Annál is inkább időszerű volt ez az ünnepség és eszmecsere, mert az ország az ötvenkettedik – a második magyar – Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus megrendezésére készül, amelynek kezdete 2020-ban a Szent Kereszt Felmagasztalásának ünnepére (szeptember 13–14.) esik. Erre a célra alkotott Missziós (vándor)-kereszt lett a szent esemény szimbóluma. A feszület két szárának találkozási pontján az Üdvözítő eredeti csodatévő keresztjének egy darabja található. Az ereklyetartó hasonlít az Oltáriszentség monstranciájához. Az első (Szent István) és az utolsó (boldog IV. Károly) király mellett még huszonhat szent ereklye van a kereszten futó levélornamentikán. A közös keresztény múltból hiányoznak a magyar ortodox keresztény szentek ereklyéi (pl. Hierotheuszé, aki a magyarok első szent püspöke volt; a rusz földeken szentté lett ugrin Mózes, Efrém és György, kárpáti szent Alexij, ugljai szent Jób). Így valójában maga Krisztus és a magyar boldogok, szentek érezhető jelenlétében zajlott az első konferencia (ha nem is teljes létszámban).
„Megváltónk szenvedéstörténetének, megdicsőülésének evangéliumi leirataiban pontosan követhető a tragédia minden fontos mozzanata. A keresztre feszítéstől a kínhalálon át egészen a mennybemenetelig. Most csak a sírba tételt idézzük, felvázoljuk a Szent Kereszt rövid történetét és ökumenikus hatását” – kezdte a konferencia első előadását Békési János, Ragozinka római katolikus kanonoka, majd így folytatta: „A középkor (medium aevum, 313–1453), azaz a bizánci korszak hajnalán a kereszthalál még szörnyű és igen embertelen pogány-római kivégzési mód volt,1 de talán »tisztelték« az elítéltet annyira, hogy a gerendákat nem használták fel újra, hanem az elítélt kínhalála után az »egyszer használatos keresztfákat« a halott közelében elföldelték. Így történhetett ez a Názáreti Jézussal is, miután levették a keresztről, megmosták, balzsamozták, felöltöztették, és sziklába vájt sírban egy kőasztalra fektették. A keresztet pedig, amin néhány óráig függött, elásták a Golgotán (Koponya-hegyen2). A két lator testének csontjait a zsidók összetörték, majd a temetőn kívül temették el, de az ő keresztfáikat is elásták.
A Megváltó-rabbi tragikus keresztre feszítése és csodás feltámadása utáni 325. esztendőben a császár édesanyja, Heléna (Szent Ilona), bizánci »társcsászárnő« zarándokutat szervezett a Szent Kereszt felkutatására. A munkálatok során a föld mélyén találtak keresztre feszítésre használt fagerendákat, sőt az »I. N. R. I. táblát« és a szögeket is.3 Makariosz jeruzsálemi püspök tanácsára a megtalált keresztfákat egy menthetetlen beteghez vitték, hogy az igazi keresztet kiválaszthassák. Az egyik hozzáérintésével azonmód meggyógyult a haldokló, s ezért meggyőződéssel állították, hogy ez az a fa, amelyik érintkezett a Megváltó testével és vérével. Szent és Igaz Keresztnek nevezték ezután a két gerendát, mely több mint ezer évig (a reformáció térnyeréséig) az egyetemes kereszténység szimbóluma: a papi áldás, feloldozás, jelvény és nyakékszer eszköze, valamint a keresztvetés ihletője lett. Nagy Konstantin császár elrendelte, hogy építsenek a Koponya-hegyen egy bazilikát a Szent Kereszt tiszteletére. Jeruzsálem püspöke választotta ki a helyszínt, ahol egy pogány szentély állt, melyet leromboltak, s így Krisztus temetésének és feltámadásának helye egy fedél alá került. Ez a közel ezerhétszáz éves Szent Sír Székesegyház, a kereszténység legfontosabb zarándokhelye Jeruzsálemben, ahol minden húsvét éjfélkor fellobban a Szent Láng.
A Szent Kereszt-relikviának ezután igen kalandos élete lett. Az őrzés helyét a Golgota-dombon 335. szeptember 14-én felszentelt Szent Sír-bazilikában jelölték meg. A szent ereklyét három részre osztották. Egyik darab maradt Jeruzsálemben, másik Konstantinápolyba került, és a harmadik Rómába. Később tovább faragták, ajándékozták, és sajnos hamisították is. A keresztszilánkokat díszes ötvös műremekekbe foglalták, és legalább tizenöt kiemelkedő templom féltett kincse lett.
Háromszáz év múlva a perzsák elrabolták, de Hérakleitosz (Irákliosz) bizánci császár a perzsák legyőzésével visszaszerezte 630. március 21-én, és vitte őrzési helyére – a legenda szerint mezítláb, szegényes ruhában, a saját vállán. (Ezt örökíti meg az Exalation of the Holy Cross ikon.)
Ötszázötvenhét év múlva, 1187. július 4-én a hattíni csatában 4 elveszítették az ereklye jeruzsálemi részét. A keresztet Akko város püspöke vitte harcba, azonban köntöse alatt vértet hordott. A hagyomány szerint ez súlyos hiba volt, mert hitetlenségre utalt. A vesztett csata után a Szent Keresztet is hadizsákmányként kezelték a muzulmánok, és mindmáig nem adták vissza. A konstantinápolyit szoborba rejtették, a rómait pedig előszeretettel osztogatták a pápák. Luther, Kálvin és a protestáns felekezetek szakadása idején már alig hallunk említést erről a szent kegytárgyról” – fejezte be mondanivalóját a kanonok, és átadta a szót Mitrics András ragozsán vezető lelkésznek.
„Tudjuk, hogy a kereszt a zsidóknak botrány, a pogányoknak bolondság, de például a protestánsoknak miért szitokszó és elvetendő ereklye? Vajon miért lett a kereszt, az oltáriszentség, a kép- és kegytárgytisztelet »kárhozatos bálványimádás« (Heidelbergi Káté 1577/2013) a protestánsoknál és számtalan más keresztény/keresztyén gyülekezetnél?
A kérdés most az: hogyan lehet igazi keresztény egység közös hitvallás, eucharisztia, oltáriszentség, úrvacsora-tisztelet, egyezményes jel: szent kereszt, képek és szobrok egyértelmű elfogadása, imádása nélkül? Egyet kellene értenünk Pál apostollal, aki szerint a kereszt magát »Krisztust, Isten erejét és bölcsességét« jelenti (1Kor 1,24).
Az ortodox és görög katolikus keresztényeknél nagy tisztelet övezi a Szent Keresztet. A liturgikus költészetben olyan hasonlatokat használnak, ami csak Krisztusra érvényes. Hajnali istentiszteleten sorba állás után leborulnak, és megcsókolják, miközben kereszthódolási sztihirákat énekelnek, és úgy érzik, mintha magát Krisztust csókolták volna meg. Minden tárgy, amivel Jézus érintkezett, szent ereklyének számít. Az ökumenikus imahéten, amikor az ortodox és a görögkatolikus templomokban felhangzik az ünnepi Tropárion: »Üdvözítsd, Uram, a te népedet, és áldd meg a te örökségedet. Aki győzelmet ajándékoztál a keresztényeknek a barbárok felett, és kereszted által védelmezed a te népességedet«,5akkor érezhetően létrejön valamilyen lelki egység a Krisztust követő emberek gyülekezetei között, de még mindig csak közeledés, nem pedig lényegi egyetértés van a gyülekezetek között.
A Szent Kereszt mellett az Eucharisztia–Oltáriszentség–Úrvacsora értelmezéséről, a képek és szobrok tiszteletéről antagonisztikus ellentét és hitbéli eltérés van korunk keresztényei között is. Az ikonok szerepéről négy példát említenék. Jézus ábrázolható, mert Ő a megtestesült Ige. Az Ó-szövetségi Szent Háromság ikon az első szövetség művészi-teológiai feldolgozása Andrej Rubljov örök érvényű ábrázolásában,6 1420-ból. Az Istenszülő Szűz Máriát a gyermekkel Szent Lukács apostol és evangélista festette meg először, és azóta számtalan csodatévő Mária-ikont, -szobrot, -kegyhelyet tart számon az egyetemes kereszténység. A szent kereszt felmagasztalása olyan univerzális jel, ami újra egységbe kovácsolhatná a keresztény/keresztyén testvéreket, és a szent hagyomány újra az érdeklődés homlokterébe kerülhetne. A képtisztelet módját a második nikaiai (niceai), a hetedik egyetemes zsinat (787) határozta meg, amely kimondta a képek kegyes tiszteletét. Indoklásukban Germanosz konstantinápolyi pátriárka fél évszázaddal korábbi téziseit használták fel: »az imádás (λατρεία/latreia) egyedüli tárgya Isten lehet, de a hozzá vezető szentképek, ikonok (és részesedés az eucharisztiában) egyaránt eszközei lehetnek a tiszteletnek(προσκύνησις/proszkünészisz) és a szolgálatnak (δουλειά/douleia)«.
