×

Realista, művészi, távoli
Mariana Rondón: Göndör fürtök
Szövényi-Lux Balázs
2014 // 04. 29

Göndör hajú, latin kisfiú. Nyomor­negyed, színes szemét­tömbök. Hideg képek. Spa­nyol nyelv. Meg egy jó adag művészi rea­lizmus. Kérdés, műkö­dik-e a dráma.
Egzotikus környezetben természetesen minden sokkal izgalmasabb. Egy szépen sziszegő idegen nyelv, egy tőlünk nagyon távoli világ tragikus körülményei egy minden meglepetést nélkülöző történetet is képesek úgy köríteni, mintha az a sztori igen komoly mutatvány volna. Ahogy az egzotikum láttán belesüppedünk a székbe − ezúttal egy aranyos tekintetű, szép arcú venezuelai kisfiú szomorkásan nyomasztó napjait követhetjük végig − önkéntelenül megengedőbbek és elfogadóbbak vagyunk.  Azért ne felejtsük el, amit látunk, csak majdnem igaz.

A helyszín Dél-Amerika, Venezuela egy nagyobb városa, ahol egy anya nyomorúságos körülmények között neveli kisfiát, Juniort és csecsemő gyermekét. A fiúnak hosszú, göndör haja van, amit erősen szégyell, és igyekszik minden lehetséges eszközzel kisimítani, mert a fehér bőrű énekesekhez szeretne hasonlítani. Az anya éppen munkanélküli, egyébként pedig hivatásos rendőr, aki különböző helyeken próbál állás után nézni. Junior közben arról álmodozik, hogy mire elkezdődik az iskola, készül róla egy fotó, amin popénekesként pózolhat. Kis barátnője, akivel együtt töltik az eseménytelen nyarat, szépségkirálynőnek öltözne. Ha lenne elég pénz egy fotóra.

Sajnos vagy szerencsére e sorok írója szinte anyanyelvi szinten beszéli a spanyolt, ezért ezt a spanyol nyelvű mozit figyelve az egzotikum és a szokatlanság máza nem vonta el a figyelmét azokról az apró, de annál zavaróbb elemektől, melyek Mariana Rondón munkáját végeredményben félig sikerültté teszik. Ilyen például a beszéd, a nyelvi kifejezésmód problémája. Az író-rendező láthatóan előre kitervelt és megírt jeleneteket játszatott el a főszereplő kisfiúval. Kedves, ahogy beszél, fogalmaz, de időnként kissé valótlan és mesterkélt is. Miközben a film a dokumentarizmus felé kacsingat, szinte bántóan igyekszik szabályos drámát építeni ahelyett, hogy hagyná egy-egy jelenetben létezni a szereplőit. Emiatt az amúgy rokonszenves fiú hol egészen valódi, hol meg pont azt mondja, amit „hallani szeretnénk” tőle úgy, ahogy egy gyerek nem fogalmaz. Ettől függetlenül a játékidő döntő részében megindító nézni elkeseredett próbálkozásait, hogy egyenes legyen a haja, hogy el- és befogadják.

A szándék igazán nemes, hiszen a rendező szülőföldje tragikus állapotaival foglalkozik, a nehéz sorsúakat karolja fel filmjében, de a végeredményt a biztonsági játék unalmas köde lengi be. A jól bevált recept: eseménytelenség, szenvedő tekintetek, folyamatos autódudálás, a nyomornegyed sokkoló állapota, néha egy-egy realisztikus szexjelenet. Junior története így nem válik sem varázslatossá, sem megrázóan tiszta drámává: a kettő között bizonytalankodik a mozi. Pedig a nagyszerű, vállaltan hatásvadász A messzi dél vadjai valami nagyon hasonlóval próbálkozott, és sikerült hiteles, dinamikus jeleneteket sorba fűznie egy igazán meggyőző kislánnyal. Ha pedig inkább a stilizált megoldásokra keresünk példát, Danny Boyle Gettómilliomosa mintadarab: nyomor, káosz, kiszolgáltatottság, mégis energia és élni akarás árad belőle, miközben a gyerekek hitelesek, a nyomor igazi, pedig annyi a vágás, mint egy videoklipben.

Rondónnál ellenben inkább a körülmények, a szinte mellékes helyzetek húsbavágók. Ilyen például, amikor két gyerek úgy kel át sietve két háztömb között, hogy tudják: erőszak áldozatai lehetnek, ha megállnak, mellettük pedig mindenhol szeméthegyek állnak. De izgalmas az a felvetés is, hogy vajon Junior homoszexuális-e, azért foglalkozik-e annyit a hajával, vagy egyszerűen csak jól akarja érezni magát a bőrében. Ám rendre beüt a hatásvadászat problémája: épp azzal, hogy Rondón hideg és tárgyilagos igyekszik lenni, már-már ráerőlteti a nézőre szereplői állapotát, a nyomort nem átéljük, inkább folyamatosan nyomják le a torkunkon. Túlzások nincsenek, összességében mégis zavaróvá és visszássá válik, hogy szinte felkiáltójelekkel halmozzák szemünk elé az élet nehézségeit.

Még véletlenül sem áll szándékomban bántani a Göndör fürtöket. Szép pillanatokból és szívfacsaró drámából nincs hiány, mégis felemás alkotás Mariana Rondón lelkes munkája. Hol zavaróan mesterkélt, hol megrázó, hol egész finom utalásokat használ, majd képünkbe vágja a nagy tragédiát. Hiteles is meg nem is. A társadalmi problémák iránt érzékenyeknek nyugodtan ajánlható, mert a körülmények, a díszletek valódiak. Azok valóban megrázók.

Pontszám: 6/10

Göndör fürtök (Pelo malo)
Színes, feliratos, venezuelai–perui–argentin–német filmdráma, 93 perc, 2013
Rendező és forgatókönyvíró: Mariana Rondón
Operatőr: Micaela Cajahuaringa
Szereplők: Samuel Lange Zambrano (Junior), Beto Benites (El Jefe), Samantha Castillo (Marta), Nelly Ramos (Carmen)
Bemutató dátuma: 2014. április 24. (Forgalmazó: Cirko Film)

Megosztás:

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben