Oberczián Géza: Nógrádgárdonyi napló

Az írói indulások mögött sokféle élethelyzeten átszűrt, egyénivé párolt élettapasztalat működik. Ennek megélése és megszerzése nem feltétlenül az idő függvénye, hiszen rövid idő alatt is lehet életreszóló tapasztalatokat szerezni, és hosszú idő alatt keveset. A lényeg a mű hitelessége. A legátfogóbb tapasztalata az alkotónak önmagáról van. Alany és tárgy. A biográfiai kiindulópont, a nézőpont adott. De a személyes, a belülről és kívülről egyaránt ismert életanyagnak távlatot kell adni. El kell helyezni egyfajta társadalmi térben. És nem csak ott. A küzdelem vérre megy.

Mindez akkor is igaz, ha az olvasó az író küzdelmeiből vajmi keveset érez. Az író, ha szerencséje van, már első megszólalásakor előlegezi az alkotói pálya újdonságait. Mert minden hiteles megszólalásban van valami eredeti, felcserélhetetlen, valami olyasmi, mint az ujjlenyomat, amiről megismerszik az író.

Oberczián Géza első könyve, a Nógrádgárdonyi napló novellafüzér. A fülszöveg minősítése pontos. A novellafüzér mint forma előhívja a regény képzetét. Ezt erősíti, hogy a főhös G., illetve a „pesti”, ahogy nógrádgárdonyi ragadványnevén hívják, a mű elején és végén is feltűnik, s így valósággal keretbe foglalja a történéseket. Az első részben (G. történetei) a személyiség mintegy önmaga eredetét, gyerekkorát, vonzalmait és választásait vizsgálja. Mi történt, hogyan történt? Epizódok és emlékek tarka szőttese. Mintázat. Az egymást magyarázó élethelyzetek, mint az életút állomásai megfejtésre váró kérdések. Kikerülhető-e a kikerülhetetlen. Az egymással összefüggő novellák (Álmodj szarvast, Rózsalugas, Tünetek, Kristálypalota, Az üldözők) egyszerre valóságos és jelképes jelentést nyernek. Az események szükségképp visszautalnak a gyerekkor ősélményére. Vagy épp arra a vigasztaló pillanatra, mikor az anya a csalódott gyermekének azt mondja: „álmodj szarvast!”. A mondat azért fontos, mert az író természethez fűződő viszonyára utal (erdésznek készült). Tudjuk, nem lett erdész, de a természethez való viszony mint menekülés az emberi világból, majd a természet gyógyító hatalmának felismerése valóban fontos lélektani összefüggésre világít rá. Lehet-e egy jó anya mellett magányos egy gyermek? Lehet. Főleg akkor, ha ez a titok személyisége mélyrétegét alkotja. S a másik kérdés, hogyan romlik meg egy magas lánggal égő kapcsolat. G. J.-hez fűződő viszonya egyfajta oknyomozást jelent a múlt lezárt övezeteiben. Az apa halála, a bulizások, a kamaszkor, az ifjúság riadt örömei, a J.-vel való küzdelmes szerelmi viszony („J. művész volt úgy az életben, mint a munkában”) egyfajta drámai végkifejlet felé mozognak. G. minden sodródása ellenére is olyasfajta élményfelszívó képességgel rendelkezik, amely képessé teszi arra, hogy meglássa a szarvast. J. sza­kítása: „megfojtottál”, és évek múlva J. képei a galériában, képek a megölt szarvasokkal, mindenhonnan a halál, katarzis nélkül nem egyszerűen egy szerelmi viszony sorképletét kínálják, hanem az önmagát felszámoló, kiüresedő életgyakorlatról is szólnak. Azt mondják, hogy üres drámákat élünk – katarzis nélkül. A mítosz rendező elve nélkül széthull a valóság.

Hogy miképpen és miért, az már a folytatásból, a Nógrádgárdonyi napló képzelt falutörténeteiből derül ki. Az alcímben emlegetett „képzelt történetek” nagyrészt tipikus élethelyzeteket sorjáztatnak, amelyekkel a magyar vidék szinte bármelyik kisebb településén találkozhatunk. Az írások mozgásiránya a múltból halad a pusztuló falu jelene felé. A múlt mint valami „talán igaz se volt” mítosztöredék igazi ellentéte a cselekvéshiányos beletörődés állapotainak. A Néma vadászatbanszereplő dátum, 1944. december 9. fontos fogódzó a szituáció megértéséhez. Majláth gróf, mielőtt kastélyát orosz haditulajdonba vehetnék, egy kis cselnek köszönhetően megmenti családját. Oberczián Géza hősei itt és máshol is minduntalan a túlélés lehetőségeit kutatják. Azt az életépítő stratégiát, amely nem nyugszik bele a kilátástalanságba. A küzdelem szinte mitikus hőse az öreg orvos (Mély), akit egy szülés levezetése során („egyiket sem adom”) drámai küzdelmet vív a megszemélyesített Halállal. A könyv talán leglíraibb alkotása a Réten, erdőn. A szerelmi történet Mihály (az ácsmester) és a gyönyörű cigánylány, Veronika szerelmét festi le. A reális életmozzanatok a lírai novella felé közeledve észrevétlenül telnek meg a hősök belső világát jelképező tájleírásokkal, amelyekben az élet természetes, magától értetődő rendje érvényesül. A szépen élni eszménye ugyan felborul, mint ezt jelzi az elbeszélésben emlegetett tükör, amelyben a távozni készülők alakja folyamatosan halványodik, de a válás minden tragikumával együtt érintetlenül hagyja az egykori összetartozás emlékét. A gyönyörű cigánylány elhagyja férjét és közös gyermeküket, mégpedig a költőző madarak gesztusával, hogy aztán az apa által felnevelt gyerek is elinduljon szerencsét próbálni.

Oberczián Géza írói műhelyének novellatípusai nem a menekülés, hanem az elmélyült megértés irányát követik. Írói eszköztárában a reális valóság, a küzdelmes életutak (Kocsmában, Levelek, Molnár Anna) s nem utolsósorban G. újabb feltűnése (Nógrádgárdonyi napló), miközben leképezik a téeszvilágtól a privatizálásig terjedő magyar valóságot, fontos tanulságokkal szolgálnak. A megidézett sorsok önmagukon túl egy tágabb történelmi, társadalmi játékteret is kijelölnek. A végeredmény egy olyan rétegezett, időváltásokkal dolgozó, nem utolsósorban a tudat asszociációs ugrásait is kifejező próza, amely a mítosz nézőpontját felhasználva (utalok itt a szarvasmotívum felbukkanásaira) a rend eszményét keresi a világban. (Magyar Napló, 2016)