×

Tornai József: A virágos föld titkai

Válogatott versek

Sturm László

2018 // 06

Nincsenek váratlan, gyökeres fordulatok Tornai költészetében. Természetesen vannak eltolódó hangsúlyok, van gazdagodás, érés, de ő is az maradt, amiként kezdte a viszonylag későn, harminckét éves korában megjelent első kötetében. Ezért csak helyeselni lehet, hogy a válogatás szerkesztője, Jánosi Zoltán tematikusan csoportosította a kiválasztott verseket. Család és dunaharaszti gyerekkor, természetélmény, költői-eszmélkedő lét, magyarság, művészet-művészek, szerelem, az ember átfogó értelmezése, vallás és Isten, végül öregség és halál: ezek az egymást gyakran keresztező témák. A ciklusjelleg egyben meg is idézi Tornai két nagy példaképét (a sok tucatból), Baudelaire-t és Adyt. Az előbbi főművét ő fordította újra, Ady teljességigénye pedig kezdettől egyik fő ösztönzője.

A költő esszéírónak is elsőrangú (akárcsak műfordítónak, emlékírónak), és esszéiben is hasonló témákat jár körül. Versei és értekezései így könnyen párhuzamba állíthatóak, ami megkönnyíti és meg is nehezíti értelmezői dolgát. Megkönnyíti, mert prózája kulcsot ad költészetéhez, de meg is nehezíti, mert nehéz újat, mást mondani. Így megkerülhetetlen nála például ősi és modern egysége, személyiség és személytelenség kérdése, a szerelem és a szex ismeretelméleti távlatossága, a világ misztérium volta.

A modernség Tornai számára elsősorban a válság felismerését jelenti, ami a korban elérhető tudás elsajátítására és felülvizsgálatára, az értékek átértékelésére készteti. Ifjúkoráig kitartó katolikus hitének elvesztése után azzal szembesül, hogy nem lát univerzálisan érvényes értékrendet, és bár a misztérium többnyire „tündököl”, (Misztérium: „s a mindenség hánykolódó sötétségében / a Misztérium tündököl”), nem vezet hozzá kitaposott út. Vagy talán egyáltalán nem vezet hozzá ebben az életben út (a halál így: remény). Tornai – Szabó Lőrinc mintájára – önmaga kommentálta egy kötet versét, itt írja: „Az ember kérdező lény, annál is inkább, mert válaszra csak imitt-amott számíthat.”

Világtapasztalatát leginkább egy, számos versben visszatérő képben lehet összegezni. A fentebb idézett Misztériumban is konklúzióként megjelenő sötétségben tündöklő fény fejezi ki leggyakrabban jónak és rossznak, ismertnek és ismeretlennek, démoninak és isteninek, életnek és halálnak azt az együttállását, ami létünket alapvetően meghatározza. Csak néhány példa a sokból: „a fénycsöpp árnyéka szeretnék lenni […] lobogó Örökéjfél szeretnék lenni” (Csillaganyám, csillagapám); „Fölnyitod az éj-szabta fényt / s meglátod a lét közepét” (Átman); „te lobogó, fényes Sötétség!” (A filozófus, aki bennem lakik); „a káoszban fénylő sötétségtől tanulta” (Ars poetica); „az istenek a sötétségből szólnak hozzád, ha fénylenek, akkor is az örök sötétség nyelvén” (Händel és Bach); „Ó, Sötétség, hajnal gazdája!” (Euridike).

Az erdő és a víz fia című vers – ezúttal is: csak egy példa a sokból – az alapellentétet ellentétek sorába fordítja. Emberi és nem emberi, élet és halál, emberi és növényi, isteni és természeti, kulturális és elemi, rombolás és születés, földi és kozmikus állnának szemben, ha nem alakulnának folyton egymásba. Még „a semmi sem örök”. A vers végén föltűnik Orpheusz (ugyancsak gyakori vendég Tornai verseiben), az a dalnok, aki a költészet ősi-mitikus és a modernitásban újra megcélzott szerepének megtestesítője. A legmagasabb lehetőség ugyanis Tornai szemében a „varázsének”, amely már egyfajta mágia, a sötétség és fény egységének megelevenítése. Túllép az énen az egyetemes egységbe, míg a modern irodalom másik nagy lehetősége, a vallomás, megmarad az énnél. A virágos föld titkai című versben olvashatjuk: „Adtam nektek a varázséneket, a varázs-mondást. / Adtam nektek a vallomást: láng-abroncsa kisebb, csak énetek lobog benne. / Adtam nektek a varázséneket: az ént is, a nem-ént is, létet és nemlétet.” 1969-ben, egy esszében így ír ugyanerről: „Nem csupán vallomások, bár ilyenek is bőven akadnak köztük, hanem varázsénekek. A varázsének nem elmondja, ábrázolja a világot, hanem fölidézi, megnevezi a létezés dolgait. A néven nevezés, az ige kimondása a költészet lényege.” Egy évtizeddel később pedig így állítja föl a sorrendet Csoóri kapcsán: „Amit eddigi versei mondani tudtak, az csak életérzés volt, s nem világérzés, még kevésbé világtudat.” Varázsének igényű saját verseit a költő – önkommentárja tanúsítja – hajlamos önmaga számára is titokzatos szimbólumnak tekinteni, a Ha magad mélyére szállsz… című versben (a válogatásban nem szerepel) említett, az emberi belsőt és a kozmoszt egyaránt kitöltő „Minden Lelke” énfölötti megnyilatkozásának.

Valamiféle ritmus, lüktetés, hullámzás hozza egyensúlyba az ellentétes erőket, érzékelteti az isteni rend jelenlétét: „hús-ritmus haj-ritmus / fekete ritmus zöld ritmus […] kő-ritmus folyam-ritmus […] nap-ritmus madár-ritmus” (Naptánc); „gyökér, gyökér, / legfőbb-szent lüktetés, örök buggyanás, / zöld áram moccanásának pillanata” (Gyökér, gyökér); „hova lenne akkor a gyönyör- / lüktetés halál és nemzés közt a nagyzenekari / fortissimo és pianissimo? mindennapi / elszakadás és misztikus találkozás: hova?” (Minden, ami virágzik); „hegedű, dob beleszakaszt / a táncos ég ritmusába”(A táncos ég ritmusa); „elemek, atomok tánca”(Arany János a szakállszárítón); „nem lépsz / a hullámzás visz” (Semmiből semmibe I.).

Az elemi létélmény megközelítésére, esszéi tanúsága szerint, leginkább az ismétlést („a monotónia extázisát”) és a paradoxont látja alkalmasnak, és valóban bátran él mindkettővel. Akárcsak a tág asszociációs kört megmozgató kifejezésekkel, amelyek számos, akár ellentétes értelmezést magukhoz vonva mintegy megidézik a fénysötét paradoxitását.

Az ellentétek egységét sem merevíti a költő dogmává. Csak időleges hangsúlyeltolódás ugyan, amikor a sötétben lát nagyobb lehetőséget, a sejtésben az ismerettel, a költészetben a tudománnyal szemben: „mert a nappalnál az éjfél / markába több jelentés fér” (Éjfél). Ám akad olyan fölvetése is, ami mélyrehatóan rendezi át a képet. A szerelem a szépség hús-fátylaiban című vers egy részlete ide vág: „nap, hold, csillagok kialszanak, / mint mindig a föltámadás előtt”. Vagyis a fény és a sötétség végül szétválik? A végső megismerésben (várhatóan csak a halálban?) van esély a fény uralmára? Az erők összefonódása elemi érzés, de talán nem a végső szó. Ahogy a Vörösmarty, Arany, Petőfi hangját… című versben az elemi élményt megragadó („Akár a Vezúvokra, riadtam föl / éjszakáimból mindegyikra”) nagy költők példája végül „mohóság és hívás: messzi bálvány”, az elemiség kultusza pusztítóvá torzul („Így gyúrtam össze vakbuzgón magam […] gondolat-mesterek / fejéből ellopott atombomba-titokból”), és a vers végén visszatér helyükbe (vagy melléjük) a hagyományos istenhit bensősége és személyessége: „De istent is szerettem mindig, mindenben / homo sapiens-gonddal és naiv állat-módra, / s a madarakat, Dunát, estéken a fákat / s a föld alól is értem imádkozó anyámat…” Ebből a távlatból a hagyományos keresztény istenkép jellemző kiiktatása, bár költőileg-emberileg hiteles életérzés is, de módszer is. A szerző egy jegyzetében írja: „Ha egy istenhez vivő lépcső aljában állsz, ne nézz föl a csúcsra, mert beleőrülsz a fokok végtelennek látszó sorába. Inkább indulj csak el anélkül, hogy a lábad elé néznél, akkor följuthatsz.”

