alapviszonyok és motivációk, illetve ide csempésztem be a színházi nyelv megértését megtámogató feladatokat is.

Akkor ezeknél a segédleteknél az irodalmi tananyag megismertetése a fontosabb, vagy az, hogy színházi értésre nevelje a fiatalokat? Az eddig megjelent anyagból úgy tűnik, hogy váltakoznak a hangsúlyok.

Ez egy dilemma. Egy mű megközelítésére sokféle lehetőség létezik, nem lehet egyetlen segédletben mindent kimeríteni. Persze mindkettő lényeges, de a leglényegesebb, hogy az órán aktív munka folyjék a gyerekek részéről. Ne csak a tanár dolgozzon, miközben gyerekek vagy élvezettel hallgatják, vagy unatkozva bóbiskolnak. Ma egy magyartanár jó esetben rendszeresen használ drámapedagógiai módszereket.



A NAT igen sok ismeretet és rengeteg készség fejlesztését írja elő, ez alapján kell megkeresni, hogy a tanár miért és hogyan építheti bele a tananyagba az adott előadást. Szó sincs arról, hogy a kötelező olvasmányok lennének a nyerők. Az egyik kolléganőm például szinte megszállottjává vált az Örkény Peer Gyntjének, nagyon sok gyereket vitt el rá, és sikeresen kapcsolta az előadást a romantikus világdrámákhoz, így Madáchhoz.

A színházak nem reklamálnak, amiért az irodalmi szempontok megelőzik a színháziakat?

Ha azt akarjuk, hogy ezek a segédanyagok elérjék a magyartanárokat, akkor elsősorban az ő – tanári – szempontjaikat kell figyelembe vennünk, és azt, hogy ők mit tartanak a saját feladatuknak. Nyilván vannak, akik főleg azért szerveznek színházlátogatást, hogy az egyébként nem olvasó gyerekek is megismerjék egy kötelező olvasmány sztoriját. Másoknak komoly nevelési szándékaik vannak a színházlátogatással. A színházi nevelés például külön műfajként mutat fel izgalmas alternatívát, tőlük is sokat tanulnak a nyitott tanárok.

Amikor azonban az a feladat, hogy hagyományos keretek között építsünk a tanári programunkba egy-egy színházlátogatást, akkor szerintem felvállalható, hogy ezen a keretrendszeren belül „használjuk” az előadást, akár annak az árán is, hogy több szállal kötődünk a magyarórához, mint más területekhez. Egyébként más szakos kollégáktól kapott visszajelzések alapján a jövőben több olyan feladatötletet írnék, amelyek a felhasználásához nem kell magyar szakosnak lenni. Most készül egy anyag az Átrium Film-Színház Vaknyugatához, amit jó szívvel ajánlok például osztályfőnöki vagy etikaórára.

Egy ilyen anyaggal egy színházszerető fizika–matematika szakos osztályfőnök is el tud boldogulni? Ha azt mondja, hogy én ezt a Peer Gynt elődadást az életem árán is megszerettetem a diákokkal, van rá esélye?

Remélem, igen. Talán igaz, hogy az anyagok elsősorban magyartanáros nyelven vannak megírva, de miért ne mondhatná az osztályának egy kultúrafogyasztó fizikatanár vagy színházkedvelő matektanár, hogy gyerekek, ma van osztályfőnöki óránk, holnap megyünk színházba, próbáljuk ki ezt a játékot, magam is kíváncsi vagyok rá, mit hozunk ki belőle. Szerintem egy ilyen gesztus remekül működhet. Nem kell minden feladatötletet felhasználni, amivel az ember nem tud azonosulni, azt kihagyja.



Tudsz mondani néhány tuti tippet, ha egy tanár olyan előadásra vinné az osztályát, amihez nincs segédlet, akkor mire figyeljen, merre induljon?

Ilyen tuti tippem sajnos nincs. Az biztos, hogy egy olyan előadásra, amit a tanár nem látott, és nincs is hozzá segédélete, egyszerűen nem tudja felkészíteni az osztályt.

Én mindig azt próbálom megkeresni, hogy engem mi tesz kíváncsivá az adott előadásban, aztán ennek mentén, az empátiám segítségével már van feltételezésem arról, hogy mi az, ami a diákot is érdekelheti majd. A lényeg, hogy a gyerek kíváncsi legyen. És ezt első körben magamon tudom tesztelni, megfigyelem, hogy a saját kíváncsiságom merre húz. Persze ezzel azért vigyázni kell, hogy ne legyen túl szubjektív a végeredmény.

Ez a projekt nem kapott még akkora visszhangot, mint az aegonos, erről már lehet tudni, hogy mennyire jut el a tanárokig?

Remélem, egyre inkább! Nagyon friss a kezdeményezés, csak ebben az évadban kezdtük el. A színházak honlapján meg lehet találni az anyagokat, de amíg valaki nem találkozott velük, addig nyilván keresni sem fogja. Angol és német nyelvterületek színházi honlapjain tájékozódtam, és úgy tűnik, számukra teljesen természetes, hogy külön oldalakat szerkesztenek a tanárok számára, és letölthető tananyagokat biztosítanak az előadásaikhoz. A magyarországi színházaknak és tanároknak miért lenne kevésbé érdekes az ebben rejlő lehetőség, mint más országokban?


Linkek az anyagokhoz:

Az anyagok már a 7ora7 felületén is elérhetőek ITT.

Megosztás:

Konferencia

A gyerekirodalom nagykorúsítása

Program

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben