Eleinte – még nem volt fürdőszoba,
budi az udvaron, a tyúkgarádics
mellett – egy ágyban aludtam nagyanyámmal,
papa meg a rossz heverőn.
Úgy súlyosodott rám a hűs dunna,
a szuszt kiszorította belőlem,
s láttam, amint a róka torkon
ragadja az egyik bamba tyúkot,
sunyin elinal. Lassan átmelegedett
a roppant paplan, lecsendesült
a baromfinép is, fél-öntudatlan
még megfogadtam: megtanulom szeretni
az ablakon átzuhogó mindennél feketébb,
eleven sötétséget.
Öregmama, nagyanyai dédnagyanyám
ritkán szólt a családi disputába,
akkor is annyit csupán: hő-he,
de ezt olyan változatos dallammal,
hogy ha kellett, csipkelődő szarka volt,
majd barna héja baljós árnya,
kötényes madáristen,
bizonyosan boszorkány, annyira ráncos,
mégis, a bagófüstös férfibeszédben is
övé az utolsó szó.
Úgy állt az udvaron Öregpapa
egy terhétől meghajló szilvafa
árnyéka mellett, meggörbült háttal,
óriás tenyerét nyújtva a föld felé:
Cica, cicc-neee, cica…
Barátommal zavartan kuncogtunk,
nemrég láttuk Weöres Sándort a tévében,
dédnagyapám-pózban kuncsorog
bizonyosságért, hogy még elevenek
közt van, szólongatja hiába a macskát,
nézik egymást mozdulatlan,
tudván tudva, a másikat is
azok a régi egyiptomiak faragták.
Amikor frissen megözvegyült nagyapámmal
társkereső nőhöz robogtunk a Szamarán,
kiskamaszként éreztem némi szégyent,
nem igazodtam el apám zavarán sem,
midőn az egyik házból kilépve megcsapott
az átvállalt öröm: ennek az asszonynak
úgy ciceréltek a mellei, mint szőlőkacsok
a hajnali dérben – bár hátrányára szóljon,
mert olyan süket, de olyan…