A szerzője kilencvenedik születésnapjára időzített válogatás nagy szolgálatot tehet a költőnek, akkor is, ha a szerkesztő szerint némileg és szükségszerűleg esetleges, „legalább három-négy, a poétikai teljességet az itt kézbe fogotthoz hasonlóan tükröző antológia összeállítható lett volna”. (Ellenőriztem: egy kötetét átnézve körülbelül tucatnyi verset találtam, amit én betettem volna.) Az életmű ugyanis megdöbbentően és eltanácstalanítóan hatalmas. 2011-ig négy vaskos kötetben, mintegy kétezer oldalon jelentek meg a költő összegyűjtött művei, és azóta is folyamatosan, évi rendszerességgel következnek az újabb kötetek. Az olvasó azt sem tudja, hol kezdje az ismerkedést ezzel a költészettel. Nyilván a legújabb válogatásnál, ami íme, megszületett. Biztos nem mindegyik darabja lesz kedvenccé, de számos darabját fedezheti föl akárki a saját világaként, együtt pedig jó keresztmetszetet adnak az életműből.

De hisz már ennyi mű is elég lenne életműnek. Óhatatlanul merül föl a kérdés, mi ez a hatalmas versmennyiség, amely a válogatás mögött áll, és amely ugyan kimeríthetetlenné, de egyenetlenné és nehezen megközelíthetővé teszi az életművet. A kivételesen hosszú élet önmagában még nem magyarázat, végső magyarázatot persze aligha találunk, de közelebb vezet a kérdés megoldásához, ha meglátjuk mögötte az igényt, amit egy esszéjében így fogalmaz meg: „A világ dolgainak napi végiggondolása”. A megismerés, a tudatosítás az elsődleges Tornai számára: (Ady) „kiváltotta belőlem a költő-filozófus igényét […] azzal, hogy nem szerette az irodalmat, vagyis pontosabban, nem tudott mit kezdeni az irodalommal mint csak irodalommal […] Az irodalomnak mint csak irodalomnak hirdetése, elfogadása egy megzavarodott kultúra mentsvára. Az értékek viszonylagosságára, ízlések, rétegek, tömeg és elit áthidalhatatlan két táborára szétesett európai művelődés csődje.” A folyamatos versírás az így fölfogott irodalmiságon lép túl. Az átvilágított élet örök (örök mintákkal egyesülő?) élet. Az esztétikai nihilizmus egyik jegyzetében írja: „A végtelen életmű nem azt jelenti, hogy addig írom a verseimet (persze ezt is), míg meg nem halok. Ellenkezőleg: azt, hogy életem művé válik, semmi mássá, és mint műnek nincs vége halálommal sem. Létem-nemlétem a naponta megírt versektől végtelen. Az egyetlen vers: ez a végtelen életmű.” Az Ady-féle „én voltam úr, a vers csak cifra szolga” szellemében a világhoz való viszony teljességét és érvényességét tartja Tornai elsődlegesnek: „A költőt nem egy-egy jó verse: költői szerepe avatja költővé.” Kimunkált szerep és nagy versek sora: Tornainál megvan a nagy költészet két fő feltétele. Hiányzik még valami? Talán a méltó közeg, a megérdemelt hatás. (Hitel, 2017)

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben