Kelemen Erzsébet: A szöveg testén túl

Az avantgárd, „amely nem stílusirányzat, hanem gondolkodásmód és magatartásforma”, beleértve napjainkig tartó hatását – vagyis a neoavantgárdot –, nemcsak az irodalomban, hanem a művészetekben is kissé a mostohagyerek szerepét tölti be. Elismerik létezését, értékelik alkotóit – de a befogadás ambivalens: mindig marad benne egy csipetnyi fenntartás, idegenkedés. Ráadásul a Kassák Lajos vagy a Magyar Műhely által gyakorolt avantgárdhoz politikai értékkülönbség is társult: nem véletlenül kaptak oly kis tért például a lap szerzői a Hét évszázad magyar versei című reprezentatív antológia különböző kiadásaiban.

Kelemen Erzsébet áttekintése viszont az esztétikai ítéletalkotás változásait, valamint a történelmi kontextus kizárólagosságát egyaránt kiküszöbölő módszerrel közelít L. Simon László napjainkig tartó pályaívéhez. Első fejezetében röviden összefoglalja a Magyar Műhely történetét addig, amíg 1996-tól megújult a szerkesztősége, s nyitott az expe­rimentális költészeti alkotások felé. Ez tulajdonképpen L. Simon László önálló alkotó pályájának kezdetét is jelentette, hiszen ebben az évben került a könyvesboltokba első kötete. A monográfia szerzője időrendben tárgyalja L. Simon László vers- és képgyűjteményeit, amelyek különleges, egymástól is eltérő készítésük/írásuk miatt egyben könyv­tárgyak is. Megállapítja, hogy szerzőjük a hazai experimentális költészet művelőjeként önálló helyet keresett és talált is magának. Kötetei – túl a szavak elsődleges jelentésén – egyben társult vagy önálló vizuális alkotások, tipográfiai megformáltságukban ugyancsak hordozva a hatni akarás igényét.

A kötet fejezetei egységes felépítésűek, a szükséges elméleti kérdések összefoglalása után egy-egy kötet több szempontú elemzése olvasható, s ha a szempontok úgy kívánják, a szerző egybe is veti azokat egymással. Az olvasó tehát amellett, hogy sok esetben a nem hagyományos költői szövegek elemzését olvashatja, a neoavantgárd néhány központi fogalmával is közelebbi ismeretséget köthet, például a lettrizmussal, a konceptualizmussal, s modern verstani formákkal: a prózaverssel, a konkrét verssel és a képverssel. Utóbbiak feszegetik a betűk által hordozott tartalom kizárólagosságának határát, az olvashatóság mellé emelve a látványt és a kompozíciót, bevonva az alkotás folyamatába két, első pillanatra csupán technikai segítségnek tűnő eszközt: a számí­tógépes programo(ka)t, valamint a fényképezőgépet.

Az eddigi életmű ellentétes pontjait talán a Secretum sigillum, valamint a Nem lokalizálható című kötetek mutatják. Az előbbi a betűtől mint a kultúra általános értelemhordozójától való teljes eltávolodást, az második viszont a hagyományos, írásos kultúrába való beágyazottságot mutatja. A Pixel sorozat első kötetének ismertetése, elemzése ugyancsak erősen épít a recepcióra, valamint az elméleti megállapításokra, a képi információk önállósodására és kontextusaira, a kiállításra mint a hagyományos olvasás átalakulására, a performanszra mint múlékonyságában ugyancsak képi eszközökkel megörökített értelmezésre. Ezzel szemben a Nem lokalizálható az irodalmiság formai és tartalmi elemeivel él: műfaji előzményei belehelyezik az irodalom folyamatába, gondolati rokonsága pedig több alkotó felé talál utat. A részletes bemutatás kitér a szerkezetre, a tematikára, az olvasás lehetőségére és hibáira; a hagyományos kötetszerkezet egy hagyományosabb elemzést tesz lehetővé.

Már a kéziratos kódexeknek, s fokozottan a nyomtatás feltalálása utáni könyveknek is volt egy alapvető formai elemük, amely a tartalom átadásának mellőzhetetlen feltételévé és kellékévé vált: ez pedig a betű, az írt vagy nyomtatott karakter. Ezt a gondolatközléshez szükséges elengedhetetlen feltételt módosítja, bővíti ki a met AMorf ózis és szünteti meg az ISBN kötet. A grafikus látvány számítógépes programok segítségével végrehajtott átalakítása, illetve egy jelentéktelennek tűnő részlet mint az egész helyettesítője egyaránt a betűkre és a képekre alapozott világlátás határaira kíváncsi.

Kísérletként, egyben a hazai könyvkiadásban különleges értékként került az olvasók elé a Japán hajtás, a szerző „felvágatlan és felvághatatlan” kötete. A monográfia írója részletesen körüljárja tipográfiai különlegességét, amihez még hozzá lehet tenni a jól megválasztott papírt és a szöveget reprezentáló antikvát, azt a betűtípust, amelyből a nyomda, nyilván a szerzővel megbeszélve, a kötetet előállította. Szembeötlő kép és szöveg szimbiózisa: a szövegek egyszerre magukba rejtik, jelenlétük határaiba zárják az illusztrációkat, amelyek ugyanakkor emlék- és múltfelidéző hatásuknál fogva mintegy kiindulópontjai a verseknek: (fizikailag) felvágatlan és (lelkileg) felvághatatlan egymáshoz tartozása hozza létre egy könyvkötészeti specialitás technikán túlnyúló értelmét.

Az utolsó fejezet a költői, könyvtervezői pályához szorosan kapcsolódó borítóterveket veszi számba. Folyóiratok (Magyar Műhely, Szépirodalmi Figyelő, Kortárs), könyvsorozatok (Aktuális Avan­gárd, Ráció – Tudomány) és egyedi kiadvá­nyok borítói egyaránt azt mutatják, hogy tervezőjük az alkalmazott művészet felől elmozdult az egyedi alkotások felé, s párhuzamosan a könyvtárgyként is értelmezhető saját köteteivel, a csak betűre koncentráló gondolatátadás tágabb, a látványra is erőteljesen építő, sok esetben felszólító erejű darabjait hozta létre. (Ráció, 2017)