A lábnyom; A megértés alakzatai; Beteljesedés

A lábnyom

1878. március 15-én a feminista Charlotte Garrige férjül veszi a hodonini
Maszarik József (sic!) uradalmi kocsis New Yorkba származott fiát,
Thomast (akiről a bécsi Burg udvarhölgyei tudni vélik, hogy
Ferenc József fiatalkori félrelépésének folyománya).

Tél van, a jégcsapok óriás fenkövein a halál kaszát fen.
A szűzhóval borított sík közepén egyetlen lábnyom,
sötét metafizika árad belőle s nem az
emberi itt-lét.

A táj az állítmány szikráját a névszó kovandjába rejti,
az igent az igekötő magános menhire hordja.
A képzetek gravitációját pszichikai
tömegük magyarázza.

1918-ban, Amerikából, egy diktátor érkezett haza, s nem tatíček,*
mondja Masaryk 1927-ben Karel Čapeknek. Az író
tíz évvel korábban írja A lábnyom című
rejtélyes novelláját.

* Tatíček (cseh):a kifejezésnek,jellemzően, nincs magyar megfelelője. A szótárak szerint apukát, apácskát jelent, de a cseh nyelvben ez a szó sokkal gyakoribb, meghittebb, bensőségesebb. Tomáš Garrige Masaryknak epitheton constansa volt, valahogy úgy, mint Kossuthnak a „Kossuth apánk”.

A megértés alakzatai

A megfáradt ember a színek, a rímek, a vocativusok,
a kényszerdöntések kritikus tömegéből nézi ámulva
társát: a nem-tulajdonképpeni-lét csiganyálától
érintetlen ő, akár a Szent Szűz a földi spermától.

Imában, azaz a testrészek összhangjában ébred, ágyéka
teljesen másként írja le az etikai boldogság szintjeit,
mint Descartes. Mintha egy ismeretlen festő képén
vonulna Betlehembe, a megértés alakzatai felé.

A szamarat vezető férfit szerepei üldözik, a gyermeket
származása – a nőt a létezés méltánya köthetné hozzájuk,
de színültig van telítve környezetével s magzatával, nem érdekli
a tetrarchák fenséges rettegése, csak a saját félelme.

A megfáradt ember persze nem József, s társa nem Mária,
csak a drámájuk analóg: a test örök-egy rezonanciája. Mintha
elhasznált megértési alakzatok, etikai szintek s méltányok
boldogtalansága vonulna ismeretlen szamárháton.

Beteljesedés

Egyedül vagy hát megint a holddal s a fákkal,
ahogy az előember egyedül volt az éden
menstruáló gránátalmafái között,

feje fölött az ég kiterjedésén világító napállattal.
Versed fölér a Koponyahegy tetejére a
jelentés keresztjéhez: beteljesedik.

Társaid immár az írástudatlan, néma kövek.
Elhaltak mellőled a mesélő mémek, tárgyak,
el a homo publicus – maradt a tátongó sírod,

s benne a hiány, a meghatározatlan lehetőség.
Ne félj! A halál után, az elgörbült térben-időben
az első évek a legnehezebbek.