×

Hair – újra

Vasadi Péter

2018 // 07-08

 

 

Nem tudta megunni…

Begyalogolt a sötétbe,
a Gigant légierőd
gyomrába az ezred,
s kikászálódott a rep.
téren a világosságra.
A tengerészgyalogos
nem sokat mosolyog.
Megtanulta a szakmát:
harc, háború, (el)hullás.
Távolról: kitűzött föladat.
Közelről: örökös készület.
Fegyelem, pakolás, éberség.
Guggolva aludni. Karra
fűzni a fegyverszíjat,
füttyre fölállni… Miért?
Kérdés nincs. Igenis!, az van.
Bent nagyon sajog.
Semmi kívülre. Látszatra kőarc.
Megvetett mozdulatok.
Nem a fontolgatás, a sebesség.
Gyerünk, lépés, sorakozz.
Betagolódni. Imbolyog előre
az ezred. Bent pereg a film.
Egyedül az, amit otthon hagysz.
Az tabu. Fény. Álomkór.

…Ott van a zenéd. Táncoltál
a dúsan terített lakodalmi
asztal tetején, beletaccsoltál
tele talppal, bele a habos-
tortába, a salátás kristály-
tálba, hogy’ ugráltak az arany-
füstös, ezüst kések, villák, kanalak
a riadt ünnepi vendégek ölébe,
méltatlankodó, dühös kiabálás,
hatalmi szigor, civilek
gyűlölésétől rángatózott
a részeg baka mind, és másnap
bevonult a támaszpontra.

Itt még ömlik az ananász-
lekvár szét a damasztterítőn,
már az előkelő hölgyek és
urak is egymásra dobálják
a keskeny arany karikába
bújtatott szalvétákat, nincs
itt semmi különbség fehérek
s feketék közt, lázadók voltak,
kik vagy elesnek a csatatéren,
vagy kiügyeskedik a túlélést,
harsog az ének, dobolás, taps
csattan a padlón, asztalon,
kanapékon, mint egy éjféli
lokálban; de a háttérben
valahol már menetel s hangszerein
próbálgat az ezredzenekar; jönnek
becementezni az őrjöngést.

Imbolyog előre az ezred.
Erre-arra dülöngenek a vállak.
Akinek megcsúszik szerelése,
lök egyet derekán, elöl karral
húzza a helyére. Nem látni arcot.
Nem látni hátulról a tarkókat.
Emberbőrt, a hajat sem, homok-
sárga a zubbony, homoksárga a
fiúk háta, fölsőkarja, zöldsárga
a batyun a sisak félgömbje
a szíjak alatt, csak az ég, az ég,
a mind forróbb trópusokon mind-
jobban éget az ég… Imbolyog a
tátott szájú sötétbe az ezred.

Az őserdőben szakaszos surranást
hall. Megleng az óriáspáfrány
levele, fölbukkan egy alacsony
katona, kezében a tömzsi gép-
pisztoly, kis láng csap ki a csövén.
Fegyverét ő is emelné, de
elkésik, már nem bír a
billentyűvel, gyors pattogás
éri fülét, ütéseket érez a
mellén, dől hátra a test,
tehetetlen, ráhunyja szemét
a tehetetlenségre, el kell
engedni magad, embernyi
fűbe csapódik, dona nobis
pacem, ezt még hallja, dona
…nobis, föléje hajol az
alacsony katona, higgadt
figyelem fürkészi az arcát,
két ferdén metszett szemrés
nézi őt, nem a szem, hol…
dona nobis… egy kéz matat
a szíve körül, szívdobogása
után kutat, sikertelenül;
a másik ide-oda hajlongó
pálmák vonulását látja.
Eljött az idő. Minden
pálma, minden fa elhagyja
a földet. Itt csak a sok
kusza drótkerítés,
mint ókori hajviselet.

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben