Létezésünk dramaturgiája

A képzőművészet, a képalkotás esetében általában nem használjuk a dramaturgia kifejezést, helyette tartalomról, formáról, kompozícióról, képstruktúráról szoktunk beszélni. Ha azonban jelenetek, történések, események képi ábrázolásával állunk szemben, kénytelenek vagyunk a rituálé, a szertartás, a szkéné szóhasználatát kölcsönözni, különösen egy olyan művész esetében, mint Ughy István, akinek egész eddigi piktúrája egy olyan mitikus, szimbólumokkal teli, archaikus emberképet örökít át, amelyet kivétel nélkül színpadi jelenetekként ábrázol, rendez színpadképpé az ikonográfia hagyományait követve.

Így a használat által továbbélő archaikus elbeszélő képnyelvet a művész drámai, összpontosító erejével képes oly szubjektív hőfokra izzítani, ami által az ősi kollektív tudás, az ősemlékezet nem veszít hatóerejéből, és az Én kohójában mindez forró lávaként terül el a képfelületen.

Ughy István figurális, expresszív absztrakciója így épül a művész dramaturgiaérzékére. Mint egy varázsló vagy sámán, vagy mint egy színpadi rendező mozgatja, csoportosítja, dialogizálja, ütközteti, kiegyenlíti mitikus-valóságos figuráit, alakjait, némelyiket előtérbe hozva, másokat a háttérben hagyva, és megint másokat megsokszorozva ismétel, a szakrális repetíció lehetőségével élve.

A képíró, képrendező, a képdramaturg tradicionális ősképekben, szimbólumokban ( Földanya, Aranykor, Európa elrablása, Három grácia, Édenkert, Bűnbeesés, Aranyborjú, Tóra, Utolsó vacsora, Golgota, Keresztre feszítés, Sárkányölő stb.)gondolkodik, az eurázsiai ősmítoszok és a Biblia jeleneteit kelti életre, amelyekkel azt bizonyítja, hogy nem létezik az Idő, nincs múlt és nincs jelen, csak egy, az Örökkévaló.

Ars poeticájában ezt így fogalmazza meg: „Ami az emberi tényezőt illeti, szerintem évezredek óta nem változott semmi, és nyugodt szívvel mondom, hogy nem is fog változni. Tulajdonképpen arról van szó, hogy a múlt iránti mélységes tisztelet, csodálat megment attól, hogy koldusa legyek a mának.” ¹

Az a dramaturgia képnyelv, amit Ughy István újra felfedezett, újjáélesztett, olyan ősi, mint maga az ember, hisz a barlangrajzoktól az asszír–babiloni, egyiptomi domborműveken, a görög vázafestményeken, az etruszk, a szkíta ábrázolásokon, a középkori templomi falfestményeken, domborműveken és a székelykeresztúri kályhacsempék motívumain keresztül a könyvnyomtatás által sokszorosított fametszetekig terjed.²

Az örök átváltozás folyamatában az antik hősök keresztény szentekké, majd végül újpogány kalandorokká, sőt gonosztevőkké vedlenek át Ughy István képein. Semmi szépelgés, semmi szentimentalizmus, ellenben igazi magasrendű shakespeare-i színjáték ez a festészet, színesen vizionált Hamletek és III. Richárdok históriái és életbölcsességei tárgyiasulnak a képeken. A jelenetek hátterében szinte minden esetben a torockói Székelykő absztrahált képe látható.³ Semmi közük a hagyományos zsánerhez, a drámaian katartikus tartalmak nem a szó-, hanem a képmágia területéhez tartoznak, létezésünk abszolút apokaliptikus jelenvalóságáról tudósítanak.⁴

Igazi profetikus ember, Jónás és Keresztelő János jó utódja. Ninive, Jeruzsálem (és Európa) pusztulását vizionáló. Európa és Magyarország hallgat-e rá, odafigyel-e festészetére, a festőre?

Jegyzetek

1 A művész 2015-ben Pápán kiadott katalógusából.

2 Benkő Elekkel közösen jegyzett könyve a székelykeresztúri

kályhacsempékről 1984-ben jelent meg Bukarestben, a Kriterion Könyvkiadónál.

3 A művész erdélyi gyökere egyik alappillére festészetének.

4 Mint Dürer félezer évvel ezelőtti Apokalipszise, akihez nem mellesleg lehet, hogy távoli

rokoni szálak fűzik a művészt. (Dürer nagyapja Száraz Antal volt, aki később beköltözött Gyulára, és ötvösként működött. A művész üknagyapját is Száraz Antalnak hívták, aki szintén Gyulán élt, igaz, pár száz évvel később, de gyakori a családokban a néváthagyományozódás több generáción keresztül.)