A Poligamy rendezőjé­nek új romkom­jában a homo­szexua­litás mulandó állapot: felül­írhatja a sors meg az agyráz­kódás. De a Coming out akkor sem lenne jó vígjáték, ha a mele­gekről alko­tott elkép­zelé­sei nem lenné­nek ennyire „fele-másak”.

Kovács András Bálint monográ­fiája a „legjelen­tősebb és nemzet­közileg leg­ismer­tebb kortárs magyar film­ren­dező, Tarr Béla munkás­ságá­ról szól”. Ez nem az elem­zés végén levont követ­kezte­tés, hanem Kovács köny­vének leg­első mondata. Nemcsak eszté­tikai érték­ítélet, hanem meg­süve­gelen­dően bátor kiállás is egy ide­haza oly sokat kárhoz­tatott film­ren­dező mellett.

A belga Felix Van Groeningen új film­jében egy fiatal, bohém pár szerel­mét kis­lányuk beteg­sége keseríti meg. A hatá­sosság és a hatás­vadá­szat határ­mezsgyé­jén járó, súlyos témát vászonra festő melo­dráma egyben a hit és a halál utáni élet kér­dését is fesze­geti, country aláfes­téssel.

A Bettie-mobil Catherine Deneuve pár­harca az örege­déssel. Bájos, könnyed és szelle­mes road movie, amely végül oda lyukad ki, mint minden Deneuve-film: a színész­nő elegan­ciájához, érett alakítá­sához és hatvan felett is sugárzó szép­ségéhez.

Valaki távcsővel figyeli, ahogy egy szép kamasz­lány félmez­telenre vet­kőzik a strandon. A távcső mögött egy fiatal fiú − és mi, nézők is, akik szé­künkbe süppedve szem­ügyre vehet­jük, hogyan lesz a kis tündér­ből elegáns prosti­tuált.

Itt az izlandi Pi élete, amiben halász hősünk nem tigris, hanem sirályok társa­ságá­ban lebeg az óceánon. 3D-giccs helyett rideg melan­kólia, meta­forikus mély­réte­gek helyett nyílt­szívű mesélő­kedv jellemzi a cso­dával hatá­ros túl­élés törté­netét.

A Phillips kapitány nincs híján poten­ciális siker­ténye­zőknek: egy hírne­ves ren­dező és egy nagy sztár közös mun­kája, és a még mindig kelen­dő „igaz törté­net alap­ján” címke is ott lóg rajta. Ennek elle­nére Greengrass filmje bátor­talan túsz­dráma, amelyet java­részt óvatos stúdió­érdekek diktáltak.

Valóban „férfimozi” az Isteni műszak, és való­ban Bodzsár Márk a magyar Taran­tino? Milyen városi legen­dák keltek szárnyra a film­mel kapcso­latban, és miért szereti a lengyel közön­ség? Bodzsár Márk első­filmes rende­zővel beszél­gettünk, aki idő­közben a luxem­burgi CinÉast nemzet­közi zsűri­jének közön­ség­díját is magá­énak tud­hatja.

Călin Peter Netzer harmadik nagy­játék­filmje pazar fesz­tivál­szerep­lést tudhat maga mögött, mi több, a jövő évi Oscar-díjért folyó ver­senybe is bekap­csoló­dott. De ami még talán ennél is fon­tosabb: bizo­nyítja, hogy a román újhullám néven ismert film­művé­szeti mozga­lomra még mindig oda kell figyelni.

Tíz évet kellett várni, de végre csak megszü­letett az „új Kontroll”. Az egy­szerre drámai és humoros Isteni műszak, Bodzsár Márk első nagy­játék­filmje szokat­lanul abszurd perspek­tívából beszél a mentő­sök akció­dús hétköz­napjairól. Benke Attila premier előtti kritikája az év magyar megle­petés­filmjéről.