Költőkről szokás állítani – van is benne valami –, hogy egy életművön keresztül ugyanazt a verset írják, azt az alapvető témát variálják, amit a bennük rejtező benső erő diktál. Végigtekintve a Gyurácz-életművön, a téma gyökere akár egyetlen módosítószóval kifejezhető.
Mégis. Vagy inkább kötőszóval kiegészítve, feltételezett előszöveggel: és mégis. A magyar irodalom és a gondolkodó magyarság talán legtöbbet használt toposza, kimondva és kimondatlanul vagy csak jelképesen akár. „És mégis, magyarnak számkivetve” – írta le József Attila a Hazámban a nagyjából a mohácsi vész óta minden, hazája sorsával együtt élő számára érvényes alapvetést. A gyuráczi „mégis” kiindulópontja pedig ez: „A lényeg csupán ennyi: a magyar történelem alaptapasztalata a nemzeti lét folyamatos fenyegetettsége. Ez a tapasztalat réges-rég kialakította történelmünk alaptörekvését: a népi-nemzeti megmaradás szándékát. Ez ma is időszerű, s ez határozza meg a nemzeti létet felülírni akaró, jelenleg a muszlimvezető filantropizmus álarca mögé bújó nemzetellenes destrukcióval szembeni önvédelmi küzdelmünket” (Előmunkálatok egy utópiához).
Nincs ebben semmi különös – mondhatnánk, ha nem nevelkedtünk volna Zrínyin, Rákóczin, Széchenyin, Deák Ferencen, Németh Lászlón, Illyés Gyulán, Fekete Gyulán, Csoórin és másokon, ha nem manipulált volna széthúzónak a török, a Habsburg és a szovjet, ha nem hullottunk volna azóta darabjainkra, ha nem lenne életünk továbbra is annyira ellentmondásokkal terhes, mint manapság.
De az. Mint egy falat kenyérre, úgy van szükségünk ma is – Veres Péter szavaival élve – népben-nemzetben gondolkodókra, józanokra és tisztán látókra, hogy a globalizálódó, összezagyvált világban eligazodhassunk, helyén tudjuk kezelni hagyományainkat, magatartásunkat, gondolatainkat. Kell ehhez bizonyos távlat is, kényszerű távolság a részben kozmopolita fővárostól, a fölös nyüzsgéstől, rossz politikáktól, kell ehhez szombathelyi élés, a dunántúli szellem egyensúlya, nyugalma.
Gyurácz Ferenc legújabb műve, az Előmunkálatok egy utópiához a gondos szerkesztői munkának is köszönhetően egységes alkotás, és nemcsak a téma – a mai magyarság létproblémái – azonossága vagy rokon mivolta okán. Kulcsmondatok kötik össze ezeket a más-más műfajú szövegeket majdnem-egy esszévé. Holott vannak benne hétvégre szánt tárcák, cikkek (Migráció és kereszténység; Egy-két szó a főutczáról), évfordulókra írott alkalmi írások (A béke földje), a szerzővel készített interjúk (Széléről nézvést), ünnepi alkalmakra készült beszédek (Beszédek), esszék (Előmunkálatok egy utópiához), naplók (Facebook-napló), sőt igazi kuriózumként még egy vers is.
Az Előmunkálatok… írásai mindazonáltal jobban kötődnek a napi politikában lezajló aktuális eseményekhez, mint az azokat közvetlenül megelőző művek (Személyes ügyeim, 2009; Alsószilvágyi égbolt, 2013; Populizmus, 2017). Gyurácz itt kilép a magányos gondolkodó szerepéből, felmutatja magából mindazt, ami közéleti, közösségbeli. A nagy ívekben gondolkodón látszólag felülemelkedik a közíró, sőt a bizonyos mértékig újságíró. A központi gondolat, ami hatóerejével meghatározó elemként már jelen van az Alsószilvágyi égbolt remek esszé-meditációiban is, azonban nem ereszti. S az sem, ami ma nagyon is életképesnek mutatja magát: az embert és világát összezavaró történelmietlen gondolkodás térhódítása. A Gyurácz-írások makacsul bizonygatják azt a magától értetődő tényt, hogy mai életünk is szerves része a történelemnek, hogy ami történik velünk, nem véletlenül történik, minden történésnek megvannak a történelmi előzményei, aminek következményei mindazok az események, amik szemünk előtt lejátszódnak, és aminek cselekvő részesei vagy elszenvedői vagyunk.
„Úgyhogy ha lázadni érdemes, akkor szerintem pont azért érdemes, hogy legyen jogunk a múltunkhoz, kultúránkhoz, természetes erkölcsi felfogásunkhoz, hitünkhöz, nemzeti önazonosságunkhoz. És semmiféle vélt fejlődés jegyében se kényszeríthessenek ránk a haladás megszállottjai semmit és senkit, ami és aki gyökereink elszakításával, biztonságunk megrendülésével fenyeget” – nyilatkozza Gyurácz ez egyik, vele készült interjúban (A sajtót nem a közepéből nézem, hanem a széléről) világnézetének lényegét.
Méghozzá a nyugati széléről nézi, onnan, ahonnan érintésnyi távolságra van a sokak által máig eszményített Nyugat-Európa. Kézzel foghatóan is, hiszen a munkaerő szabad áramlásának eszméjét követve jóval többen járnak át dolgozni Ausztriába, mint a keleti országrészből; a hatás tehát közvetlenebb és gyakorlatibb. A Vas megyei ember bőrén érzi mindazt, amit az ország közepi elméletek és (tév)eszmék által irányított csak felületesen vagy sehogy. Nemcsak az alpokaljai táj az övé, hanem Trianon és annak közvetlen következményei is.
Történelemben, történelmi tájban élni, azaz nem feledni azt a történelmet, ami a globalizáció és az embert elnyomó, túlzásba vitt technikai civilizációs robbanás hatására lassan elhanyagolásba merül. Helyét pedig át kívánja venni a „semmi” diktatúrája, a máról holnapra élés „fogyasztóbarát” mechanizmusa, ami nem akármilyen alaphelyzet: „A világosság és a sötétség harcában az utóbbi vette át a kezdeményező szerepet, fokról fokra beborítja az egész történelmet, és jó esélye van rá, hogy megsemmisítse az embert. Eszköze a technika, amely a fejlődés illúzióját nyújtja a neki kiszolgáltatott embernek, eszköze az egyén istenítése, amely vakká tesz minden magasabb értékre, és beszűkíti a tudatot, továbbá eszköze az a pszichológiai hablaty is, amely szintén a szabadság fogalmával operál, de valójában a boldogtalanságot állandósítja” (A világosság és a sötétség harcában ma az utóbbi a kezdeményező).
De az első szó mégis az aggodalom szava, a kisebb hazáé, Vas megyéé, közelebbről Szombathelyé. A „Főutzán” fut össze a múlt, a jelen és a jövő, azaz az Idő, s benne Magyarország A kulcsszó a „több ezer éves kultúrtáj”, Berzsenyi és Weöres szülőföldje, s annyi más kiváló szellemé – pl. az ebben a könyvben kiemelt szerepet kapott Kuntár Lajosé –, akiknek soha nem jutott osztályrészül országos megbecsültség.
Ahogy a szerkesztési logika diktálja, az írások sora az egyestől az általánosig, távlatokban a „nagy” egészig halad: Szombathelytől, Vas megyétől, Magyarországtól, Közép-Európától a tágabb értelemben vett Európáig. A kisvilágtól a nagyvilágig és vissza. A nemzeti ügytől a globalizáció okozta problémákig. A „gyalázatos” 20. századtól a még igencsak bizonytalan lábakon álló 21.-ig.
Nem nehéz Gyurácz életművében valamiféle „új népiség” kezdeményeit látnunk, amit a Németh László-i gondolat megismétlése köt össze a 20. századival: „Tegyük fel, hogy van Új-Guineában egy párt, amely azt vallja, hogy Új-Guineának az angolokénak kell lennie. A másik szerint Új-Guinea csak a hollandok alatt lehet boldog. S most föláll valaki, és azt kérdi: nem lehetne Új-Guinea a pápuáké?” (Nyugat és Kelet között). Hetvenhat év telt el azóta, hogy Németh László Szárszón feltette ezt a kérdést. Több, mint háromnegyed évszázad, egy történelmi idő, mialatt a klasszikus népi–urbánus ellentétet felváltotta a globális–nemzeti. A tét azonban ugyanaz: a megmaradás, a még létező gyökerekbe kapaszkodás a manipulált tömegmasszába felolvadás eszméje helyett.
Gyurácz Ferenc nem tartozik a hangosan ágáló, médiákba kapaszkodó alkatúak közé. Csendesen, majdhogynem szelíden mondja, amit mond. Példája ebben Berzsenyi és Weöres: „a Vas megyei Berzsenyi Dániel és Weöres Sándor a józanul fegyelmezett nyugati és az élet derűs oldalára szavazó mediterrán szellemiség jellemvonásait is magukban hordozták, s mind művükben, mind életükben képesek voltak egyensúlyt találni a végletek között” (Nyugat és Kelet között). Ráadásul a fővárostól messziről, Szombathelyről mondja ki ennek az egyensúlynak a fontosságát, ahonnan csak többszöri áttételeken keresztül hallatszik „fel” a szó a magát máig szellemi erőközpontnak tartó fővárosba. A „vidék” gondolkodói ma nem – de tegnap se! – nagyon számítanak amúgy sem. Mert mit is gondolhatnak valójában? Nem sajátjuk például a kósza eszményekbe, a napi politika vargabetűibe kapaszkodás kétes erénye. Ennélfogva földibbek, a tényekhez, a valósághoz, annak összefüggéseihez ragaszkodóbbak. Gyurácz is a világos, logikus beszéd híve, nem aktuálpolitikus, hanem gondolkodó-alkotó ember, akit nem nagyon foglalkoztatnak ítéletében a különféle politikai környülállások. Ha hivatkozik valakikre, a leghitelesebbekre teszi: Berzsenyire, Weöresre, Németh Lászlóra, Illyésre, Veres Péterre. Innen ered művének hitele is.
(Magyar Nyugat, 2019)
Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.
