×

Artworker: Aki törpét még nem aprított
Győrffy László képzőművész műtermében jártunk
Ványa Zsófia
2017 // 11. 08

Budatétény családi házainak egyike Győrffy László műtermét rejti magában. A fiatal képzőművész, aki mutációábrázolásaival állandó idegenségünkre, otthontalanságunkra emlékeztet a világban, most bevezetett bennünket saját birodalmába.

Az egykori, rendeltetésszerűen sosem használt garázs terében megkapó átgondoltsággal és rendszerességgel sorakoznak a művész kellékei. Az ecsetek méret szerint, a festékek színárnyalatok alapján rendezve, a kollázsolásra váró újságkötegek egy nagy stószban állomásoznak. Laci el is mondja, hogy számára a hatékony munka alapja, hogy minden mindig a helyén legyen, e nélkül talán sosem készülne el a műveivel.

A tér nem nagy, igaz, már az egyetemi közös műteremben sem használta ki a tágasságot: ott összebarkácsolt paravánokkal szeparált el magának egy kisebb munkateret. A kisplasztikáktól kezdve a rajzokon, kollázsokon, rézkarcokon át a nagyméretű olajfestményekig mindent itt csinál, a szoba tehát időről időre átformálódik szobrászműteremből festő- vagy rézkarcműhellyé. Most épp a jövő tavasszal esedékes Várfok galériabeli kiállításán dolgozik, az állványon egy félig kész, enciklopédikus jellegű akvarell már itt fog szerepelni, a rajzasztalon pedig kollázsok alakulnak, amelyek egy Nemes Z. Márióval közös kötetben lesznek láthatók.

2004 óta használja műteremként ezt a szobát, a berendezést azzal kezdte, hogy kedvenc művészei képeit ragasztotta a falra, válogatottan, hiszen nem szereti nem funkcionális tárgyakkal terhelni a munkaterét. A rajzasztal fölött például Ratzinger bíboros és Józsi, a tetőfedő hirdetőcédulája mellett ott lóg Diamanda Galás görög származású amerikai énekesnő fotója, akinek a hangjához és a stílusához képest – Lacit szó szerint idézve – „egy átlagos black metal zenekar szinte vicces”. Nem meglepő módon David Lynchről is találunk egy képet.

Az egyik falon tükör lóg, oldalánál Floria Sigismondi-fotó, amely már az egyetemi műtermében is kint volt. Mellette egy korábbi saját kísérleti polaroidszériát, egy személyazonossági sorozat darabjait helyezte el, amelyekben igyekezett önmagát különféle eszközökkel, például a fejére tekert harisnyával elidegeníteni, eltávolítani. Lacit mindig is ezek a fajta belehelyezkedést igénylő önarcképek érdekelték, aki azt is elárulta, hogy évekkel ezelőtt festette valószínűleg utolsó igazi portréját, ami Nemes Z. Márióról készült, és ugyancsak nem nevezhető hagyományosnak – most épp megtekinthető a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumban rendezett időszakos kiállításán, a Privát biológián.

Ajándékok is helyet kaptak a műteremben. Alkotások művésztársaktól, például Horror Pista (Máriás István) festménye a rajzasztal fölött vagy Szöllősi Géza szitanyomata. Kagylók az Égei-tenger partjáról. És földgömbök, a gyerekkorin még a Szovjetunióval – mert Lacinak nagyon fontos, hogy a szobájában mindig legyen egy földgömb, hely- és helyzetjelzőként.

Feltűnnek itt-ott olyan tárgyak is, amelyekkel terve van – beépíteni majd esetleg későbbi munkákba –, például egy írógép, egy kakukkos óra doboza vagy egy régi hangfal. Nem vált meg egykori munkaköpenyétől sem, és őrzi az ajándékba kapott csehszlovák akvarellkészletet meg a Stabilo ceruzatartót is.

Ugyancsak úgy örökölte meg újságíró nagyapja egyik festő barátjától a ritkaságként számon tartott sziámiiker-ecsetet, aminek mindkét végével lehetne festeni, noha ő még nem használta. Használja viszont a még mindig kitűnő állapotban lévő hatvanas évekbeli, Budapest márkájú olajfestékeket, amiknek már a tubusát is élvezet nézni: némelyiken még feltűnik az eredeti logó is, a Gellért-hegy Szabadság-szobrának nőalakjával.

A rézkarcokhoz szükséges eszközök és a kész lemezek külön fiókban vannak. Laci megmutatta nekünk kedvenc karcolószerszámát is, ami bizony nem a gyémántfejű karctű, hanem a saját maga által összebarkácsolt, egy megcsiszolt tűből és egy ceruzából álló eszköz. Mint mondja, ezzel tud a legkényelmesebben dolgozni.

Saját munkák is vannak a műteremben: az ecsetek fölött függ egy kicsi olajfestménye reprója, a rémisztő kisgyerekarc pedig A bosszú angyala című hiperrealista szobor fejének első, elhibázott öntvénye.

Mellette egy nem kevésbé kísérteties kerti törpe mered ránk a sarokból, ez egy akció maradványa. A Werk Akadémia kért fel pár évvel ezelőtt több művészt, hogy alakítsanak át egy-egy törpét, Laci pedig rájátszva a kerti törpék földközeliségére, megpróbálta felgyorsítani a várható pusztulást vágásokkal, festésekkel, majd egy akciót végrehajtva a közönség előtt baltával szét is verte a figurát. Laci szeret aprófát vágni, de törpével addig még nem volt dolga. Kissé aggódott, hogy a kirepülő szilánkok nem tehetnek-e kárt benne, ezért felhívta a gyártót, érdeklődni az anyag pontos összetételéről és hasadási jellemzőiről, akik viszont – talán nem meglepő módon – nem voltak lelkesen a segítségére.

Megosztás:

Programsorozat

Párbeszédek a valóság sokoldalúságáról

Bővebben

Verseny

Kreatív irodalmi verseny középiskolás csapatok számára

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

A Kortárs novemberi számából ajánljuk

Zsolnai György: Terrakotta magány

Vilcsek Béla: A vers legyen velünk (Turczi István 60 éve)

Sturm István: Kemsei István / 40 év – 40 könyv. Válogatott bírálatok

Csuday Csaba Felülnézet (Kertész Imre: A néző – Feljegyzések 1991–2001)

Bővebben