×

Jókai Anna: Átvilágítás

Varga Mária

2018 // 07-08

„Legyen világosság” – szól az Úr a bibliai teremtéstörténetben. „És lőn világosság”. Ez a világosság azonban nem természeti fény (a tudomány egyes, s nem a legjelesebb képviselői szerint az is mutatja a Biblia logikátlanságát, hogy Isten előbb a fényt teremtette, s csak később a napot), hanem a szellem világossága, a Rend, amelynek alapján a Teremtő a világot megalkotta. A világnak ezt az alapvető rendjét keresi az ember azóta is, azokat az alapelveket, amelyekre méltó életet lehet építeni. A tiszta lét életrendjét kutatja a művészet, ezt a tudást őrzik és tanítják a nagy világvallások

„2015. május 24., 12 óra 20 perc. Pünkösd vasárnap.” Ezzel az időmegjelöléssel kezdődik Jókai Anna utolsó könyve, memoárregénye, az Átvilágítás. Pünkösd a Szent Lélek/Szent Szellem eljövete­lének ünnepe. Jókai Anna halálának napja 2017 pünkösd hétfője. Elgondolkodtató, szimbolikus dátumok, egybeesések. Az átvilágítás célja fizikai síkon az, hogy valamilyen fénnyel egy tárgy vagy személy belső részét láthatóvá tegye. Politikai értelemben egy közéleti személy rejtett életét, kapcsolatrendszerét kívánja feltárni. Jókai Anna egyik kedves szerzője, Hamvas Béla a jelentés egy mélyebb, szellemi rétegét több helyen is taglalja: szerinte az ember korrupt életet él (e fogalom természetesen nem politikai jelentést takar), ezért folyton a lelepleződéstől retteg, és életét elhazudott lényének védelmére rendezi be. Nincs döntőbb lépés, mint hogy az ember magában ezt a korrupciót leleplezze és végtelen rejtőzését végtelen éberséggel világítsa át. „Az eljárás nem lehet egyéb, mint hogy a maga és más elhazudott lényével szembe az ember pri­mor­diális igazságát helyezi, és ezzel önmagát átvilágítja. Ez az evangélium módszere. […] Senki más az ember helyett nem tudja léte igazságát helyreállítani” – írja a Patmosz című kötetben. Az átvilágítással az ember a maga intaktságát állítja helyre, a benne lévő gyermeket hozza felszínre, akinek Jézus a Mennyek Országát ígérte.

Jókai Anna utolsó, vallomásos könyvében saját fejlődését rajzolja meg a gyermekkori öntudatra ébredéstől a legutolsó, legfontosabb spirituális ráébredésekig. Ezzel párhuzamosan bemutatja írói pályája ívét az útkereséstől a nagy regényeken keresztül a lezárásig. Első kézből ismerhetjük meg a népszerű regények hátterét, keletkezésük körülményeit. A Napok című könyvét élete fordulópontjaként tartja számon.

„Fogadalmat tettem, hogy semmire sem leszek tekintettel, sem a politikára, sem a közvéleményre, spirituális tudatregényt írok, első személyben, férfi alakban a becsapott magyar értelmiségről, a gyenge, de megigazulni vágyó emberről, beleszőve ’56-ot, amit nem ellenforradalomként ábrázolok, lesz, ami lesz, ha kockáztatom is a sikert, s talán a megjelenést is ezzel a témával, de megérett az idő, hogy ne számítson semmi, ami külsődleges.” Bölcseleti-szellemi hagyatékának a Godot megjött című könyvét tartja, amely műve messze nem tartozik a legnépszerűbb írásai közé.

Az Átvilágítás tehát az életrajz pontos leírása mellett (ez a síkja a könyvnek legalább annyira izgalmas, mint a regények) magában foglalja és tükrözi az eszmélést, a legfontosabb felismeréseket. A gyermek Anna hiú és nagyratörő vágyakat dédelgetett: „arra gondoltam, mindent le lehet győzni, csak meg kell a titkot fejteni, hogy ez az egész miért van, ezért születtem, csak még nem tudják az ostoba emberek”. Az idős, érett író pályája végén így foglalja össze a végső tanulságot: „Ha életem summá­zatáról beszélek mint legfontosabb eredményemről, az nem a művészetben lakozik. Hanem abban, amit a duzzadó, hódításra programozott énemben elértem. Ifjúkoromban és még középtájt is birtokolt a vágy, mint jogos jussomat követeltem, hogy szolgáljon engem a középszer, a tehetségemet ajnározzák, uralkodhassam, hiszen erre születtem. És ma semmire sem vágyom, csak arra, engedtessék meg, hogy én szolgálhassak másokat, mert számomra nincs már más öröm – semmi, ami pénzzel megszerezhető –, csak az, ha használhatok ennek a vajúdó kornak. Mint Harpagon estelente a fillérjeit, úgy tartom számon a legparányibb jót is, amit aznap megadatott kibocsájtanom. Keresem a »jóra vezető alkalmakat«. Talán önzés ez is, az önzés finomra hangolt, legszimpatikusabb formája. A rettenet, a rosszra való hajlam odakünn nem tűnik el, csak azért, mert akarjuk. De ha magunkból kiirtottuk, annyival is kevesebb ártalom lesz a világban.”

Jókai Annának sikerült is szinte mindent „legyőzni”, ahogyan gyermekként elképzelte, s amennyire ez lehetséges, a titkokat is megfejtette. Azt bizonyosan felismerte, hogy a legfőbb győzelem az önmagunk hiúságán és egyéb bűnein aratott győzelem. Művészember, közéleti ember, népszerű ember ritkán mentes ettől a legfőbb bűntől. Több helyen is beszél a könyvben erről a küzdelemről. Tudja, maradt még benne hiúság, de legalább tisztában van ezzel. Éberen figyeli saját mondatait, vajon nem a gőg formálja-e a szavakat. Nem a hiúság késztette/készteti-e erre vagy amarra a gondolatra, szóra és cselekedetre?

Akik ismerik Jókai Annát – s ki ne ismerné? –, tudják, hogy fontos volt számára a közéleti-politikai szerepvállalás is. Ott volt mindig, ahol a keresztény-konzervatív értékrendet menteni, szolgálni, megmutatni lehetett. (Ez művészetének megítélésében, elismerésében legalább annyit ártott, mint használt. Sok idő fog eltelni, amíg lecsengenek az aktuálpolitikai felhangok, és csupán a művészi megvalósítás milyenségére fókuszálnak az elemzők.) Jókai Anna az átvilágítást politikai értelemben is megvalósította a maga rendkívül lelkiismeretes módján. Könyvéből a szocializmus utolsó éveitől kezdve megismerjük közéleti-politikai tevékenységét és annak mozgatórugóit is. Szemléletesen és meglepő precizitással idézi vissza a közelmúlt politikai történéseit.

Jókai Anna fő tevékenysége azonban mégiscsak az írás volt. Terjedelmes életműve létrehozása után így foglalja össze az íráshoz való viszonyát, élet, bölcselet és irodalom kapcsolatát: „…a belső, a szellemi utam – az idő előrehaladtával – szinte maradéktalanul átköltözött az írásaimba, nyomon követhetők a fázisok. Aki folyamatosan olvas tőlem, megismerheti a tépelődésekben edzett »fejlődéstörténetemet«. Amit most csinálok – memoár, életrajz, vallomás, gyónás? –, használható segédanyag a művekhez, és kinek-kinek a saját sorsszövedékébe is bevilágít… (Mert hasznos is akarok lenni, ha jó ügyekben eszköz is lehetek, én nem szégyellem.)”

(Széphalom Könyvműhely, 2017)

Konferencia

A gyerekirodalom nagykorúsítása

Program

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben