• Az elszakadás nehézségei

    Hevesi Judit: Holnap ne gyere

    2017.05.29 — Szerző: Stermeczky Zsolt Gábor

    Hevesi Judit 2015-ös első kötete, a holokauszt témáját körüljáró Hálátlanok búcsúja egy még nem teljesen kiforrt, de aprólékos, minden elemében érzékeny líra jeleit hordozta magán. A most megjelent Holnap ne gyere szakítóverseket tartalmaz, és bár a korábbihoz hasonló regiszterben szól, annál mégis letisztultabb, követhetőbb.

  • Az elszakadás nehézségei

    A Magvető Kiadó 2016-ban indította el Időmérték című sorozatát, amelyben „időtálló, mértékadó” versesköteteket ígér az olvasóknak. A Holnap ne gyere tárgykörét tekintve mindenképpen kiérdemli a sorozatbeli megjelenést, hiszen kevés időtállóbb téma van a magyar és világirodalomban a szerelmi bánatnál. Mértékadás tekintetében okozhat ugyan némi befogadói nehézséget a negyvenöt vers, a kötet azonban – nagyon okosan – négy, egymásra épülő ciklusra osztja őket. Ez nemcsak a befogadó, de a lírai elbeszélő szempontjából is meghatározó, ugyanis a szakítás feldolgozásának az általa megélt négy szakaszát mutatja be.

    Ennek értelmében az első ciklus olyan bevezetőként értelmezhető, amelyben mindazon tartalmi és formai információ előkerül, amit a lírai én az ezt követő három szakaszban többször át fog szűrni magán. Ezek közül a legprózaibb az a tény – amely némi stílusos késleltetéssel csak a ciklus végén kerül kimondásra –, hogy a beszélő barátjának van egy másik barátnője. A vallomás nagyot csattan: a Mi marad meg? című vers minden egyszerűségével együtt is a kötet legerősebb, legemlékezetesebb darabjai közé tartozik. Feltűnnek olyan klasszikus motívumok is, mint a halál és a gyász (Gyász), az igazság és a hazugság (Hazugság) viszonya, illetve egy kevésbé klasszikus, annál emelkedettebb megoldás is: a férfi mint emlék postán való feladása (Tértivevény), amely már itt is ígéretes, a későbbiekben pedig kifejezetten erős versekben bukkan fel. Ami a formát illeti, külön figyelmet érdemelnek a dőlt betűs szövegrészek. Ezeknek látszólag két típusuk van: egyrészt a jobb híján állatverseknek nevezhető szövegeket, másrészt egy-egy versen belül, illetve a Töréspont címűben végig a férfi szemszögét különítik el. Ez a két hang azonban szorosan összeér a távolság fogalmában, csak amíg a férfi jelenléte a tartalmi, addig az állatversek inkább a formai távolságot jelölik a lírai elbeszélő alaphangjához képest.

    Az elszakadás nehézségei

    A második – talán a legszomorúbb – ciklus verseit leginkább az önsajnálat érzése köti össze egymással. A cikluskezdő Mostantól mindig elköveti azt a valószínűleg nagyon is szándékos hibát, hogy saját, többféleképpen értelmezhető első sorát végül egyféleképpen értelmezi: „Eltévedni, az te vagy”. Ki az, aki eltéved itt? A főnévi igenévi forma egy olyan elemeltséget hoz létre, amelyben az eltévedés egyszerre lehet a megszólító és a megszólított tulajdonsága. A vers első felében ez a kérdés nem is tisztázódik, és az utolsó sorában is csak némi engedménnyel: „a legféltettebb tévedésed leszek”. Az eltévedésből tehát végül tévedés lett, amely egyértelműen a férfihoz köthető, a tévedés tárgya viszont már maga a lírai elbeszélő. Ravasz öntárgyiasítás ez, amely okot ad az önsajnálatra és egy teljesen tanácstalan áldozatszerep végigvitelére a ciklusban. Itt még nem lehet józansággal szólni a férfihoz, mert a fájdalom és a félelem nagyobb annál: „együtt hullunk darabjainkra, / de a te arcod vágja el a kezem” (Rossz hely, rossz idő).

    A harmadik ciklusban már több a lírai elbeszélő bátorsága: kéréseket fogalmaz meg a férfihoz (Tulajdonjog, SMS, Perspektíva), és közös hétköznapjaikra emlékszik vissza (Igaz-Hamis, Lerakódás), a Lacerta Agilisban pedig tartalmilag is lelepleződik a korábban említett tipográfiai megoldás: a férfi itt egy erkélyen ülő gyíknak tulajdonít különösen nagy jelentőséget, személye tehát összetalálkozik az állatmotívummal. A postamotívum ugyancsak itt fejlődik tovább(Kirándulás), hogy aztán a kötetzáró ciklus Feladott poggyász című versében egy nagyot robbanjon, még ha csak átvitt értelemben is. Erős, izgalmas szöveg ez, amelyben egy repülőtéri ellenőrzés tapasztalatainak az a tanulsága, „hogy olyan ajándékot vettem neked, / amivel egy reptéri alkalmazott szerint / akár ölni is lehet”. A kapcsolat lezárása immár tényleg elkerülhetetlen – a kötet utolsó versei már egy erős, öntudatos női elbeszélőt mutatnak, aki megérti a lezárás járulékos veszteségeinek súlyát, és elfogadja úgy a saját, ahogyan egykori párja lelki sérüléseit is.

    A szakítóversek annyira hozzátartoznak a magyar irodalom általános képéhez, hogy sokszor azt érezzük, már kínos hozzájuk nyúlni. Hevesi Judit nemcsak hogy hozzájuk nyúlt, de elemi érzékenységgel és lenyűgöző aprólékossággal tette. És bár biztosan lesznek, akiket pont ez a hozzáállás riaszt el a kötettől, mégis ebben áll Hevesi Judit költészetének sajátossága, és ez az, amely a Holnap ne gyerekötetet igazán fontossá teszi.

    Hevesi Judit: Holnap ne gyere, Magvető, 2017.


  • További cikkek