Idén szeptem­berben húsz év után lépett fel ismét Buda­pesten az Izraeli Filhar­mo­nikus Zene­kar, újfent örö­kös zene­igaz­gató­juk, Zubin Mehta veze­tésé­vel. Az együt­tes har­madik alka­lom­mal is be­bizo­nyítot­ta a magyar közön­ségnek, hogy átszel­lemült, izzó játé­kával méltán tart igényt ma­gának a világ egyik leg­jobb zene­kara címre.

A nemrég búcsú­kon­cer­tező Baj­dázó két tagja, Győrffy Ákos és Gu­gyella Zoltán duója, a horhos zene­kar méltó tovább­vivője a „bör­zsönyi bar­kács-am­bientnek”. Az idén József Attila-díjjal kitün­tetett költő­nek pilla­nat­nyilag ez a fő kife­je­zési for­mája, vagy ahogyan ő fogal­maz: egyre inkább zené­ben és nem sza­vak­ban gon­dol­kodik.

Az Erkel Színház egy igazi operakülönlegességgel nyitotta meg évadját: egy közel hetven éve nem játszott könnyed vígopera, A tenor felújításával. Dohnányi Ernő csillogó hangszereléssel, szélesen áradó dallamvilággal és sok-sok humorral megalkotott operáját ezúttal Almási-Tóth András szürreális rendezésében láthatja a közönség.

A német sajtó által az „Ungarische Wunder­tenor” jelző­vel ellá­tott Ilos­falvy Róbert a 20. század egyik leg­sok­olda­lúbb és leg­hosszabb kar­riert be­futó opera­éne­kese volt. Z. Tóth Antal mo­nográ­fiája színes, me­sélő kedv­vel mu­tatja be a rend­kívüli művész éle­tét a gyer­mek­évek­től egé­szen pá­lyája alko­nyáig, az olvas­ni­valót CD-mel­lék­lettel kiegé­szítve.

Szezonnyitó az iskolatáska mellé: az idei év elején két olyan zene­kar is jelent­kezett külön lemez­zel, akikre korábbi anya­gaik alapján külön kíván­csiak lehet­tünk. A Gustav Tiger hatá­rokat fesze­gető négyese mellett Németh Zsófia egysze­mélyes pro­jektje, a Piresian Beach is ugyan­csak erős lemez­zel jött ki.

Ókovács Szilveszter közel tíz évig írt rend­sze­resen zene­kritiká­kat külön­böző online sajtó­felületek számára. Ezen írásai most a Helikon Kiadó jóvol­tából kötetbe ren­dezve is hozzá­férhe­tővé váltak az érdek­lődők számára. A Magyar Állami Opera­ház főigaz­gató­jának kritika­kötetét kor­rekt­ség, élve­zetes stílus s nem utolsó­sorban széles körű zenei érdek­lődés jellemzi.

A Budapesti Nyári Fesztivál egyik utolsó elő­adása­ként, a Magyar Nem­zeti Tánc­együttes Székely Dózsa György című produk­cióját is lát­hattuk a Margit­szigeti Szabad­téri Szín­padon. A látvá­nyos tánc­jele­netek, muta­tós díszlet­elemek, kora­beli jel­mezek inkább kínál­tak egy­más­hoz kap­csoló­dó epi­zódo­kat, mint egy igazi, drámai sod­rású elő­adást: s még a lovak is elma­radtak.

A belföldi és európai kalan­dozá­sok után stú­dióba húzódó Cirkusz-KA együttes második, Lélek­farsang című lemeze szer­ves folyta­tása a két évvel ezelőtti Kötél­tánc­tangónak, ugyan­akkor egy­fajta kontú­rozása is a korábbi szerze­mények impresszi­onista hangu­latainak.

Az a jó, ha valaki meg­találja a saját közön­ségét, úgy, hogy az érdek nélküli és őszinte kap­csolat, amibe az opera „biznisz” része nem tud bele­szólni, és éppen ezért rend­kívüli módon meg­becsü­löm – mondja Kolonits Klára, aki a Magyar Állami Opera­ház magán­énekese a 2013/2014-es évadban. Az erede­tileg kar­veze­tőnek készülő, mindig derűs opera­énekes­sel beszél­gettünk.

Az Arch Enemy igazi metal nagy­hata­lom Euró­pában a mai napig. Némi­leg felfris­sült felál­lással igyek­szik most új kor­szakot nyitni Michael Amott és gár­dája, amihez min­den fel­tétel adott: a kérdés csak az, tud-e a zene­kar élni velük.