A róka odva mély volt,
előtte álltunk, gyerekek.
Gyufával gyújtottunk tüzet,
hogy kifüstöljük, és szólt
a rigó, hangja szétfolyt.
Néztük, hogy a homok pereg –
az odú üres volt, üres.
Pókhálós és sötét folt.
Hol vannak azok a fiúk?
Felnőttek már. Ki így, ki úgy
éli-halja életét,
miként a róka vagy hiúz.
Tudják, hogy a sok kevés,
és hinnék még, hogy van kiút.
Az a sikló, hogy sziszegett
abban a műanyag zacskóban!
Láttam, hogy fején két félhold van,
akárha mintázna eget
a szabad gyerekkor felett,
de még nem tudna róla, rólam.
Az a kor azóta szétrobbant,
és millió csillaga lett.
A tél langyos szelekbe fullad,
a dísztóban díszponty köröz,
a tó fenekén, lent: a múlt az.
Látom, ahogy visszajövök.
Egy buborék felszáll s kipukkad.
Jövőnk vajon hová szökött?
Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.
