Aranyspirál; Táguló szemrés; Szélvert égtáj

Aranyspirál

Hamutitok, kérdőcske hamuirka,
gyűl, betűt gyújt, fényt vet a rajzolat
e hamufényben fogant rajzokat,
csak az igézet igézete nyitja.

Ismére isme, Dante-mély magaslat.
Színjáték? Pokol? Előretekint,
eskü-szánt szívvel viseli a kínt –
szó-meleg viskó: ég-elő magas lak.

Suhog a nádas, igéit suhogja,
Toldira néz, orcát emel a szolga,
a liget is üdébb homlokot ölt.

Ábránd és való, dal, balladaének,
ének a lélek újult énekének –
ékes nyelvszázadát szüli a föld!

Táguló szemrés

Rónay László köszöntése

I.
Ünnepi? Baráti? Tisztelői?
Születésévhez közelítőn,
oszt a gondolat: miképp
terítsem asztalodra a szót,
köszönjem a köszönhetetlent,
az elém írt első sort, a hitt
másodikat, leltárt, a szó-szülött
Időt, az égi-földi fényt, nyelv-
varázst – továbbírt csöndjében
végezetvéget játszom…

II.
Tágulásra tágítás: mikor kérjem
az éltető Időt, ha nem ma,
éberen, asszony-tenyér éberen –
vigyázva vigyázzon!

Szélvert égtáj

Téboly-nap, téboly-világ,
mégoly
téboly –
hiszemben élek!

Magunk-sújtás, ég-sújtás,
arcért
arcélt –
hitemben élek!

Szélvert égtáj, kártyavár,
horda
hordja –
vérszagban élek!