×

Lipták Ildikó: Nyári nyomozás

Pataky Adrienn

2018 // 01

A kiskamaszoknak ajánlott Nyári nyomozás Lipták Ildikó első könyve. A háromgyerekes színész-drámatanár az 1992-től működő Kerekasztal Színházi Nevelési Központ alapító pedagógusa, a műhely jelmondata: „A színház kereteiből kilépve, kiléptet a kereteidből.” Keretből lépett ki elénk Lipták Ildikó is, amikor írásait alig két éve elküldte az irodalmi portáloknak és folyóiratoknak, s egyik első novelláját (Születésnap) épp a Kortárs Online közölte 2015-ben. A szöveg nem gyerekeknek, de gyerekekről szólt, különös nézőpontból: az elbeszélő nem érhette meg a tizennegyedik születésnapját, mert belehalt súlyos betegségébe – ezt a traumát próbálta a szerző elbeszélhetővé tenni egy kamasz gondolatain és nyelvén keresztül. A Nyári nyomozás középpontjában nem áll ilyen mély tragédia, inkább könnyed, szünidei olvasmány, de életszerű problémákkal foglalkozik, s van tétje.

Egy drámapedagógus csaknem annyi traumával találkozik munkája során, mint egy pszichológus, ráadásul olyan munkakörben, mint Lipták Ildikóé, a traumák gyerekhez és fiatal felnőttekhez kötődnek. A drámapedagógia segíti a feldolgozást, legfőbb eszköze az aktív bevonódás (cselekvés) elérése, s azon keresztül fejlődés-lélektani, emocionális, szociális képességek és ismeretek fejlesztése. A drámán, vagyis a cselekvésen (a dráma az ógörög ’cselekedni’ szóból ered) keresztül segíti elő az életesemények megértését és megoldását.

A szerzőben az évtizedek során – szakmájából adódóan – rengeteg történet, gondolat, érzés halmozódhatott fel, ezeket, saját életének eseményei és fantáziája mellett, mintha beleöntötte volna egy kaleidoszkópba, amelyet megrázva egyedi, mégis mélyen ismerős mintázatok rajzolódnak ki. Ezek persze mit sem érnének, ha nem volna hozzájuk egy karakán, pontos, tömör nyelvezet és tudatos építkezés. Színész-drámatanárként Lipták Ildikó éveken át gyakorolta, hogyan, honnan lehet egy történetet elmesélni, egy problémát vagy élethelyzetet, életszakaszt bemutatni. Amennyire demokratikus és nyitott a drámapedagógia s a színházi nevelés, éppannyira zárt is tervszerűsége és személyiségfejlesztő, problémamegoldó fókusza miatt, ám ez a finoman terelő struktúra – jó esetben – a részt vevő gyerek számára észrevétlen. A dráma módszertani jellemzője, hogy eltávolít: fiktív világban, szerepek segítségével, szabadon, tehát biztonságos keretek között értelmezi (újra) az egyes élethelyzeteket, meghagyva a kérdezés lehetőségét s az egyéni válaszok kialakításának módját. A legfőbb cél a változás előidézése: a viselkedés, az attitűdök megváltozása – ahogy egy jó könyv célja is valami hasonló. Tehát nagyon közel áll az irodalomhoz, főként azokhoz a nyitott művekhez, amelyek üres helyeket tartalmaznak, hogy a befogadó egyéni gondolataival tölthesse meg őket, s saját maga alakíthassa a történetet, akár a befejezést is. Bár Wolfgang Iser szerint minden szöveg alapvető kommunikációs feltétele, hogy tartalmazzon üres helyeket, s Umberto Eco (a Nyitott mű szerzője) is úgy véli, hogy „a nyitottság mint a művészi üzenet alapvető többértelműsége minden kor minden műalkotásának sajátossága”. Üres helyek, nyitott lehetőségek nélkül nem lenne tere a befogadónak a rendszerben, képtelen lenne bevonódni a képzelőerő, az elvonatkoztatás és a hipotézisalkotás. A Nyári nyomozás nem rág mindent olvasója szájába, a homályos, nem kifejtett részek tetszés szerint megtölthetők az olvasó érzelmeivel, adaptálhatók saját élethelyzetére, hiszen a vázolt családi-baráti kapcsolatok rendkívül tipikusak, sematikusak, mégis körüllengi őket egyfajta titokzatosság azáltal, hogy a problémákra csak utalás történik, nincsenek kimondva. Ilyen például a történetbeli szülők kapcsolatának problémája, ami a legkisebb gyerek szemszögéből is igen erőteljesen érzékelt, de nem egészen értett („anyuék nem voltak túl jól az elmúlt hónapokban. Mármint egymással. Akkoriban azt gondoltam, talán el is fognak válni. Ráadásul nagyon hirtelen jött az egész.”), vagy az édesanya kijelentése egy távoli rokon halála kapcsán („Elég kényelmetlen nekem, hogy nem szerettem Dezső bácsit. […] Higgyétek el, nem örülök a halálának […] azt viszont nem szeretném, ha a rokonai azt látnák, hogy a gyerekeim itt röhögcsélnek.”), majd ennek okára (miszerint ha nem szerette a rokont, mégis mért sírt a temetőben) adott terelő reakciója: „Képzeljétek, amikor kislány voltam, idejártunk fürödni a barátnőimmel.” Ez a mondat egy kiskamaszban talán nem feltétlen indít el a régmúltra irányuló gondolatokat, a választalanság mégis nyitva hagy egy utat, ami az (érett) olvasót arra készteti, hogy a terelő választ mégiscsak összekösse az idősebb férfi rokonnal és az iránta érzett ellenszenvvel. Egy drámafoglalkozást akár innen is el lehetne indítani, a regényt alapul véve.

A Nyári nyomozás nyelvezete irodalmi, erős felütéssel indul: „Egyáltalán nem vagyok oda az iskoláért, de most úgy szakadt rám a nyári szünet, mint egy súlyos fekete függöny” – szól az első mondat. Az olvasó ezzel in medias res bevonódik, nemcsak a történetbe, de annak hangulatába, az elbeszélő-főszereplő által érzékelt nyomasztó légkörbe is, ennek a kifejezésmódnak azonban megvannak a hátulütői is. A hasonló mondatok miatt azt érezheti az olvasó: nem eléggé életszerű, hogy egy tizenegy éves fiú olyan mondatokat és kifejezéseket használ, amelyeket a szájába adtak. Nem mindig válik el egymástól élesen stilisztikailag Bálint, a szülők és mások hangja, ugyanakkor érzékelhető az erre való törekvés, más esetekben a gyereknyelv naiv, játékos és számon kérő, duzzogó hangja szólal meg általa, egészen autentikus módon.

Ahogy a mondatok, úgy a könyv szerkezete is kellőképp konstruált, talán néha túlzottan is (a kötet két, korábban már megjelent, önálló novellából bomlott ki regénnyé, a szerző egyik fiának javaslatára): az olvasó úgy érezheti, visszatartják tőle az információt, mert az egyes epizódok végén a narrátor rendszeresen megelőlegez valamit, amit majd csak az újabban fejt ki. Ez a szerkesztésmód alkalmat ad arra, hogy akár két hétig is eltartson egy kiskamasz érdeklődése, hiszen a tizenhárom fejezetet beoszthatja magának: minden napra egyet. Ugyanakkor a nagyobbak egy-két nap alatt is a végére érhetnek ennek a szövegnek, hiszen az egész csupán hetven oldal illusztrációkkal együtt, s – épp szerkezetéből adódóan – olvastatja magát.

A Csimota kiadványát Treszner Barbara grafikái díszítik, a borító és a belívek is a narancspiros és a kékeslila színekkel dolgoznak, a feketén és a fehéren kívül. A két színről a kék-piros postairón vagy a kék tinta és piros javító kombinációja miatt az iskola juthat eszünkbe; a fiatal grafikus mégis azt vallotta, azért ezeket választotta, mert már az olvasáskor úgy érezte, ezek a kötet domináns színei: a narancspiros a nyáré, a kék pedig a kisfiúé, aki a történet főszereplője. A képek a szövegben történtek leképezői, nem ábrázolnak mindent, de néhány oldalanként felbukkannak, hangulatossá és játékosabbá téve az olvasást.

A tizenegy éves Bálint családja legfiatalabb tagjaként folyton úgy érzi, nem veszik őt komolyan: titkolóznak előtte, nem vehet részt a nagyok játékában, nem utazhat egyedül stb. Olykor légből kapott indokokat képzel mások viselkedése mögé, például az egyik szokásos gyerekkori komplexust: hogy őt valójában örökbe fogadták, szülei csak nevelőszülők, testvérei mostohák. Miután elkezd ebben hinni, mindent jelnek tekint, amit csak lehet, s nem is gondolnák utólag a szülők, hogy az egész képzelgést a báty gúnyos tréfája indította el, amikor a nyári táborban „azt mondta első nap a többieknek, hogy nem is vagyok a testvérük, hanem úgy kerültem a családba, hogy anyu a turkálóban vett, amikor kicsi voltam. Ők persze vissza akartak vinni, hogy kicseréljenek egy plüssmacira, de a boltos nem ment bele az üzletbe, örült, hogy végre túladott rajtam.”

A szöveg egyes szám első személyben íródott, a belső fokalizáció révén a narrátor és a szereplő gyakran egybefolyik, így olykor az lehet az érzésünk, hogy naplót olvasunk. Időnként ugyan párbeszédeket is tartalmaz a kötet, de sokkal inkább dominálnak az intim, monológszerű részek – a szerző szerint monológ formájában jól kidolgozhatók az identitást és az egzisztenciát érintő kérdések. Lipták Ildikó mégsem a naplóregény műfaját választotta, bár a Nyári nyomozás szerinte olyan magányos történet, amelyben a főszereplő fiú folyton rágódik, filozofál mindenen. A gondolatok, érzések, lelki történések kifejezése ugyan naplószerű: a belső hang állandóan reflektál a zajló eseményekre, de a kötet ettől a módszertől időnként el-eltér a dia­lo­gicitás felé, s a kettő váltogatása révén nem válik unalmassá a beszédmód.

A Nyári nyomozás fő tárgya, címe szerint, a felderítés, a titkok és elhallgatások leleplezése – mire a könyv végére jutunk, kiderül, hogy ezek a titkok valójában a gyermeki lélek sajátos gondolatai, így a leleplezés leginkább a gyerek fantáziájában létező dolgok tisztázását, s ezáltal az olvasó önmegismerését jelenti. A kötet témái nem tűnnek húsbavágóknak, mégis meghatározóak, az ifjúsági regény akár első könyvnek is alkalmas lehet. Megjelenik benne a nyolc-tíz év körüli kiskamaszok átlagélete: küzdelmeik, identitásválságaik, komplexusaik, konfliktusaik és a változások feldolgozásának nehézsége. Így kiemelhető például az idősebb testvérekkel való viszony, a gyerek-szülő kapcsolat, az önértékelési zavarok, a szülők házasságának megromlása vagy olyan új dolgok megtapasztalása, mint a költözés, a temetés, az (egyedül) utazás, a táborozás, az iskolaváltás stb. Az ifjúsági regény tehát – a műfaj más darabjaihoz hasonlóan – a mindennapi történések feldolgozása, az identitás kialakulása és a beilleszkedés körül forog.

2016 az ifjúsági regények éve volt Magyarországon, ekkor jelent meg a hasonló korosztálynak szóló Az osztály vesztese (Wéber Anikó) vagy az Egy majdnem normális család 1. és 2. (Molnár T. Eszter), a Nincsenapám, seanyám (Szabó Borbála), illetve az érzékeny problémákat feszegető Szabadlábon (Mészöly Ágnes) és Fekete normalitás (Fehér Miklós). 2017-ben a gyerek- vagy ifjúsági regények szerzőjeként már ismert Kertész Erzsi, Berg Judit és Kemény Zsófi jelentkeztek új könyvekkel, s megjelent például néhány, a recenzió tárgyához hasonló tematikájú munka is: Nyár, nagyi, net (Igaz Dóra), Buda és Vince – Imádom a nyarat! (Baár Tünde) vagy Elveszett csillagok – Egy kalandos egri nyár (Bíró Szabolcs). A szépirodalom népszerűsítése terén fordulópontnak nevezhető a 2016-osJelen! Kortárs ifjúsági novellák antológia és a 2017-es Szívlapát. Kortárs versek, bár ezek valamivel idősebbeket céloznak meg, mint a Nyári nyomozás olvasói. A gyerekkönyvek és a felnőtteknek szólók közötti piaci rés, ami néhány évvel ezelőtt még létezett, immár megszűnni látszik, s ebben nagy szerepe volt a Csimota Kiadó mellett a Mórának, a Tilos az Á Könyveknek, a Kolibrinek, a Cicerónak, a Manó Könyveknek, a Babilon Kiadónak, a Forum Könyvkiadónak és persze a Pozsonyi Pagonynak. Elmondható tehát, hogy 2016-ban és 2017-ben izgalmas, újszerű és igényes, a jelen problémáira koncentráló, s ezeket mai nyelvezeten, mai közegbe ágyazó könyvekkel képviselte magát a magyar ifjúsági regény, ami ma már korántsem csak annyit jelent, mint az egykori csíkos és pöttyös könyvek világában. Aki többet akar tudni a kortárs gyerek- és ifjúsági irodalomról, az ma már nemcsak mesterszakra járhat, de kezébe veheti a szintén 2017-ben megjelent Mesebeszéd. A gyerek- és ifjúsági irodalom kézikönyve című, a Hansági Ágnes, Hermann Zoltán, Mészáros Márton és Sze­keres Nikoletta által szerkesztett, csaknem ötszáz oldalas szakkönyvet is, amelynek tanulmányai tá­jékozódási pontként, útmutatóként szolgálnak, s praktikus tanácsokkal is ellátják olvasójukat.

A Nyári nyomozás abban emelkedik ki a fentiek közül, hogy szerzője időről időre felnőtt olvasóit is meglepi azzal a nagyfokú tudatossággal és pedagógiai tapasztalatával, amellyel történetének szálait egymásba fonja, amellyel óvatosan kalibrál a hatalmas információmennyiségből épp annyit, amennyire szükség van, se többet, se kevesebbet. Illetve azzal, ahogyan jellemzi a figurákat, és belehelyezi őket a szerepükbe, sok mindent megtud róluk az olvasó, ami által a fantáziájában felépíthetők, de mégsem annyira egyediek, hogy ne lehetne mindenkinek épp egy-egy hasonló, hús-vér ismerőse.

A könyv utolsó, tizenharmadik fejezete, „amelyben szinte be is fejeződik a történet, bár lehet, hogy csak most kezdődik el”, pozitívan zárul, az egyén a közösség részévé válik, akklimatizálódik, elvegyül a csapatjátékosok között a fociban. Habár a kötet sok helyütt nyitott, s lehetőséget ad a továbbgondolásra, az egyéni utakra, az utolsó fejezettel kerekké válik és lezárul. Azt sugallja, hogy ezzel egyúttal Bálint egy életszakasza is véget ér, problémái megoldódnak, illetve megváltoznak, új szerepbe és helyzetekbe léphet. A folytatás nyitott, bármi lehet még belőle. (Csimota, 2017)

Konferencia

A gyerekirodalom nagykorúsítása

Program

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben