×

„Benne hallgat a sötétség”
Péterfy Gergely: Mindentől Keletre
Ménesi Gábor
2017 // 03. 16

Péterfy Gergely fokozott olvasói és szakmai érdeklődést kiváltó regénye, a Kitömött barbár után mostani kötetében az utóbbi három évben született publicisztikai írásait adja közre, szám szerint harmincötöt.

A 18. században játszódó, Kazinczy Ferenc alakját középpontba helyező regény számos olyan problémát vetett fel, mely más formában, más nyelvi-poétikai eszközökkel is továbbgondolandónak bizonyult. A dilemmák között meghatározó a felvilágosodáshoz való viszony, az idegenekkel szembeni gyűlölet, a hamis eszmék térnyerése, amelyek aktualitásához nem férhet kétség. Éppen ezért – ahogy a fülszövegben olvasható – a Mindentől Keletre című kötet a Kitömött barbár „utómunkálataként, aktuális függelékeként is olvasható”.

A cím határozottan kijelöli azt az alapgondolatot, mely a kötet egészén végighúzódik. Két Európa van, hangsúlyozza Péterfy: a régi, feudális, keresztény Európa s a polgári, demokratikus Európa, vagyis a keleti és a nyugati értékrendszer áll szemben egymással. „Európa feudális múltja Nyugaton messze van (…), érthetetlen és megérinthetetlen, Keleten, különösen Magyarországon viszont közel van, és egész széles társadalmi csoportok számára a megértés alapját képezi” – magyarázza tovább a szerző. Nem kérdéses, melyiket tarja egyedül elfogadhatónak.

Amiről Péterfy Gergely könyvében töpreng, pregnánsan megmutatkozik korunk egyik legégetőbb problémájában, a menekültkérdésben s annak kezelésében, vagyis az európai megoldások, a demokratikus, szolidáris, befogadó magatartás helyett az elzárkózás és a gyűlöletkeltés választásában. A szerző elgondolkodtatónak tartja, hogy a „magyar társadalom az identitását eddig – Mohács óta legalábbis – döntő részben az ellenállásból merítette, vagy legalábbis túlsúlyban voltak a csoportidentitásban a negatív, mint a pozitív elemek”. A Nemzeti Együttműködés Rendszere (NER) éppen ezt a tradíciót igyekezett feltámasztani, amikor – kihasználva a terrorizmustól való jogos félelmet – felmutatta a legújabb ellenséget. „A rendszerváltás óta először, 2015-ben valóban generált az országban egyfajta csoportidentitást, ami szélesebb körű, mint a korábban kipróbált Európa-ellenesség, liberális gyűlölet, elmúlt nyolc év és cigányellenesség. (…) Ebben az értelemben ma csak az a magyar, aki fél a menekültektől és gyűlöli őket.” Péterfy szerint azzal is számolnunk kell, hogy amint „elmúlik a migráncsok identitásképző hatása, szétpereg a magyar megint, mint a marokkó. És ez mindaddig így lesz, ameddig az ország nem tesz szert korszerű és felnőtt, felelős önképre.”

Gyakran említésre kerül a nyelv működése, különös tekintettel a hatalmi nyelv és kommunikáció megnyilvánulásaira. A szerző gyermek- és kamaszfejjel tapasztalta meg a Kádár-kori kettős nyelv természetét, amikor a nyilvánosság nyelve a hazugság nyelve lett, míg az igazságé a magánszférába húzódott vissza. A rendszerváltás idején mindez megszűnt, a jelenlegi hatalom azonban újra épít ennek emlékezetére. A közmédia által közvetített „kétdimenziós hazugságnyelv” a hanghordozást is átalakította: „miközben élettelensége változatlan maradt, felöltött valami félreismerhetetlenül agresszív, magabiztos tónust”, az „udvari ember hangjává vált”, s „most már parancsol, utasít, fegyelmez, moralizál és fenyeget. Közben édelegve, törleszkedve dorombol és liheg is, mert magán érzi a hatalom fültővakargató, zsírszagú ujjait.” Péterfy úgy látja, nemcsak a nyelv lett a NER áldozata, de az oktatás és a kultúra is, mely „csak »keresztény« és »nemzeti« lehet, a szellemi bezárkózás, a morális relativizmus igazolása”. Megkezdődött az „intellektuális rezsicsökkentés”, az „összetett, magasabb rendű üzenetekre nincs fogadókészség”, helyükre „az instant gyorsválaszok, a látszatigazságok” kerülnek.

Joggal vetődik fel a kérdés, milyen olvasóközönséget képes megszólítani könyvével az író. Elsősorban nyilván azokat, akik egyetértenek mondandójával, s hasonlóan kritikusan vélekednek a jelenlegi kormányzat működéséről, a politikai elit ténykedéséről, függetlenül attól, melyik pártról beszélünk. A jelek szerint akadtak olvasói a másik oldalon is. Utolsó előtti írásában Péterfy azt vizsgálja, milyen reakciókat váltanak ki írásai a magukat ellenségnek vélő kommentelők körében. A kötet alcíme (Román kém a Weiss-családban) a másképp gondolkodó szerzőre vonatkozik, aki az őt támadók szemében minimum zsidó és kommunista, de még a román Securitate tagja is volt, aki „hivatalos idegenként” tér vissza magyar földre, „megkezdi bomlasztó tevékenységét, liberálisként rész vesz a nemzet szétzüllesztésében”, majd a Fülkeforradalom után „migránsok betelepítésében segédkezik”. Egyszóval idegenné, gyűlölet és megvetés tárgyává válik.

A Mindentől Keletre az utóbbi három év közéleti, politikai, mentalitástörténeti folyamatait rögzíti a publicista és a szépíró eszközeivel, azok hangsúlyozottan szubjektív lenyomatát adja. Másvalaki bizonyára más mozzanatait emelné ki az elmúlt időszak történéseinek, s másképp beszélné el azokat. A publicisztika alapvetően olyan eseményhez kötődik, amely szereplőivel együtt leginkább akkor és ott érdekes. Éppen ezért, ha a szerző írásait könyvvé formálja, feltétlenül szüksége van arra, hogy műve túlmutasson az aktualitásokon. Péterfy szövegei valamiképpen egységes narratívába rendeződnek, a koherenciát – a témaválasztáson túl – az írói gondolkodásmód, a sajátos elbeszélői hang teremti meg, s az irónia, mely lehetőséget ad a kívül helyezkedésre – már amennyire ez megvalósítható.

Olykor provokatív, néha indulatos, de alapvetően gondolkodásra, józan mérlegelésre, esetleg értelmes vitára késztető írásokat olvashatunk. Merthogy Péterfy nem akar a megmondó ember szerepében feltűnni. Ahogy az egyik publicisztika felütésében írja: „Ezek egy töprengés részei – nem válaszok, csak felvetések.” Ő maga nagyon érzékenyen reagál mindenre, és jobbára elkeseríti a helyzet, amit maga körül tapasztal. Kelet-Európa – s benne hazánk – rettenetes irányba halad, állapítja meg vészjóslóan: „Magyarország eddig – Ady metaforájával – Kompország volt, Nyugat és Kelet között ingázott. A hajókázásnak most vége. Pihen a komp, kikötötték. Benne hallgat a sötétség.”

Egy biztos: a könyvben felvetett problémák mellett nem lehet szó nélkül elmenni, a szembenézés elodázásával az árkok tovább mélyülhetnek, s még inkább elszakadhatunk az európai értékektől.

Péterfy Gergely: Mindentől Keletre, Kalligram, 2016.

Pályázat

A Kortárs folyóirat pályázatot hirdet tudományos értékezés készítésére.

Bővebben

Pályázat

A Kortárs folyóirat esszépályázatot hirdet Európa, Európa… címmel.

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

A Kortárs júniusi számából ajánljuk

Ágh István: Elvált özvegység 

Térey János: Aspergere van?

Elek Tibor: „Amikor írok: szabad vagyok” Csoóri Sándor irodalomszemléletéről

Weiner Sennyei Tibor: A mémesben – avagy művészet és irodalom jelentősége a világhálón

Bővebben