×

Kürti László: a csalásról

Farkas Gábor

2018 // 03

Bovaryné, Anna Karenina, Kárász Nelli – az önáltatás és az abból történő eszmélés örök női megtestesítői… Csalással. Hiszen „Kit anya szült, az mind csalódik végül, / vagy így, vagy úgy, hogy maga próbál csalni” – írja József Attila Kései sirató című versében. A példák jól mutatják: a téma örök és nemtelen – mint az emberi lélek.

Kürti László, a filozófus-költő lételemző szándékkal közelít a csalás témájához új könyvében. Szerencsére – lételemzés ide vagy oda – verseiben meglepően (már-már megtévesztően) személyes a közlés hangneme. És mégis elemez (talán akaratlanul is), mert miközben a lírai én rajongás által épít „lázálmos, luxus kurvaéletet” (címkézve), azért szemléletesen értelmezi is erősen erodált mindennapjait: „becsülöm az élethez, boldogsághoz való elemi ragaszkodását. / ha kiderülne, hogy a nemlétben is létezik valami működés, / talán új lehetőségként értelmezné, új aspektusban a halált” (erózió). De vajon a halálban létező „működés” megsejtése eszmélet, öntudatra ébredés – a létezés és elmúlás mélyebb összefüggéseinek meglátása –, vagy csak önámítás? A lehetséges válasz(ok) persze nincsenek sehol, az olvasóban kell, hogy megfoganjanak. És nem is ez a kötet egyetlen kérdése, hiszen amíg az ember állandóan válaszokat keres, addig a lét alapvetően mindig újabb és újabb kérdéseket vet fel „évszakokról, jó és rossz- / indulatú sejtszaporulatról, erogén / hajlamokról, az érintés mindenható / erejéről, tekintetek borzongatásáról” (nincs nyelv), bűnről és bűntudatról. Bár ez utóbbi – és ez a kötet verseiből is érzékelhető – inkább reflexió a létkérdésekre.

Bűn és bűnhődés. Mondhatjuk: Dosztojevszkij vagy AranyÁgnes asszonya óta kimeríthetetlen témája az irodalomnak. A Genezis Káinjának sorsa pedig mindmáig hatóan megkerülhetetlenné tette a vétket és következményét mint sorsalakító/sorsrontó tényezőt. Kürti László könyve már címében is sejteti, hogy a téma e hagyományhoz köthető, de ha ehhez még a kötet fejezetcímeit is hozzátesszük, egészében kirajzolódik az elkövetés generálta én-reflexió, azaz a lélek bánata. Az első fejezet eróziója tehát úgy értelmezhető, mint a bűnre való hajlam, az apajegyek mint stigmák (Káin jele a homlokon?), a másképpen részegség pedig mint a bűntudatból fakadó kényszercselekvés. Természetesen ezek csak a címekből levonható elemző gondolatok, ha részletesebben elmélyülünk a fejezetek verseiben, hamar rájöhetünk, a szerző ennél összetettebben, sőt, a játékot sem nélkülözve közelít a témához, megkívánva ezzel a textusok közti összefüggéseket is értő olvasót.

Az első, már fentebb is idézett versekből még az sem egyértelmű, ki csal. Az biztos, hogy a könyv központi fogalma több síkon, szó szerinti és szimbolikus értelemben is alakítója a szövegeknek. Csalás, hogy „a feketebárányok felfalják a friss farkasokat” (telihold), csalás, hogy szövünk „ócska tervet megújult működéshez” (működés), és csalás, hogy a „feloldozásnak ritmusát csak belülről érezheti meg jól az ember” (magasles). Persze a fogalom elsődleges jelentésén túl (ami, valljuk meg, mindig függ az értelmezőtől) számos jelentésben realizálódik még a kötetben: a hazugságoktól az elrejtéseken át egészen az önámításig. Így rajzolódnak ki a versekben „fehérlő belső tájaink”(működés) vagy „az elme mintázatos barázdái” (szeretteidről csak érzékletesen) bűn és bűntudat, lét és nemlét ütköztetéseként.

Lét és nemlét: két olyan fogalom, amely örök egymásrautaltságban értelmeződik több évezred szövegeiben a Gilgames eposztól a 21. századig. Amíg azonban a régi korok emberének mintha a teljesség sarokpontjait jelentették e szavak, addig az új idők egyéniségének lelkét mintha botránkoztatná, de legalábbis felkavarná, öncsalásra ösztökélné e szavak kikezdhetetlen összekapcsolása. Erre „játszik rá” Kürti is vissza-visszatérően a kötet fejezeteiben. Kezdi ezt már a könyv elején a lírai én magabiztosságával, miszerint lehet értelmezni „új aspektusban a halált” (erózió), majd később is, mikor az udvaron heverő farakás én-jelképpé válik a két pocsolya című versben („győzelmei a vannak. maradéka a halálnak”). Determinált létünk meghazudtolása ez öncsalással (egyébként intertextuá­lis párhuzamként is értelmezhető a vers József Attila Eszméletének negyedik strófájával: „Akár egy halom hasított fa, / hever egymáson a világ”).

Kürti László új verseskötete tulajdonképpen viszonyokra, viszonyulásokra kérdez, vagyis arra keres, illetve próbál adni lehetséges válaszokat, hogy a létet mennyiben határozzák meg ezek a fogalmak, és mennyire késztetik az egyént mások vagy önmaga megcsalására a boldogság, pontosabban a nemlét legyőzésének elérése reményében. E kérdéskör tárgyalásakor a szerző nem hagyja ki se a küzdelem, se a remény, se a hit lehetőségeit, de mindezeket a bűntudat vagy az önáltatás megnyilvánulásainak láttatja. Attól humánus minden szava, hogy az ént nem növeszti önmaga fölé, nem mutatja sem győztesnek, sem legyőzöttnek, egyszerűen csak embernek, aki néha beéri „néhány hajnali imával” (ami szárnyal), „és nem sértett, kötődik, úgy vagány” (mint egy kobold). A lírai én küzdelmei rávilágítanak tehát, hogy ember és ember között minden érzés viszonyulásokra vezethető vissza, amiket pedig nagyban meghatároz az, hogy az adott személyiség miben hisz, vagy mit remél. (Kalligram, 2017)

Konferencia

A gyerekirodalom nagykorúsítása

Program

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben