×

Berka Attila: Anómia

Gáspár Ferenc

2018 // 02

Berka Attila új regényét, az Anómiát olvasva sok minden eszébe jut az embernek. Például az, hogy a nyugati és a keleti embert a létezés két egymásnak ellenkező aspektusa különbözteti meg alapvetően egymástól: az egyik azt hiszi, hogy ő maga irányítja az életét, a másik pedig úgy véli, semmit sem irányít. Mindkét elképzelés abszolutista volta miatt téves, mégis talán a második jár közelebb az igazsághoz.

A másik különbség pedig a szamszarában van. Nyugaton azt gondolják, ez az egyetlen létező és valódi világ, míg Keleten minden csak káprázat, Márának, az ördögnek az incselkedése.

Ez persze csak szó és szó, hiszen globális világunkban az eszmék és filozófiák annyira összekeveredtek, hogy Amerikában is lehet indiai módra élni és gondolkozni, és Mumbaiban hollywoodi filmeket gyártani (Bollywood).

De nem csupán ez, hanem „Csak csont és bőr és fájdalom…” Ez a Radnóti-verssor ugrik még be az Anómia lapozgatása közben. Pedig az Anómia nem „tisztán” fájdalom. Sőt. Parafrázis, parabola, szatíra s egyben valamiféle furcsa mátrix, a szó igazi és filmes értelmében egyaránt. Persze azt, hogy mi a mátrix igazából, szerintem senki nem tudja. Valószínűleg sokan meglepődnének, ha tudnák, hogy eredetileg házasságot jelentett a latin eredetű szó, és csak ezt követően került be a matematikába, majd a biológiába, ahol a tudósok a kromoszóma külső burkolatát szintén ezzel a szóval nevezték el.

Berka mátrixa is többjelentésű, a négy látszólagos főszereplő – Csont, Vér, Bőr, Hús – is ezt sugallja, egyetlen szereplőbe zsúfolva az emberi materiális létezés „alapanyagainak” konglomerátumát, akárcsak Dosztojevszkij Karamazov testvéreit, ahol Török Endre értelmezésében Aljosa az erkölcsi, Dimitrij az érzelmi, Iván az értelmi, Szmer­gyakov az ember ösztön lénye, vagy ha jobban tetszik: oldala.

Az Anómiában viszont ennél jóval kevesebbet tudunk meg Vérről, Bőrről és Csontról, legfeljebb annyit, hogy Vér festőművész, Csont valószínűleg olyan tudósféle, Bőr pedig enyhén szólva gyanús ügyekkel foglalkozó üzletember, és „kapott” valakitől egy lakást a „hétker” szélén. Lakást nem szoktak csak úgy ajándékozni egymásnak az emberek, de nem ez az első és utolsó rejtély ebben a regényben. Talán egyedül a cím egyértelmű, hiszen a lexikon szerint az anómia a modern társadalmakban tapasztalható jelenség, amelyben a hagyományos normák és szabályok úgy lazulnak föl, hogy nem képződnek helyettük újak, és a társadalmi élet egy adott területén a szabályok nem világos volta miatt a normák elvesztik befolyásukat az egyének viselkedésére.

És innentől kezdve nyilván nem kell magyaráznunk sem mátrixot, sem az egyén szétesését „csak csont és bőr és fájdalomra”.

A főszereplő, az egyes szám első személyű Hús folyamatosan erőszakos konfliktusokba keveredik, amelyekből, akár a Tarantino-filmekből megismert akcióhősök, villámgyorsan elkövetett gyilkosságok árán keveredik ki, amelyekről „természetesen” nem tehet, hiszen csak védekezik, mint az amerikai mozik főszereplői. S a nők is folyamatosan szerelmesek lesznek belé, gyors nászuk után a lányok viszont tragikus véget érnek, s Hús tovább folytatja magányos útját a városban, Budapesten. Természetesen ez a város bármely más metropolisz lehetne a földkerekségen, de szerencsés vagy szerencsétlen genius lociként (ezt döntse el az olvasó) mégis a mi fővárosunk a helyszín, illetve egy-két jelenet erejéig még feltűnik a Mátra és a galyatetői Nagyszálló.

Nyilván nem az első „szétesett világ” Berka Anómiája, s nem is az utolsó. A „vérparódiák” regénybeli megformálásában talán orosz elődök vannak a legtöbben, Pelevin és Szorokin ír hasonló műveket. Mégis van egy paraszthajszál, ami megkülönbözteti a szerzőt a többi anómiától, s ez az első személyű én megnyilvánulásaiból fakad. Hús ugyan sokszor beszél otrombán, akár a többi szereplő, ugyanúgy használja a modern irodalomban már megszokott igekötős igéket, ám a lányokkal szemben szinte mindig mély érzésekről tesz tanúbizonyságot. (Persze, ahogy meghalnak, rögtön el is felejti őket.) Sőt, az utolsó nő, Eszter nemhogy nem hal meg, de Hús mint feleségéről beszél róla, olyan nőről, aki a szíve alatt gyermekét hordja. S megjeleni egy „apám arcú” férfi. Mintha valamiféle család kezdene összeállni ebben a „zombi világban”. Mert természetesen zombik ellen szintén harcolni kell hősünknek, és persze ő menti meg a világot (ki tudja, melyiket, ebben a Berka-féle őskáoszban?), a történet végére viszont egy furcsa kórházba kerül, ahol az ezredes elmeséli neki, hogy ő tulajdonképpen egy nagyszabású kísérlet része. Persze ez sem biztos, mint ahogy semmi sem biztos a mai zűrzavaros világban. S akkor itt vissza is kanyarodtunk az írásom elején ismertetett alapvetéshez, ami arról szól, hogy minden az-e, aminek látszik. 

A hús, vér, csont, bőr, vagyis a test börtönéből Karinthytól kezdve Janus Pannoniusig mindenki szabadulni akart egy más, felsőbbrendű világba vágyva, vagy oda, ahol a jótét lelkeket már nem választja el egymástól a földi por és kín. Így aztán jelképes, hogy a regény két utolsó szava egy név, a főszereplő Húsnak az igazi neve, amelyet csak most, elolvasva a kétszázöt oldalt tudunk meg: Dante Tamás.

Dante mint a hagyományos „túlvilági világkép” – paradicsom, pokol, purgatórium – leírója, és talán Morus Tamás. A nem létező világkép egyik legrégebbi leírója. Berka Anómiája feldobja a labdát, de nincs meg a pálya, ahová leüssük. De az is lehet, hogy két labdánk van. Jó lenne pedig, ha nem ezt éreznénk. De lehet – nincs már visszaút. Így kell léteznünk, ebben a skizofrén világban vagy világokban? Álmomban két macska voltam – írja tréfás-komolyan Karinthy –, és játszottam egymással. (Irodalmi Jelen Könyvek, 2017)

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben