Kristóf Gábor festő- és média­művész idén már máso­dik alka­lom­mal kapta meg a Derko­vits Gyula képző­művé­szeti ösz­tön­díjat, alko­tásai jelen­leg is meg­tekint­hetők a Mű­csar­nok cso­por­tos kiállí­tásán. Alko­tási folya­matok­ról, művé­szet­fel­fogá­sáról és a jelen­leg zajló pá­rizsi rezi­den­cia­prog­ram­járól kér­dez­tük.

Birkás Ákos váltott. Új vizuális nyelvvel kísér­letezik, amellyel tovább­lép a már jól ismert rea­lista kife­jezés­mód­ján. Az egész és a mara­dék című kiál­lítás tema­ti­kája egy­aránt vonzza a non­figu­rati­vitás és a klasszi­kus fes­té­szeti nyelv ked­ve­lőit is. A lináris, homo­gén tér­ben érzéki pózok­ban fel­sejlő ala­kok ural­ják a kiállító­teret, ahol a két ellen­tétes kife­jezés­mód próbál har­mó­niát teremteni.

Ezekben a hetekben Buda­pesten több olyan kiál­lítás is meg­rende­zésre került, ahol a ká­nonba bevo­nult mes­terek élet­hosszon átívelő művé­szeti és közös­ségi tevé­kenysé­gébe nyer­hetünk bete­kin­tést. A gaz­dag tanul­ságok kiegé­szíté­séül szol­gál­hat­nak fiatal közép­korú alko­tók pár­huza­mos tár­latai, amelyek össze­mér­he­tővé teszik az egyes gene­rációk szerep­válla­lási hajlan­dó­ságát szű­kebb szak­mai és tágabb szo­ciális érte­lem­ben.

Absztrakt geometriai hagyo­mány a digi­tális kor képző­művé­sze­tében – így írhat­nánk le tömö­ren az Élő szövet fém vázon című kiállí­tást.

Az Értéktár program segítségével a miskolci közönség kiemel­kedően gazdag gyűjte­ményt láto­gathat és mondhat magáénak, amelyben Rippl-Rónai-, Szinyei Merse-, Mednyánszky-képek ugyanúgy meg­talál­hatók, mint Kassák vagy Bortnyik alkotásai.

Borsos Lőrinc Önkritikus portréjának meg­alko­tá­sára, azaz ön­maga meg­fogal­mazá­sára vál­lal­ko­zott – úgy, hogy ed­digi sze­mé­lyi­sé­geit meg­hat­vá­nyozta. Alko­tói a képző­mű­vé­szeti esz­kö­zö­kön túl szo­cio­ló­giai, gaz­da­sági és pszi­cho­ló­giai mód­sze­re­ket hasz­nál­tak. Interjú­ala­nyunk volt Bor­sos Lőrinc, sze­mély szerint Bor­sos János, Lőrinc Lilla, Oltai Kata és Szen­te­leki Gábor.

„Hatunk egymásra, ha akarjuk, ha nem. […] Ugyan­azt a leve­gőt léle­gez­zük és fújjuk ki. […] Ha meg­hal az egyi­künk, akkor miért nem érez­zük még­sem? Mi ez a közöny és érzé­keny­ség, ami ben­nünk munkál ebben az össze­zárt térben?” Herbert Aniko vizu­ális mű­vésszel a február 3-án nyílt Erdő, ami­ben járok névre keresz­telt tárla­táról beszél­gettünk.

Asztrometria címen nyílt meg Martin Henrik kiállí­tása. A cím nem fiktív, valós tudo­mány­ág hú­zódik az elne­vezés mögött. Laiku­sok­nak ez a bizony­talan­ság, a fikció terepe. A művész az isme­ret­lenbe kala­uzol minket, bár­merre is kell elin­dul­nunk: kifelé, a világ­űrbe, vagy befelé, önma­gunkba.

Az Esernyős Galériában meg­ren­dezett Tárgy­eset 2. kiállí­tás­nak egyre na­gyobb tétje van. A végén még for­dul a kocka, és újra lesz fes­té­szet – és akkor a tárgy­művé­szet­nek kell iga­zolnia magát. Batykó Róbert kurá­lásá­ban ez sikerül.

Az óbudai Zichy-kastély romantikus han­gulatú udva­rán keresz­tül­ha­ladva barokk szob­rok kísé­reté­ben lép­cső­sor vezet el min­ket a modern képző­művé­szet vona­lakig csupa­szított, mér­tani szigo­rú­ságú miliő­jébe. A Kassák Lajos mun­kás­ságát bemu­tató élet­mű-ki­állí­tás szom­széd­ságá­ban a konst­rukti­vizmus égisze alatt Kokesch Ádám hasonló gon­dolat­me­netre ala­po­zott tárgy­soro­zatát mu­tatják be.