Baka Györgyi: Megnyíló idő

A költőnő ötödik verskötete (ebbe nem számítom bele hangoskönyvét) sajátos női világlátást hordoz. Nincs ebben semmi meglepő. És mégis. A lassan sorjázó kritikai észrevételek mozaikjából a nem titkolt felfedezői izgalom olvasható ki. Csontos János a Napkút Kiadónál 2010-ben megjelent Belső zarándok című verskötetről a következőket írta: „Költői világa megkapóan ökonomikus, ráadásul rendelkezik ama tündéri köddel, amit olyankor vélünk látni, ha valami azonos önmagával… Mária-jelenésektől a bor kultuszáig ível a szemhatár. Hamvasi, orfeuszi világ ez: belső zarándoklat…” Ködöböcz Gábor a jelen könyv ajánlásában az említettekkel összhangban arról elmélkedik, hogy Baka Györgyi „beavatás jellegű versei éppen azáltal hordoznak különleges művészi értéket és szellemi izgalmat, hogy a közvetlenül érzékelhető fizikai világ végösszegeként a metafizika jelenik meg”. A következő logikus kérdés: hogyan történik ez? Magától értetődő természetességgel. A teremtésbe vetett ősbizalom a nőiséget nem végzetként fogja fel, nem úgy, ahogy a ’89 körül kivirágzó női irodalom jelentős része, amely szenvedésként, kiszolgáltatottságként éli meg a női sorsot. Elég itt Sylvia Plathra utalnom, aki a női líra világirodalmi rangú tájékozódási pontja lett. Baka Györgyi költészetét a félreértett emancipáció mint szabadságharc, amely a férfiszerepek felvállalásában látja a kiteljesedést, átmenetileg sem kísértette meg. A nőiség megélése ebben a lírában ugyanis mint sajátos üdvterv, isteni beavatás értelmeződik. Feladatot lát ott, ahol mások melodramatikus panaszban törnek ki. A cél a női princípium felemelése, szakrális megértése nem utolsósorban az anyaság megélése révén. Az anyaság megélése új világkép születését jelenti. Zsigeri kapcsolatot a teremtő szándékaival, amely közvetlen beavatást jelent a misztériumokba. Ennek közelébe a férfi csak az önfeláldozó szeretet és a teremtő értelem erőfeszítése révén juthat. Aki idáig eljut, abban a nemek harca elcsitul, és minden gond, kín, fájdalom feloldódik a létszerelemben. Nos, ez az a centrum, amiről Bergyajev (akit Hamvas Béla oly lényeglátóan elemez) így ír: „A férfi-kultúra nagyon is eltávolodott a kozmikus lét közvetlen misztériumától, és ehhez a visszatérés a nőn keresztül vezet.”

A kulcs tehát, amely e líra világképét kinyitja (s itt utalok a népművelő, könyvtáros Baka Györgyi által szerkesztett tanulmánykötetre [Az ikon kinyitása – Orosz szellemtörténet és kultúra a 19–20. században, Hamvas Béla városi könyvtár, Szászhalombatta, 2010]), alapvetően misztérium, azaz „szellemtudományos” kutatás. Küzdelem a létegység felmutatására. Az öt ciklusra (Rácsos idő, Átragyogások, Fölszakadt fohászok, Létegységben, Álmodom magam karodba) tagolt kötet már címválasztásaival is egyfajta emelkedettséget jelez, elszakadást a köznapi élettől. Mi kell ehhez? A nehézkedést legyőző bizalom, hit, amit áthat a személyiség sorsából növesztett, az immanencia határolt jelenén túllátó transzcendens panoráma. A versvilág, így a kötetnyitó Árva testvéreim is ennek a magatartássá kristályosodott ragyogásnak a kifejezése. Invokáció, megszólítás, imátlan ima, könyörgés, a földi és égi szerelmet összekapcsoló lobogás, egy magas hőfokon izzó érzelmi állapot kifejezése. A megszólítottak („örök megsebzettek, összetört tekintetűek”) az eszmélés irányába vezetik az ént: „eszméltessetek / törjétek át az önféltést / a jólét-álmot / a bűn nem fér a szívbe / szakadékot váj bele / szétrepeszti…” Az idézett vers (s egyáltalán e líra) tragikus hangoltsága fokozatosan mélyül. A Rácsos idő zárásában így: „szeretetlen tetteink / tőrként hatolnak / a vajúdó Föld / megnyíló méhébe”. A vers képeiben a gondolat megérzékítése történik. A test a lélek vetítővászna. A képek a szenvedő én érzelmi, gondolati folyamatait jelképezik. A szimbolikus stilizációval felmutatott költői rekvizitumok (könny, szögek, tőr, szilánkok, földbe taposott testek – Elhurcoltak hajnali útja) s e hangkör ellentétei (virágok, flóra és fauna – Illanó pelyhek, Fűszál-meditációk) mélyen átélt érzelmi tartalmakathordoznak. A tra­gikus mélység, a drámai átélés („szeretetlenségünk tettei / elfojthatatlan gyermeksírásként / túlnőnek rajtunk”) pontosan mutatják, hogy e líra képes átvilágítani a szenvedést. Az idézett Árnyékként vissza önéletrajzi ihletésű vallomás, a József Attila sorsából is ismerős gyerekkori trauma érintése: „Megkerülhetetlen kisebbedésem, nyakamban tábla lóg: senkié /…/ bölcsőm nem ringatta koporsóval sem / a csemői tanya vár /…/ gyermeki lelkem mégis itt / gyökerezett itt repdesett / a virág-szivárványos rétek / aranyló búzatáblák fölött // itt ölelt lélegzetébe és emelt / magán túl a természet / a bonthatatlan létegységbe”.

A megszólító versek (Vajda János, Csontváry, Van Gogh, Baka István, Hamvas Béla, Mária Magdolna, Avilai szent Teréz nyomában) mint fényhidak az ölelés, az átölelés gesztusával tágítják ki Baka Györgyi versvilágát. A gazdátlanná vált létezés homályát és sötétségét egyre jobban áttörik a transzcendens remény fényei. A könyv centrumában a Szentpétervári harangok című élménybeszámoló, lelki napló (A III. Szentpétervári Nemzetközi Pravoszláv Kórusfesztivál résztvevőinek) található: „Zene által a lélek lágyan ébresztget, / harmat remeg így jázminszirmokon, / áhítat szálldos így az első / szerelemben. // Tőle elválasztva lenni : csikorog, fáj, / kövesít, lehatárol. Nem az érzékek / választanak el tőle, hanem a hideg tudat. // Az Ő kiáradása minden, / ég lángol, / elevenít, belülről kifelé, / föntről lefelé.”

Baka Györgyi lírájában a vers személyessé élt üzenetté válik. Belső beszéddé, s ezen a beszédrácson keresztül az ezotéria igazsága szépséggé emelkedik. Igazság és szépség izgalmas kapcsolatára utal a Szolovjov madarai című vers mottója: „Az igazság növekedésével fokozódik a szépség is.” Ezt az élményt versek egész sora rögzíti. A kötetcímadó Megnyíló idő összefoglaló erővel. Így : „Nem remélt, / elképzelhetetlen / megnyílása az időnek, / valami finom és erős / áramlás készteti határait / feladni az ént, / szinte észrevétlen / mert örömteli. // Megtalálhatom-e / magamban ezt / a teljességet, ha előbb /nem vesztettem el?” Az idézet már példázza, hogy a megtöretettség drámai szólama folyamatosan és egyre inkább megtelik a megértő szeretet világosságával. A létteljességben felfedezett női küldetés egyszerre földi és égi távlatával. (Hungarovox, 2016)