„Itt a nagyság: didergő mérték, / ablaknyi bíbor, kimetélt ég” – Gergely Ágnes köszöntése

Az én száz versem, Gergely Ágnes versválogatása Szerb Antal egykori, 1944-es gyűjteményére utal, akit egyik elődjeként a gyűjtemény elején meg is idéz. Fölötte Babits Mihály fordításában Edgar Allan Poe egyik versének, a varázsosan megható Annabel Leenek egyik sora olvasható. A kötet egészére is ez jellemző: magyarság és európaiság, választékosság és mesterségbeli tudás, kíváncsiság és nyitottság, közvetítés és eredetiség egysége.

Milyen világot lát maga körül a szerző? A legbelső körben a családot, a Dunántúlt, az Alföldet. A veszteségeket, a Mauthausenből vissza nem tért apát, a hirtelen meghalt anyát, Endrődöt, a szülőföldet. A hiányt, hiányokat és a menedéket. Az Ajtófélfámon jel vagy nem csituló emlékezete, a Fenyőtű oldódása, a költészet segítségével állandósított jelenlét, a szavakkal legyőzött valóság. Endrőd és Egerszeg – a párversparafrázis, a nagyanya és az apa megidézése, a szeretet és a gyötrelem kettőssége. És Újpest, amely ötvözi a századelő dalköltészetét, József Attila élményvilágát és a hatvanas években kezdődő, megtalált pályát.

Az ősök megidézése, a szülők életének és halálának elfogadása mélyíti el a haza megtalálását.

A Pannon ég alatt történeti tájszemlélete és talányos befejezése – „innen is túl is kéklik az az út / hát menjen innen fusson aki tud” –, amelyre válaszol a Halak szemérmes hazaszeretete: a kettős identitás hűsége, vágyakozás és kételkedés együtt létezése. Majd a Temető Pannóniában utolsó strófája: „Ne hidd, hogy jobb a semminél / egy puszta számadat. / Itt éltél. Több vagy holtan is / mint Kozma utca 6.”

Gergely Ágnes a Kortárs folyóirat pályázatára írt díjnyertes versét olvassa 2014-ben

Az örökölt világ mellett legalább annyira fontos a választott is. Közhely, hogy az irodalmi alkotások reflektálnak egymásra. Gergely Ágnes Hálaadás-parafrázis című szonettje egyrészt megidézi Weöres Sándor Hála-áldozatát és azon keresztül Adyt, Babitsot, Kosztolányit, a 20. század elejének három jelentős költőjét. Saját szonettjében az új század első évében nyomukba állítja Weörest, Illyést, Pilinszkyt, majd bővíti a kört Nemes Nagy Ágnes, Vas István, William Butler Yeats előhívásával. A későbbi vers párbeszédet folytat a korábbival és a kortársakkal is; az utolsó előtti sor szavait olvasva – „hat nagy halottat burkol gézbe hálám” – nem lehet nem gondolni Nemes Nagy Ágnes Lázár című négysorosának harmadik sorára: „Halála úgy letépve mint a géz.”

A megszerzett világ más érdekességeket is rejt. Például a Balkáni levél egyetlen mondatra terjedő négy versszakát, varázsos ritmusával és rímeivel, a megidézett személyiség irodalmi legendájával, a banalitásba vesző hősiességgel.

Byron, te kedves lókötő,
mikor a holdas este jő
      a délvizekre
belesárgul a tengerárok
s a rezgés lassan átszivárog
      a félszigetre,

végigzenél az utason,
és szél babrál a lugason
      vad, ősi játék,
amit még itthagyott Homérosz,
beleborzong az aszfodélosz
      az őszi tájék,

az ősz, amit csupán a fák
érzenek még az út sarát
      keményre kötve,
az utas nem tud az enyészet
közeléről, és törökmézet
      remél az ökle,

keleti, édes mérgeket –
költőm, ilyenkor értelek,
      szorongva, késve:
hogy kell meghalni hősi pózzal,
tengerrel, széllel, albatrosszal
      szunyogcsipésbe.

Az ironikus szemlélet egyébként nem áll távol Gergely Ágnestől, mutatja ezt egy egész kötet, az 1978-as Kobaltország meg a fordítások: Masters A Spoon River-i holtak, az 1982-es Képtelen világ nonszenszei. De A felolvasóest alaphelyzetére is jól emlékezhetnek még az idősebb versolvasók, a félművelt, szlogenekben gondolkodó, ámde cserébe kifinomult ellenségérzettel rendelkező amatőr kultúrmunkásra, akinek érvkészlete kimerül néhány József Attila-idézetben. Hasonlóképpen A költészet diadala, amely a másik oldalt mutatja meg, a szintén félművelt hivatásos irodalmárt, aki mondanivaló híján külsődleges, formai elemekkel akar hatást elérni, de inkább eléretni: „Költő vagy, csupa szeretet, / szeresd az írásjeleket, / velük kiáltsd, hogy FONTOS, ami ott áll / kivéve, hogyha idézetet loptál”.

Az örökölt, a választott világ meg az értékre tekintő távolságtartás, ezek a kötet alapvető építőkövei. Világképe, szemlélete pedig a bizakodó optimizmus: „költőnek, nem vénnek vagyok itt, / s ha a halállal végképp letepersz, / marad a csoda, megmarad a vers”.

Isten éltesse Gergely Ágnest október 5-én, 90. születésnapján!