Sebők Melinda: Modern értékőrzők

Sebők Melinda a fiatalabb irodalomtörténész-nemzedék egyik legtehetségesebb tagja. Eddigi köteteiben jórészt a Nyugat szellemiségével foglalkozott, s ezen belül alapvető részletességgel a hajdan Székesfehérváron élt és alkotott György Oszkár életművével, egyik kötete címét kölcsönvéve:A Nyugat árnyékában. Róla szól az In memoriam György Oszkár is, valamint önálló kötetben vizsgálta Rónay György és Pilinszky János tájköltészetét. Részt vesz továbbá a Sipos Lajos vezette Babits-kutatócsoportban, a költő életművének kritikai kiadásában.

A Modern értékőrzők a negyedik önálló kötete. Szerves folytatása a korábbiaknak, ám táguló körökkel. Hiszen aBabits Mihály párbeszédei című első fejezet után a második, a Modern magyar irodalom az imént jelzett szellemiség mellett szól más irányokról is: Nagy Lászlóról, Fodor Andrásról, Csoóri Sándorról vagy Takács Imréről. A záró fejezet kritikái is erről az összetettségről tanúskodnak. S ennek az összetettségnek az a lényege, hogy Sebők Melinda számára mindig az értékközpontúság az elsődleges, szemben azokkal, akik főleg kánonokban gondolkoznak. Mindeközben tapasztalhatjuk a tudományos stílus precizitását, a szakszerűséget, a kutatói tisztességet, a toleranciát.

S közben valóban Babits a folyton visszatérő alkotó. Elemzésekben, összehasonlító jellegű írásokban, levelek közlésében, esztétikai értékelésekben. Fontos az is, hogy olvashatunk a világirodalmi hatásokról, legyen szó a francia szimbolistákról vagy éppen Poe-ról, Longfellow-ról és Whitmanről. Ez természetes, hiszen jól ismert a poeta doctus kivételes műveltsége, világirodalmi tájékozottsága is.

Az is sajátossága Sebők Melinda írásainak, hogy az esztétikum mellett megjelennek az életrajzi adatok is, ám sosem eltúlozva, hanem úgy, hogy azok szorosan összefüggenek az irodalmi dolgokkal. Egyben érdekes adalékokat szolgáltat általuk az adott pályaképhez vagy a kortársakhoz fűződő viszonyok leírásához. Persze mivel önállóan létező tanulmányok kötetbe szerkesztése történt meg, így óhatatlanul is találkozunk ismétlődésekkel, már másutt megírt adatokkal, értékítélettel. Ez nem baj, hiszen az ilyen jellegű kötetekben mindez elkerülhetetlen. Izgalmasak azok a részletek is, amelyek az avantgárd vagy a népiség összefüggéseire mutatnak rá, legfőképpen az úgynevezett bartóki modell megidézésekor.

A már említett levélközlések sora is maradandó értéket jelent. Köztudott, hogy a levelezés az elmúlt századokban különös jelentőséggel bírt, és általa lehetett teljes képünk egy adott korszak irodalmi életéről. Ma már persze az elektronizált világban más a helyzet, de a Sebők Melinda által tárgyalt időben a hagyományos levelezés még virágkorát élte. Egy-egy levélközlés szervesen épül be a fő gondolatmenetbe, és fontos életrajzi vagy művészi adalékokat szolgáltat. Van ilyen részlet többek között az Illyés Gyula pályakezdését taglaló írásban is, miközben pontos eligazítást kapunk a fiatal költő értékeiről. Egy szép mondat innen: „Lírája az otthonról hozott emlékekbe, hagyományokba kapaszkodó, visszahúzó ágaival kapcsolódik be a magyar irodalom új áramkörébe.” Itt jegyzem meg, hogy Sebők Melinda úgy ír tanulmányt vagy kritikát, hogy közben nem feledkezik meg a közérthetőségről és a míves prózastílusról sem. Ez fontos érték az irodalomtörténet világában is.

Mint ahogy az sem mellékes, hogy a regio­nalitás és az egyetemesség is eszményien megfér egymás mellett az ilyesfajta közelítésben. Föltárja a helyi értékeket éppúgy, mint az általánosakat. Jó példa erre a mai Vár című folyóirat elődjének, a harmincas évek végén szintén Székesfehérvárott rövid ideig élt Várnak a méltatása. Ama hajdani lapban a magyar irodalom kiválóságai jelentek meg, hogy csak Weöres Sándor, Illyés Gyula vagy Jankovich Ferenc nevét említsük. Itt, a kötetben olvasható Jankovich írása Babitsról, aki egyébként korábban Vörösmartyról tartott előadást abban a városban, amelyben a Szózat költője diákoskodott a 19. század elején. És fontos dolgokat tudunk meg Weöres pályakezdéséről is, a született tehetség, a csodagyerek korai értékeiről. Vagy éppen olvashatunk Radnóti Miklós korai próbálkozásairól, arról, hogy milyen erősen küzdött az elismertségért. Erről több levél is tanúskodik. Őt Babits az első időkben nem látta tehetségesnek, bár időnként közölték verseit a Nyugatban, aztán amikor visszatért az antikvitáshoz, akkor már jött az elismerés. Szép elemzést olvashatunk Babits hitéről, da valódi kuriózum az az írás is, amely Kós Károly és Babits kapcsolatát elemzi. Ők egyébként személyesen nem találkoztak, de Sebők Melinda írásából egyértelműen kiderül, hogy szellemi útjuk rokonságot mutatott.

A kutatói panoráma aztán a második fejezetben tárul elénk igazán, a sokszínűség és az értékelvűség gazdagságában. Persze itt is jelentős a babitsi hagyomány továbbélésének hangoztatása, például Rónay György lírájának finom elemzésekor, miközben tömör pályaképet is kapunk erről a keresztény szellemiségű költőről. Egy jellegzetes mondat innen: „Rónay György kései lírája az élet őszéről szóló, balsejtelmet sugalló élménylíra, de az élettől búcsúzó művészegyéniség számadása is.” Ugyancsak kitűnő Pilinszky János Négysorosának értelmezése, a „késő modernség lírikusának” modern értékőrzőként bemutatása. Láthatjuk tehát, hogy főként olyan szerzők a kötet szereplői, akik a transzcendens távlatokat célozzák meg a kereszténység körein belül. Hit, metafizika, öröklét – fontos fogalmak ezek itt. Azt is láttatja a szerző, hogy ez a hagyomány tovább él a hetvenes években is. S a további szellemi tágítások eredményezik, hogy Sebők Melinda érvényesen szól a nemzeti sorskérdések költőiről, a már jelzett bartóki modell „zászlóvivőiről”, az új népi líra kitűnő szerzőiről is. Az meg ugyancsak az értékelvűség bizonyítéka, hogy egyaránt szól Csoóri Sándor és Konrád György irodalmi értékeiről! Mint ahogy abban is eltér számos kortársától, hogy a nagy ívű tanulmányok mellett fontosnak tartja a kritika és a recenzió műfaját is. (Felsőmagyarország, 2017)