Köszönőviszony; Kegytárgy

Köszönőviszony

A nyolc hónapos Johanna
már megtanult integetni.
Int annak is, aki bejön,
és annak is, aki megy ki.

Integet elalvás előtt,
és felkelés után, reggel.
Közben mosolyog, és ettől
neked is mosolyognod kell.

Int az utcán sétálóknak,
a kutyának, a virágnak,
és minden dolognak, ami
egyszerre való és látszat.

Int a folyónak a hídról,
de mégiscsak az a legszebb,
ahogy integet a lombnak,
visszaint a leveleknek.

Köszönőviszonyban van a
gesztenyével és az éggel,
amivel mi régen voltunk,
vagy sosem: a mindenséggel.

Kegytárgy

Nézem ezt a fehér karkötőt,
amit még a nászutunkon, Fiuméban vettél,
egy fehér templom kegytárgyboltjában,
két évvel ezelőtt, a lépcsőről a

tengerre lehetett látni, egy másik, szélesebb lépcsőre,
a tenger márványtajtékos, elomló hullámlépcsőjére,
amin a látás lassan lépdelve elérhette a horizontot,
ahol az ég találkozott a vízzel.

Ezt a fehér karkötőt vetted fel a császármetszés előtt,
egy év múlva, hogy szerencsét hozzon,
amikor az ég találkozott a magzatvízzel,
aminek alig látható hullámai a végtelenbe vittek.

Nézem ezt a karkötőt, most, egy évvel később,
Johanna első születésnapja előtt,
az ezüstrózsák szirmainak hullámzását,
a fehér kövek apró lépcsőfokait.