Ritkán kockáztat az amerikai stúdiórendszer, és az sem mindennapos, hogy a queer cinema fogásait injektálja valamelyik projektjébe. A hírhedten konzervatív 20th Century Fox, ha nagy lépést nem is, egy kicsit azért mégis tett most a progresszivitás felé.

Ma sokkal könnyebb Magyarországon forgatókönyvíróként érvényesülni, mint korábban – állítja Hegedűs Bálint, a Kincsem és sok más alkotás írója, a Filmalap forgatókönyv-fejlesztési igazgatója. Filmes szakterületeket bemutató sorozatunkban mesélt legelső könyvéről, a szakma helyzetéről, a filmalapos tevékenységéről és arról, melyik magyar filmért szakadt meg majdnem a szíve.

Naomi Kawase filmje minden kétkedő számára bebizonyítja: lehet olyan japán filmet készíteni, ami igazán japán, mégsem érezzük annyira távolinak, és ami nem nélkülözi a romantikát, mégsem kell menekülnie tőle minden férfinak.

Kevés műalkotás tudja közvetlenül jobbra fordítani emberi közösségek életét, de Ember Judit Pócspetri című dokumentumfilmjének ez sikerült. A digitálisan felújított film a Magyar Nemzeti Filmalap kiadásában a közelmúltban jelent meg DVD-n.

Az izlandi rendező, Hafsteinn Gunnar Sigurðsson legújabb munkája, A fa alatt műfaji meghatározása szerint fekete komédia, amelyet a forgalmazó mélyfekete humorú filmként ajánl. Ha ezt várja a néző, csalódni fog. A fa alatt tényleg mélyfekete – csak éppen nem komédia.

Értjük, hogy a punkvilágról meg a földönkívüliekről szól John Cameron Mitchell abszurd-romantikus meséje, ám a tolakodóan provokatív elemek és az extrém műfajkeverés elfárasztják a nézőt. Aztán mégis megtörténik a lehetetlen: lelket melenget és könnyeket vált ki a film – avagy éljenek a szélsőséges érzelmek!

Stop motion animáció ritkán nyűgöz le ennyire. Wes Anderson legújabb filmje gondoskodik arról, hogy az élmény minden pillanatát kiélvezzük.

Került már Oscar-közelbe, most februárban pedig a Berlini Filmfesztiválon kapott rangos elismerést. Bucsi Réka szürreális hangulatú, csodalényeket mozgató kisfilmjeivel hamar generációja legismertebb animációs rendezőjévé nőtte ki magát.

Warwick Thornton műfaji határokon bóklászó western-thrillerjét nézve a cselekmény haladása nem vonja el a figyelmet arról, mi is a film tétje. Sőt, az ausztrál rendező kiemelt képekkel irányítja a tekintetünket oda, ahová nem szívesen nézünk. Nem a látvány borzaszt, hanem az, amit a látvány rólunk – az önző, hatalmi szerepekben tetszelgő nyugati emberről – elmond.

A 11 éves szünet után új nagyjátékfilmmel jelentkező Bogdán Árpád mozija összetett lírai realista karakterdrámaként bontakozik ki, de az utolsó pillanatban félresiklik.