A 66 éves Fenyvesi Ottó – e különleges évforduló apropóján megjelent – válogatott verseket tartalmazó kötete, a Hatvanhat, az 1993-as A káosz angyala versanyagáig „tekint vissza” a költői pálya alakulására. Valóban: ez a Budapesten napvilágot látott kötet jelenti a cezúrát az életmű egészében, a megváltozott léthelyzet kiváltotta beszédmódváltást költészetében. Újvidékről Veszprémbe, a „bácskai éjjelből” a „veszprémi télbe” költözik a szerző, a lírai beszélő. A vajdasági magyar irodalom Szenteleky Kornél alkotta éjjel-szimbólumáról és a legújabb balkáni háborúk otthon- és hazavesztésének következtében kialakult veszprémi menedék-képzetről van szó. S noha az elmúlt időszakban már ismét jelentek meg kötetei Vajdaságban, Újvidéken és Zentán is, A káosz angyala versei az utolsók az opusban, amelyeknek perspektívája „innenső”, még – az utolsó négy vers kivételével – vajdasági térben születtek.
Nagyon mélyről indul az ön(helyzet)-értelmező versbeszéd az 1993-as kötetben. „Elölről kezdeni az egészet? / Ige nélkül. Tanulni: honnan – hová” – hangzik a kérdés, illetve az intonáció a Finis Bohemiae első soraiban, majd Szenteleky Kornél Bácskai éjjel című versének „romantikátlan” képeire és sorsképletére („Szép magyar sors”) asszociál a lírai beszélő a következő költeményben (Bácsmegyei napló); végigvezet bennünket az otthon és a haza feladásának ironikus, keserű és gyötrelmes stációin: hosszúverses visszatekintésekkel, palimpszesztekkel, önidézetekkel és -variációkkal.
Valahol a – kisebb ciklusokból és kollázsokból szerveződő – kötet „háromnegyedénél”, az Idézőjelben című költeményben történik meg a katartikus átbillenés: a szülőföldi otthon jelentette és formálta identitás feladása, s egy másiknak, a távozó énjének felvállalása. A „ház” és a „haza” jelentéstartományai is itt csúsznak végérvényesen össze. A káosz angyala alkotja és hozza létre e szövegkörnyezetben a „végelszámolás” versbeszédét, a múlttal való leszámolás nyelvi alakzatait.
A kötetnyitó vers „hová” kérdésére a Veszprémi tél adja a választ. A Visszaszámlálás című rövidtörténet („organikus próza”) beszélője pedig leltároz a múltban, felvázol és értelmez egy reá építhető jövőt, rákérdez történéseire, alakjaira, kapcsolataira a jelen érdekében: „Mi folyik itt szakadatlanul? Mi értelme volt, mi van? Mintha kihátrálnánk a létből, levesből. Mögöttünk terhes asszonyok jönnek lassú menetben. Visszafelé, de azért haladunk. Ami közeledik, tulajdonképpen távolodik.”
Utasi Csaba (1941–2010) irodalomtörténész/kritikus nevezte tanulmányában az efféle évszakverseket, mint a Veszprémi tél is, „történelmi telet” idéző, megjelenítő verseknek: köztük, a műfaji sorban Vörösmartytól Nemes Nagyon át Parti Nagyig: 20. századi klasszikusok és bácstopolyai pályatársak. A veszprémi történelmi és egzisztenciális télben „jégcsapok [vannak] / az elme mondattanán”. S erre a „most tél van és csend és hó és halál” vízióra, ritmusára és keserű optimizmusára utal a következő, Éjszakai műsor című (Márton László Távolodónak ajánlott) költemény.
A Hatvanhat új verseket nem tartalmaz, ezért csak akkor jelent számunkra izgalmas kérdést a kötetkompozíció, ha azt próbáljuk vizsgálni benne, miképp kontextualizálja egy több mint négy évtizedes alkotói pálya verseit az olvasás, a recepció. Szembetűnő jelzés például, hogy a kötet élén az említett, általunk a fentiekben – nem véletlenül – kiemelt és értelmezett, leltárt és végelszámolást, s a nyomukban formálódó életmód- és korszakváltást bejelentő négy nagy vers áll: ami A káosz angyalában a lezárás, az új helyzetben és világban a kezdet. Csak a versek sorrendje változik meg úgy, hogy a létállapot-elemzést végző, Lódi Gábornak ajánlott Visszaszámlálás áll a ciklus (a jelképes út) végén: „Helyben vagyunk. / Én Veszprémben, te Groningenben. Mint valami koszos / molyos szakállú Cholnoky-legendák csapdosunk, szálldosunk /az alkonyatban…”
A Roll over Tapolca (a válogatott kötetben már hiányzik a cím harmadik szavából az első a-t helyettesítő „@”) című költemény visz át az új szakaszba. Köztes helyzetben, az átmenet köztes minőségében a saját létrejöttére és költészeti hagyományára (például: Batsányi János A magyar költő idegen messze földön című versére), valamint kötődéseire (Sziveri János) reflektál: „Minden és semmi között: / orgia mechanika, körös körül. Roll over. / Csak megyünk délcegen befelé / a posztmodern nyárba, a tikkasztóba.”
Majd jönnek az Amerika- és a rock & roll-versek (az 1999-es Amerikai improvizációk; újabb kiadása: 2009), a Blues az óceán felett (2004), a Tele van a memória (2012), illetve a Némely részletek (2009) című napló- és esszékötet feljegyzései: szövegterükben kollázsok, Fenyvesi Ottó sajátos képzőművészeti alkotásai. Kivéve az Amerikai improvizációkat, ahol Felhősi István festményei vizualizálják a szövegeket. Egységet, folyamatot képeznek ebben a képfoszlányokra és szövegdarabokra hullott, organikusságát vesztett létben. A „nagy újraalkotás” szöveg- és zenei képzettársításait tehát a töredékből alkotás, a széthullottból egésszé formálás eljárása jellemzi (hogyan lehet felállni egy egzisztenciális és költészeti mélypontról, elölről kezdeni) – a mintegy két évtizedes korszak végén a Minimum Rock and Roll (2015) című, az amerikai álmot, legendát dehonesztáló, revizionáló kötettel. Fenyvesi Ottó egyik legtöbbet idézett nyilatkozata is ezzel az Amerika-képpel függ össze: „Hadban álltam a világgal és a költészettel. Elmentem Amerikába is, hogy az egyik utolsó fiatalkori illúziómmal is leszámoljak: az amerikai álommal. Egy egész ciklust sikerült összehoznom ezekből a tapasztalatokból. Ami újdonság, hogy a fő védjegyem, a hosszúverseket odahagyva, egy ciklus röviddel (miniversekkel) rukkoltam elő” (Szépirodalmi Figyelő, Fenyvesi Ottóval Prágai Tamás beszélget, 2005).
1993-tól a válogatott verseskötet 2021-es megjelenéséig (az idegen nyelvekre fordított kötetek és az új kiadások mellett) a – hosszúversektől a miniversekig távolodó – ciklusok folyamatát csak két kitérő szakította meg egy-egy kifejezetten vajdasági könyv megjelenésének erejéig: a Halott vajdaságiakat olvasva első kötete 2009-ben, a második 2018-ban látott napvilágot (mindkettő Zentán). Nagyon tanulságos és bonyolult szövegvilágok: a vajdasági magyar irodalom alakulástörténetének lírai újrafogalmazása és alkotása, virtuális verses irodalomtörténet. Mintha e vajdasági versek és szövegek palimpszesztjeiben, újraírásai révén próbálná programszerűvé tenni mindazt, amit költészetével az elmúlt évtizedekben képviselt.
Nem is véletlen, hogy a bevezető, leltározó, lezáró és újrakezdő hosszúversei (Éjszakai műsor, Veszprémi tél, A káosz angyala, Visszaszámlálás, Roll over Tapolca) és az új (zenei) hangot reprezentáló Amerikai improvizációk terjedelmes ciklusa után, szinte a verseskötet „mértani” felénél jelennek meg e program- és létversek, illetve vallomások: a Blues az óceán felett, a Hallott vajdaságiakat olvasva első kötetének címadó verse, aztán a Tele van a memória, valamint a Sok a szöveg cím alatti feljegyzések három darabja; az új programokat jelölő cezúra helyét foglalják el.
A Maximum Rock and Roll Fenyvesi Ottó egyik legismertebb versciklusa (a Minimum Rock and Rollban is feltűnnek darabjai), mindenekelőtt a „Vadnak születtünk / Kosnak, baknak, oroszlánnak / bikának” kezdetű rövidversének szöveghelyei és összefüggései révén. A válogatott kötetben a Bada Dadának és a Szilágyi Lackónak címzett részletek, illetve az ismert strófákra reflektáló Helter Skelter „átirat” szerepel. Közben iszonyatos mennyiségű reflexiót, allúziót és részben vagy teljesen idézett szöveghelyet tartalmaz Fenyvesi Ottó valamennyi, 1993 utáni improvizatív szövege, különösen az Amerikai improvizációk és a Minimum Rock and Roll darabjai. Bárhol is ütjük fel bármelyik említett kötetet, a Hatvanhatot is, ilyen reflexiókra és idézetekre bukkanunk: „Ezt hozta az ősz…” (Kosztolányi), „Fogytán a hold. / Fogytán a nappal” (Vörösmarty) etc. Fenyvesi hosszú ideig lemezlovas, zenei szerkesztő volt: az irodalom mellett a hetvenes–nyolcvanas évek underground zenei kultúrájának hatását is maga előtt görgeti, verseiben megszólaltatja hangjait és regisztereit.
A Hatvanhat (az Amerikai improvizációkhoz hasonlóan) eltér a megszokott Fenyvesi-féle illusztrációs gyakorlattól, és nem a kollázsok világával színesíti a válogatást, hanem más festő, itt most Bánik Ákos festményei jelennek meg lapjain.
(Veszprémi Művészetek Háza, 2021)
Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.
