Nem sokoldalú és sokszínű, hanem vegyes. Markáns, elmé­lyült port­rék; éle­tünk ele­ven, meg­szo­kott, mégis furcsa hét­köz­napja; kalan­dos látvá­nyok és izgal­mas színek, mér­tani szer­kesz­tésű épület­fotók, kifor­gatott hely­zetek, fanyar humor. Láto­mások, kemény imp­ressziók és képpé vált sok­féle gon­dolat.

„Bármikor tudnék sírni” – ezzel a mottó­val várja Király András kiállí­tása közön­ségét. Vajon mit tudnak nyúj­tani fest­ményei, amivel érzé­keny­séget vagy szomo­rúsá­got vált­hat­nak ki? Miért sírna a művész, meg­hatott­ságtól vagy fájdal­mában? Egyál­talán: ha tudna sírni, akkor miért nem teszi?

A közelmúlt fesztivál­sikerei miatt a figye­lem közép­pont­jába került a MOME Ani­má­ciós Tan­széke. Fülöp József rektor­ral az ered­mények mellett arról beszél­gettünk, hogyan tudja az egye­tem mene­dzselni és piac­ké­pessé for­málni a hall­gatók mun­káit, hogyan ösz­tönzi egyéni hang­juk meg­talá­lását.

Kinek, minek tekint­hetjük Kelle Antalt, aki okle­veles gé­pész­mér­nök, elis­mert szob­rász, játék­ter­vező és -ké­szítő, a robot­techni­kák isme­rője és műve­lője, tudo­má­nyos foko­zattal ren­del­kező egye­temi oktató, akinek a mikro­mecha­niká­ról önálló kötete jelent meg, ezen túl konst­ruktőr, és jobb szó híján kom­muni­ká­ciós művé­szet­tera­peuta. Lefedi mind­ezt az art­for­mer titulus?

Egy alkotó ember műterme mindig rejtély­nek számít. Milyen lehet az a titok­zatos hely, ahol a festék­anyag és a vászon össze­kapcso­lódik vala­milyen földön­túli szfé­rával, hogy mű­vészi pro­duk­tum szület­hessen belőle? Rafael Erik Ben­jámin bemu­tatja saját mű­ter­mét, de nem raj­zokon vagy fotó­kon keresz­tül, hanem falas­tól, min­de­nestől.

Müpa Budapest névre keresz­telt, nem­zet­közi­leg is egye­dül­álló, a Mű­vé­sze­tek Palo­tá­já­nak éle­tét doku­men­táló exklu­zív kiad­vány­ban kapott helyet Réthey-Prik­kel Tamás fo­tográ­fus, kép­ző­mű­vész fotó­esszéje. Inter­júnk­ban a Müpa-mun­ka gyü­möl­csé­ről, a sza­bad­úszó lét elő­nyei­ről és a retu­sált képek mögött meg­bújó mez­te­len való­ság­ról is beszél­gettünk.

Ideje leszámolni a sztereo­típiával, misze­rint a muzeo­lógus a régi tár­gyak között mo­lyoló csoda­bogár. Aranyos Sándor nép­rajz­kutató-muzeo­lógus szerint a hagyo­mányos kul­túra egyes ele­meit csak úgy lehet a társa­dalom szá­mára befo­gad­ha­tóvá tenni, ha azo­kat nap­jaink digi­tális-info­grafi­kus vilá­gába ültetjük át.

Mi a közös két párhu­zamos dolog­ban? A köztük lévő távol­ság. A pár­huza­mos­ság felté­telezi, hogy leg­alább azo­nos sík­ban vannak, de nem érint­kez­nek, sőt távol­ságuk mér­hető minő­ség. Állító­lag ez a távol­ság a végte­lenben meg­szű­nik. Boros Mátyás és Heim Péter kiállí­tása Párhu­zamos tárgyak címmel nyílt meg az A.P.A. Galériában.

Az Andrássy út két oldala április 22–24. között fotó­univer­zummá vál­tozik a Capa Köz­pont és a Mai Manó ház ölelé­sében. A kiállító­házak­ban és a Nagy­mező utcá­ban a szabad­téri sza­ka­szon extrém konté­nerek­ben, szín­pado­kon klasszi­kus és inno­vatív formá­ban min­den a fotó­zás és a fotó­művé­szet körül forog majd. A Fotó­utca Fesz­tivál­ról Boro­nyák Vivien programmanagerrel beszélgettünk.

A Gruppo Tökmag művész­csoport 2010-ben talált rá egy A5-ös füzetbe rajzolt képre­gényre, amelyet a szer­zője, Sárkány István sajá­tos képi és fo­galmi világ­gal, egy ható­ságo­kon és szuper­hősö­kön, Pécsen és Hong Kon­gon átíve­lő törté­net­tel töl­tött meg. A mű­vész­cso­port tagjait, Kovács Budha Tamást és Tábori Andrást a projekt rész­le­teiről kér­deztük.