Haklik Norbert: Tom Hanks a vizek felett

„Nos, a Csillagok háborúja valóságos történelmi eseményeket feldolgozó dokumentumfilm, amit a földönkívüliek hagytak ránk egy hatalmas VHS-kazettán a Holdra rejtve, és az Űrodüsszeiában ezt találják meg” – állítja a Gyapjas hal című novella főszereplője Haklik Norbert legújabb prózakötetében, amely 2017-ben jelent meg Tom Hanks a vizek felett címmel. A nyolc novella különálló sziget. Látszólag semmi sem köti össze őket annak ellenére, hogy egy kötetben szerepelnek. Más a témájuk, a helyszínük, sőt még a nyelv is, amelyen megszólalnak. Hihetetlenül színes írói eszköztárat vonultat fel a szerző. Az olvasó pedig törheti a fejét: mégis milyen módon társíthatók egymáshoz a szövegek? Mitől lesz ez a kötet teljes, egész?

A fent említett, Csillagok háborújáról értekező szereplő egyik különös tulajdonsága, hogy hihetetlenül merész asszociációkat teremt. Egymástól egészen távoli jelenségekben is megtalálja a közös pontot, miközben a hallgatósága rég elvesztette a fonalat. Valahogy így keresi az olvasó is Haklik kötetében, mi lehet a magyarázata annak, hogy bár egymástól nagyon is különbözőek az elbeszélések, mégis egységes olvasmányélményt teremtenek.

Az egyik történet egy erdélyi faluba repít, Ceauşescu idejébe, és a mesék és balladák világát idézi. A másik Atlantába visz, ahol egy fiú emlékezik vissza gyermekkorára és a rendszerváltás idejére. Berlinben a fal leomlását idézi fel az élettől búcsúzó szereplő. De követjük az elbeszélőt egy szerkesztőségbe is, és elolvashatunk egy tárcanovellát. Ott vagyunk a Titanicon, majd a második világháború végén, nyomon követjük egy karóra sorsát, amelyre Petőfi sorait vésték, vagy épp egy multicég névtelen szereplőinek mémjein és chatbeszél­ge­tésén nevetünk. Különböző országok, más műfajok, eltérő történetek és eltérő elbeszélésmód. Mégis van valami, ami közös a szövegekben. Minden szereplő életébe így vagy úgy, de beleszól a politika. Nincs olyan novella, ahol a történelmi helyzet ne lenne hatással a karakterek sorsára. Lehetetlen kizárni. Bár a történelmi események sohasem kerülnek előtérbe a szövegekben, a háttérből mégis befolyásolják az egyének döntéseit, tetteit. Ezek az elbeszélések a hétköznap emberéről, embereiről szólnak, miközben azt is sugallják: az egyén történetében mindig megbújik egy-egy nép, ország történelme is.

Emellett összeköti a novellákat az a – sikeres – törekvése is a szerzőnek, hogy minden egyes elbeszéléshez más nyelvet teremtsen. Néhol tárgyilagos, szigorúan szófukar az elbeszélés, máskor ütemre kopognak a szavak és a mondatok, de olyan „mesélő” is akad, aki játékosan, bőbeszédűen, az élőszóhoz közelítve mondja-mondja történetét az olvasónak. Mégsem tekinthetőek a szövegek csupán játéknak, stílusgyakorlatnak, ahogy azt sem érzi az olvasó, hogy elveszne a stíluskavalkádban. Ennek pedig egyetlen oka van: minden egyes történet a „saját” nyelvén szólal meg. Mindegyik novellában tökéletesen passzol a választott elbeszélésmód és stílus az adott szöveg mondanivalójához, a szereplőkhöz. Mint férj és feleség, úgy sétál végig a szövegeken a történet és a hozzá illő nyelv. Sehol sem válik erőltetetté az összepárosításuk.

Az első novella – Történet kutyusról, aki medve volt – például egy legendát mond el, amelyben az erdélyi ember és a medve köt életre szóló barátságot. Itt az elbeszélő nyelve is olyan, mintha csak a tűz mellett ülnénk egy este, és hallgatnánk a nagypapa szájából a népmeséket és az anekdotákat. A Jovan háborúról álmodik című novella egyetlen, sodró mondat. Egy bőbeszédű elbeszélő szóáradata, aki csak magyaráz, magyaráz. Nyughatatlanság, sietség, őrület árad az elbeszélésmódból, ahogy a történetből is, amely egy megbolondult férfi sorsát meséli el. A már korábban említett Gyapjas hal egy multinacionális cég falain belül játszódik, ahol mindenki ül a gépe előtt. Nem is csoda, hogy az elbeszélésben átsatírozott nevekkel és internetes mémekkel találkozunk, és még egy chatbeszélgetést is olvashatunk.

Haklik Norbert új, 2017-es könyvében bebizonyítja, hogy minden történetéhez mesterien, biztos kézzel társít nyelvet és stílust. Egységes novellakötet a Tom Hanks a vizek felett, amely annyi módon szólal meg, ahány történetet elmesél. Mégis, akár mesét mond, akár viccekkel szórakoztat minket az elbeszélő, a humor, az irónia vagy épp a tárgyilagos, rövid mondatok mögött is megbújik a tragédia: a halál, a háború, a betegség és a társunk vagy a szabadság elvesztése. Mintha mindezzel üzenné az elbeszélő: bár a felszínen nevethetünk, elmélkedhetünk, játszhatunk és ironizálhatunk bármennyit, valójában a háttérben véresen komoly döntések születnek, amelyek meghatározzák az egyén sorsát. (Scolar, 2017)