A végső elpártolás idején, amikor idegen istenek ülnek az Egy Igaz Isten trónjára, majd jusson eszünkbe ismét, hogy az imádás egyedüli tárgya csak Isten lehet, és bátran vállaljuk a kereszt, az ikonok, az énekek és a szent hagyományok szolgálatát, az eucharisztia titkát pedig életünk árán is őrizzük meg! Ezek a fontos látható, érezhető eszközök, dolgok, tárgyak és dallamok egy idő után »átistenülnek«, örök érvényűek lesznek, amiként elporladt testünk is újra egyesül majd örök életre teremtett lelkével a feltámadás napján” – fejezte be hozzászólását Mitrics archimandrita.
„Az emberiség jelenlegi statisztikai adatait idézve látható, hogy a hét és fél milliárdnyi lélekből több mint ötmilliárd ember tartozik valamelyik valláshoz, egyházhoz, gyülekezethez,7 de még a keresztények vezetik a statisztikát” – vette át a szót Gróman Magdolna protestáns lelkésznő, aki a szószékről szólt a nagyszámú hívő sereghez:
„A keresztény/keresztyén világ legfájdalmasabb ténye – az egyébként örvendetes ökumenikus törekvések ellenére –, hogy már nincs egységes hitvallása, szimbólum- és misztériumrendszere, eucharisztikus közössége. Csak az egy keresztségben felvett és meghirdetett bűnbánatban, a Tíz Parancsolatban, a Miatyánk-imában, a Megváltó születésében, feltámadásában, a Pünkösdben, az ó- és újszövetségi Bibliában, zsoltárok tartalmában, a szegények és a rászorulók szolgálatában »pislákol még« némi krisztusi egyetértés a keresztények között, de minden más dologban, dogmában, hierarchiában, szentségekben, szimbólumokban és még erkölcsi kérdések megítélésében is nagy a széthúzás, a megosztottság a Krisztus-hívők és a langyos-keresztények között. Nem az a megoldás, hogy áttérünk egyik felekezetből a másikba, mert ez prozelitizmus, vagy közfelkiáltással kijelölünk egy aklot és egy pásztort, hanem az első szeretet, apostoli alázat és türelem visszaállítását kellene szolgálnunk. A felekezetek, ha Istentől áldottak, akkor nem tudjuk egy és csakis egy akolba terelni a különböző nyelvekben és kultúrákban gyökerező keresztény/keresztyén hívőket.
A bizánci örökségnek napjainkra kevés nyoma maradt. Az utolsó(?) keresztény generációk már csak jelentéktelen (14 milliós) kisebbséget alkotnak, túlélésért küzdenek a nyolcvanmillió nem keresztény között, és lassan – Konstantinápoly, Alexandria, Antiochia után félezer évvel – Aleppo, Damaszkusz, Jeruzsálem és még számtalan keresztény város eshet/esik áldozatul az erőszakos hittérítésnek, a szekularizációnak és a félholdnak! […]
Gyakran gondolok arra, hogy ha a keresztények otthon éreznék magukat egymás templomában, és megismernék a gyökereket, amiből kisarjadt a sokszínű kereszténység, akkor ennek most korszakváltó jelentősége lenne. A cél legjobb eszköze Megváltó-rabbink szent keresztje. Ez vezessen bennünket a közeljövő keresztény egységére!” – a felszólítás után meglepő módon az Ige Közösségeinek Templomában kitört a taps.
A konferencia az ökumenikus közeledés jegyében folytatódott. A protestánsok igéket idéztek, zsoltárokat énekeltek. A katolikusok, uniátusok a Szent Lélek „kettős” eredete nélkül mondták a niceai-konstantinápolyi Hitvallást a többiekkel együtt. Nem törődtek az évezredes eredetvitával.8 Mondván: „szinte senki nem tenné szóvá ma már, ha az eredeti szöveghez visszatérnénk!” – vagy talán mégis?
Végül a papok és a lelkésznő együtt, fennhangon felolvastak egy ókeresztény imát:
„Urunk, Istenünk, aki meghajlítottad az egeket, és az emberi nem üdvözítése végett alászállottál, tekints le a Te szolgáidra és a Te örökségedre. Mert Néked, a félelmetes és embereket szerető Bírónak hajtottak fejet, és vetették alá nyakukat a Te szolgáid. Nem emberi segítségre várva, hanem a Te irgalmadat és üdvözítésedet áhítva; kiket is oltalmazz minden időben és ezen az estén és a közelgő éjszakában is minden ellenségtől, minden ellenséges és ördögi cselvetéstől, hívságos gondolatoktól és gonosz emlékezésektől.
Legyen áldott és dicsőített a Te Országod hatalma, az Atyáé és Fiúé és a Szent Léleké, most és mindenkor és mindörökkön örökké!” (Ford. D. Dr. Berki Feriz.)
A hétköznapokban természetesen mindenki védelmezi majd a saját vallását és szokásait, a véget nem érő hitviták már nem annyira erőszakosak és türelmetlenek, mint korábban.
A Szent, Igaz és Életetadó Kereszt Ökumenizmusa (οικουμενισμός = oikoumenismós) már nem terjed ki az egész világra, mint a Krisztus utáni első évezredben, ami komoly hátrányt jelent olyan fundamentális vallási, politikai törekvésekkel szemben, amelyek egyértelmű szimbólumokkal rendelkeznek, és életük árán is képesek ezeket megvédeni vagy más életeket elvenni, megadóztatni, zsarolni, erőszakkal áttéríteni.
JEGYZETEK
1 Egyébként Konstantin császár (272–337) megtérése és Krisztus iránti tisztelete jeléül eltörölte a Római Birodalomban ezt a barbár kivégzési módot.
2 A héber hagyomány szerint itt, a Golgotán találták meg az emberiség ősatyjának, Ádámnak a koponyáját, amelyet Noé magával vitt a vízözön idején a bárkába.
3 Ezt Konstantin császár leveléből tudjuk meg, amelyet Vita Constantini című művében közöl Kaiszareiai Euszebiosz: „Megtalálták Krisztus szenvedésének kiváló emlékét, amit annyi éven át a föld gyomra fedett be, és ami igencsak nagy csodálkozást keltett.”
4 A Guido jeruzsálemi keresztény király és Szaladin egyiptomi szultán vezette muzulmán sereg csatája a muzulmánok győzelmével zárult. Jeruzsálem haderejének nagy része ott veszett az ütközetben.
5 A Krisztus utáni 630. esztendőben született ez az ének.
6 Az ikon bonyolult szimbolikájának feltárása után kiderült, hogy a középső angyal maga Krisztus, a bal oldali angyal az Atya, a jobb oldali pedig a Szentlélek. Rubljov angyalai némán, szinte mozdulatlanul ülnek, arcukon szomorúság és átszellemültség.
7 Római katolikus: 1,4 milliárd; ortodox és protestáns: 1 milliárd; iszlám: 1,9 milliárd; hinduizmus: 1,1 milliárd, buddhizmus: 521 millió; hagyományos kínai vallás: 394 millió; afrikai hagyományos vallások: 100 millió; szikhek: 30 millió; judaizmus: 14,5 millió; bahá’i: 7 millió (2019-es, becsült adatok, forrás: adherents.com).
8 A nyugati változat szerint a „Szent Lélek Atyától és Fiútól (filioque) ered” (1054). Vagyis nem veszi figyelembe a János evangéliumában olvasható tanítást: „Mikor pedig eljövend a Vigasztaló, kit én küldök nektek az Atyától, az Igazság Lelkét, ki az Atyától származik” (15,26).
Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.
