×

Semmiben a lényeg
Jim Jarmusch: Paterson
Szövényi-Lux Balázs
2017 // 02. 20

Nem képköltemény, nem vígjáték, nem is szerelmesfilm. A Paterson igazi Jim Jarmusch-darab: csendes, lassú, szinte cselekmény nélküli mozi, mégis megszólít.

Paterson Amerikában él, a Paterson nevű városban a Paterson nevű buszjáratot vezeti. Van egy szépséges, kreatív, álmodozó barátnője és egy lihegő, mormogó kutyája, akit minden este sétálni visz. Séta közben a fiatal férfi betér a bárba, beszélget a kocsmárossal. Néha – a buszon, ebédszünetben, otthon – szerelmes verseket ír egy titkos füzetbe, vagy olyan apró, jelentéktelen dolgokról emlékezik meg, mint egy szál gyufa. Hét közben Paterson szerelme mellett ébred, hétvégén a nő kel hamarabb, ha süteményt süt a piacra. Így megy ez – hétköznapian, de nem lélektelenül.

Jim Jarmusch sosem volt a harsány érzelmek rendezője, az évek során egyre csendesültek, egyszerűsödtek a filmjei, de annyira szűkszavú, mint a Paterson ban, talán még sosem volt. A melankolikus mester új munkája szinte cselekmény nélküli, egy helyben forgó darab. Nem halad semerre, mintha inkább nagyon lassan emelkedne vagy süllyedne. Nem változik meg az élet, nincs komoly fordulópont, a rendező kukába dobta az elbeszélés szabályait. Jarmuscht nem a történet érdekli, hanem a hétköznapi pillanatok hangulata. Nem azt figyeljük, miért vezeti a buszt Adam Driver mélázó karaktere, miért rendel gitárt a gitározni nem tudó nő, hanem azt, milyen érzés ülni a buszban, milyen a „nap közepi állapot”, milyen a szerda este, a vasárnap hajnal. Milyen hazaérni munka után. „Drágám, ma valami újat főztem!” – hogyan hat az új? Fantasztikus? Pompás? Inkább délutáni, kissé narancsos, szürkés, mint a fal a barátnő mögött.

A Paterson formailag és tartalmilag is repetitív. Olykor annyira formalizáló, hogy szinte már bosszankodunk. Minden reggel azonos nézőpontból van megmutatva, minden hazaérkezés mintha ugyanaz a kép lenne. A beállítások egymásra úsznak, a versek megjelennek leírva a vásznon, búgó gépzene ringat. Olyan ez, mintha egy regény minden fejezete hasonló mondattal keződne és végződe, mintha az egyes mondatok hossza végig megegyezne. Ha ezt egy közepes alkotó művelné, biztos lenne a giccs, a kudarc, de Jarmusch elegánsan, sikerrel veszi az akadályt. Filmje harmonikus, meditatív – ha átadjuk magunkat neki, a békés szemlélődés állapotába kerülünk. Nem filmkölteményt látunk, hiába a sok vers, ahhoz a Paterson nem elég merész, nem elég elvont. Valahol félúton áll szabályos és szabálytalan között, ez pedig felszabadítja a filmet, mert nem a cselekményre, hanem a formai keretek közül kisugárzó arcokra figyelünk, Adam Driver eszköztelen alakítására, az apró, szinte jellegtelen pillanatokra, a semmiből elbújó lényegesre.

És a semmit nézve lassan mindent látni kezdünk. Nemcsak a buszt látjuk, hanem a napsütötte főutat is, amin halad, nemcsak az impozáns vízesést, hanem mellette az üres padot is, nemcsak a női arcot, hanem a fényt is, ahogy színt rajzol rá. A lassúságban, a banális szavak mögött, az olykor formalizáló képekben életet látunk, és ez felderít.

8/10

Paterson
színes, feliratos, amerikai dráma, 118 perc, 2016
Szereplők: Adam Driver (Paterson), Golshifteh Farahani (Laura)
Író-rendező: Jim Jarmusch
Operatőr: Frederick Elmes
Zene: Jim Jarmusch, Carter Logan
Bemutató dátuma: 2017. február 16. (Forgalmazó: Cirko Film)

Megosztás:

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben