Disznóvágás a panelban – mesék Szolnokról

A megmozdult világ című kötet Szolnokról és Szolnoknak szól. Egy valaha volt város képe dereng fel, egy ismerősnek tűnő világ, amely mégis távoli. A jelenből utazunk vissza a múlt különböző állomásaira, amikor még sárga kétforintos csörgött az ember zsebében, mikor a diszkóban hangalámondásos filmet is vetítettek, és amikor a panellakás valami elképesztő csodának tűnt. Persze a lufi hamar kipukkadt, innen is a keserédes hangvétel.

A privát és a közös múlt kérlelhetetlenül fonódik össze a kötet lapjain. Apró momentumokat látunk, hétköznapi emberek – nem mindig – hétköznapi történeteit, amelyek mögött azonban kirajzolódik a történelem folyása: elejtett félmondatokból egy nyugatnémet turistától korábbi „utazásáról” Szolnokra („Nem magamtól jöttem… Küldtek.” [A Tisza kenyereslánya] ), zöld ezresekből, lila Adykból és kockás abroszokból. Egykori kisnyilasok, besúgók, osztályidegenek tűnnek fel – emberek, akik egy nem is olyan régmúlt élő lenyomatai.

Ebben a világban a narrátor kétféle pozíciót foglal el: hallgat vagy beszél. Előbbi a kötet első blokkjára (Egy, kettőben, háromszor) jellemző leginkább. Ezekben az írásokban, akárcsak az olvasó, az elbeszélő is a történet befogadója lesz, aki bevonódik a mesékbe. Érdekes módon bizonyos szempontból mintha a Telefon a pártháznál című novella alapszituációja tárulna elénk, egyfajta mise en abyme formában. Itt a főhős tárcsázni kíván egy számot, azonban helyette a telefonból történetek lepik el a múltból: megrovó figyelmeztetés a tanároktól a szülők felé, mert fiúk farmerben jött iskolába a november 7-i ünnepségre; egy laktanya felgyulladásáról szóló hír; vagy éppen egy telefon kiutalásának kérelme. S habár a pártház ma már nem pártház, a hely szelleme mintha visszajárna kísérteni. Áthagyományozódás történik a sztorik révén, amely az első novella (Az átadott pad) végén fizikai formát is kap: „Magának adom ezt a padot” – mondja az öreg kedvenc ülőhelyéről, ahonnan mindig szemlélte a világot, és ahol egykor barátaival ült, akik közül már csak ő maradt életben.

Azok közül a történetek közül, amelyben a narrátor maga a beszélő-visszaemlékező, a legjobban sikerült a címadó, A megmozdult világ. Egyszerre jelenik meg benne a gyermek vágya, hogy a huszadik emeleti panellakásból kinézzen az ablakon, és az, hogy a várva várt látogatás a panelos unokatesóknál nem a móka kedvéért történik – a szülők ugyanis menekülnek. Így amikor hatalmas remegés rázza meg a panelt, tudatosul bennük, hogy itt sem lehetnek biztonságban. Az már a Jugoszláviába tartó buszon derül ki, hogy mi történt aznap este valójában: „Apám megtiltotta, hogy útközben bármit kérdezzek. Nem szólhattunk egymáshoz. Még akkor sem, amikor a hírekben bemondták, hogy súlyos földrengés rázta meg Romániát, amit néhol Magyarországon is érezni lehetett.” E történet jól tükrözi az akkori történelmi szituációt: habár a gyermek szempontjából a felszínen minden simának tűnt, kicsit mélyebbre ásva nagyon sok mindent találhatunk – félelmet és szabadságvágyat. Más szövegekben Bajnai innovatívan hívja életre a Kádár-korszak barkácsjellegét: „Egy fehér Zaporozseccel jártunk diszkózni a nagybátyámmal a nyolcvanas évek közepén. Szombat délutánonként a Zapi tetejére felkerült a két házi gyártású hangfal, a hátsó ablakba a két deck, a keverő, az erősítő és a kazettákat rejtő diplomatatáska, a hátsó ülésre a Videoton színes tévé, mellé – ha nem ült ott senki – a kölcsön videomagnó, a földggömbből és széttört tükörből preparált diszkógömb, a földre pedig a két sor színes lámpa és a kábelek” (Tré volt a zene).

A történeteken belül elkülöníthetünk egy kisebb alcsoportot. Ezek a „szellemhistóriák”, amelyek főleg a kötet második egységében, a Szellem a víztoronyban címűben kaptak helyet. Szolnok történelméhez hozzátartoznak a mítoszai. A kísértet a víztoronyban például, amely sztorinak több változatát is olvashatjuk a könyvben. Azonban pont az azonos tematika miatt ezek a novellák nagyon hasonló működési elvűek, így az olvasó hamar rájön a „csavarra”. Érdekes azonban az, ahogyan a szolnokiak továbbfűzték a kötetbeli – elsőként a blogSzolnok oldalon megjelent – történeteket. Bajnai Zsolt hangsúlyozta, hogy „bár a cselekmények és a szereplők jó része kitalált”, mégis az Eötvös téri víztoronyhoz kapcsolódó történet kezdett el terjedni a Facebookon mint valós sztori. Így most már színesíti a szolnoki mitológiát – beépülve az olyan anekdoták közé, miszerint valaki egy lovat akart felvinni egyszer lifttel a Szecska lakótelepen, sőt, állítólag disznóvágás is volt itt – sajátosan bemutatva a közös történetmesélés igényét és erejét.

Így fonódnak össze a mindennapok sztorijai és a nagy egész története A megmozdult világ lapjain. Múltidézés ez a javából, a szövegek legnagyobb erőssége pedig a hangulatteremtés. A kötet 2014-től 2016-ig írt novellákat tartalmaz. A korai történeteknél bizonyos esetekben a már említett hangvétel a nosztalgia irányába tolódik el. Azonban az író stílusa az idő előrehaladtával egyre oldottabb és természetesebb lett. A legjobb szövegei elemien kapják el, hogyan zajlott és zajlik az élet Szolnokon: minden bújával, kicsinységével és örömével együtt. A blogSzolnokon pedig folyamatosan születnek az újabb mesék, bővítve a város legendáriumát, egyben átmentve annak múltját.

Bajnai Zsolt: A megmozdult világ, Picasso Media, 2016.