×

Fodor Ákos: Zaj-szünet

Dr. Pető Zsolt Csaba

2017 // 10

Sétálunk Budapesten a B utcán, a negyedik kerületben, ahol V lakik. Rejtjelezve írok, ahogy a mester is. V finom kis tenyerében tartja a Zaj-szünetet. Ujjai közül kikandikál a borító rajzolata – egy kardiogram. Ritmusos, mint Fodor Ákos töredékes-végigírt versei. Mielőtt elkérném a kötetet, V széthajtja a lapokat, és beleszagol. A kunos, szépen rajzolt arc megriad. Beleolvas. Idegen neki a szöveg. Majd átkerül hozzám. Most már végleg én lapozom.

A véglegesség nemcsak a szándékomban, a posztumuszban is gyökerezik. A szöveg gondozója, „élete társa” (L. Horváth Katalin, Egy különös mi­nimalista: Fodor Ákos, Librarius, 2016. online), Podonyi Hedvig írja a kötet fülszövegében, hogy ezek a szavak – „a torkomon rekedt-ragadt Utolsóelőttiek” (F. Á.) – alkalmat adnak a „termékeny és időtlen csend-pillanatok születéséhez”. Megragadom. De alkalmat adok a zajnak is. A kettő együtt lesz ritmus. Amint a haiku formára alkotott versek is a zen eredeti jelentéséhez (a tudat koncentrációja, valódi, mélységes csend, tárgy nélküli meditáció, visszatérés a tiszta, eredeti tudathoz) illeszkedve, a zajból, a szavak általános jelentéséből válnak ki, s lesznek mélységes csenddé. Ahogy a hátsó borítóra – nem jelképtelenül – gépelt cím nélküli vers szól utolsó hangként az olvasóhoz: „Ekkora zajban / szólni csak a Csönd képes. / Ezt gyakorlom.”

A zajban megnyilatkozó Csönd olyan formában, ahogy ebben a haikuban megjelenik, a nagybetűs, ö betűvel írott változat. Fodor Ákosnál a csend és a Csönd jelentése olyképpen válik el egymástól, ahogy Karátson Gábor fordításában a tao szó érthetővé tétele is bonyodalmas: „beszélni beszélhetsz utakról / csakhogy az sohasem az Örök Út tao” (Lao-ce: tao te king, Cserépfalvi, 1990).

„Életem után és halálom előtt / tétován töltöm az időtlen időt. / »Töltöm? Fogyasztom?« / – Itt: se lent, se fönt / beszélget bennem a csend, meg a Csönd” (Helyzetjelentés). Felteszem, hogy Fodor is az egyéni és az örök csend–Csönd kettősében gondolkodott. Ami mindkettőben azonos lehet, az maga a ritmus, a zeneiség. Mindehhez társul az a játékosság, amellyel más költőket és zeneszerzőket (akár egyben) is megidéz a kötet, vagy épp csak humorba ágyazva fogalmat magyaráz. („Más” zeneszerzőket írok, hiszen Fodor Ákos maga is zeneszerző volt, ezt tanulta a Konzervatóriumban, de Zeneakadémiát is végzett. „…de mire a Zeneakadémiára jelentkezett, már tudta, hogy inkább verseket akar írni. Karvezető szakra ment, ami kevésbé kötelezte a hangszeres muzsikálásra. […] A komolyzene borzasztóan fontos volt számára, hallgatója és fogyasztója maradt mindig. Rengeteg zenét hallgatott itthon is, állandóan szólt valamelyik komolyzenei adó. A könnyűzenei világban is jelen volt olyan értelemben, hogy például a Non-Stop együttesnek írt dalszövegeket még ifjú korában. Victor Máté dalainak egy részét szintén ő szövegezte. Például a Rosszkor szóltak rám és az A lemezjátszó szövegét ő írta. Később nagyon sok opera, operett, daljáték szövegeit fordította, illetve írta.” L. Horváth Katalin, i. m.)

A forma költője homo ludens, hiszen felrúgja a formát. Látszólagos töredékeket vagy épp egyke szavakat alkot, nehogy az tessék ki, hogy csak a haiku forma adja a tökéletességet. Így született meg a három hommage à W. S. egy-egy szópoénja: „GOETHOVEN”, „metafifika” és a „tükörszép”. Vagy épp a haikunál hosszadalmasabban fejtegetett, ám három ponttal befejezetlenséget, egyben folyamatosságot imitáló, a Posztromantikus (zene)mű című vers: „Vaskos csomókat bogoz a / Párhuzamosokra / – majd riadalmas mosollyal / nekilát, hogy valahogy, ó, jaj, / némelyét visszabontsa…”

Persze ez a játékos, tökéletes töredékesség nem volt mindig humorba ágyazva. Egy jócskán korábbi, 1989-es kötetben, az Akupunkturában így írt Fodor Ákos a töredékekről: „egy forma csonkán tisz teleg / a Törötten-Is-Tökéletes előtt / »Irgalom, édes- / anyám, mama, nézd, jaj kész / ez a vers is!« (Vˇ)(Hommage)

Ez a József Attila-i mélység előtti tisztelgés párhuzama a jelen kötetben felbukkanó „tükörszép” szónak. A mély fájdalommal megjelenő József Attila-mű, a semmiből hirtelen felbukkanó, ritmikus, egy szótaggal csonkított haiku-bravúr mellé felsorakozik a szilánkosan töredékes Pilinszky-vers: „Remekbe készült, ovális tükörben / nézi magát az antilop. / Nyakában drágakő. // Azt mondjuk rá, szép, mint egy / faliszőnyeg. / Azt mondjuk neki, te csak nézd magad, / mi majd szülünk, születünk, / meghalunk. // Ilyesféléket susogunk neki, / az őrületben élő antilopnak” (Ékszer). (Pilinszky gondolati jelenlétét más versekben is tetten lehet érni Fodor Ákos Zaj-szünet kötetében. Például: N. N. szobra; N. N. töpreng. Mindehhez rövid kiegészítésül: Fodor Ákos „[…] édesanyja révén közelről ismerte Pilinszky Jánost. Volt valami gyerekzsúr, ahová Pilinszkyt is meghívták. Szokásos módon minden kisgyerek rohangált, tortával dobálózott, ő viszont Pilinszkyt figyelte, és nem nyugodott addig, amíg az ölébe nem ülhetett.” (L. Horváth, i. m.)

Ám a ritmus nem törik meg. A zeneiség ott lüktet a Zaj-szünet minden versében. A fentebb idézett Posztromantikus (zene)mű, amelynekpárhuzamosai nemhogy az eukleidészi, de még a Bolyai-geometriát is meg-meghazudtolva a végtelen előtt találkoznak. Akár az út az Örök úttal, vagy a csend a Csenddel. A vers konnotációja Sári József concertója, amelynek pont ez a címe:A Párhuzamosok, amelyek a végtelen előtt találkoznak. A Posztromantikus (zene)azonban visszautal az Akupunktura kötetre is, a Pénelopé című haikura, amelyben a posztumusz kötet versének párhuzamos szálait és bogait már korábban fölfejtette a Tarkaeszű Odüsszeusz tétlenség tervét szövő felesége. „Tétlenség tervét / szövöm éjszaka – nappal / fölfejtem azt is.”

Felelget egymásra kötet és kötet, vers és vers Fodor Ákos költészetében, aki számára a tétlenség terve s még rá annak is felfejtése előbbre való a tettnél. Miként szintén az Akupunktura kötetben írja, a tett vagy a tettek vezettek el a biblikus bűnbeeséshez. Egyben talán a zen által igen nagyra tartott tökéletes kert, a kert művészetének elveszítését is féli. „Micsoda Kert volt! / Virágszándékainkat / tett-gaz verte föl” (Ádám).

Ez a felelgetés, a kötetek, versek zaja és zaj-szünete számunkra tágasabb játéktér, mint Fodor Ákos számára, és zen-buddhista antagonizmusként – mégsem. Hiszen ő maga írta a verseket, ám a most megjelent második posztumusz kötetet más gondozta. Így önmagára vált igazzá a Mozarttal szemben megfogalmazott, grimaszt kiváltó vers, A tudás hatá­rairól című haiku: „Mozart nem tudná / fejből felmondani a / KÖCHEL-JEGYZÉKet.”

Tudvalevő, Mozart műveinek időrendi sorrendbe szedett listája, a Köchelverzeichnis Lud­wig Alois Ferdinand Ritter von Köchelről lett elnevezve, aki elsőként állított össze rendszeres jegyzéket a Mozart-művekről. Az opusok eredeti címe helyett betűk és számok állnak. Mozart tehát igencsak nagy nehézségek árán vagy még úgy sem tudná e rendszer szerint felidézni saját alkotásait, zaj-szüneteit. Miként senki nem képes visszaidézni saját tetteit, saját zaját úgy, ahogy mások látják a zaj megcse­lekvését, és senki nem képes a másik csendjét megélni. Talán ezért ragaszkodott Fodor Ákos a saját csendhez és az Örök Csöndhöz. Hiszen az előbbi az elvégzett tetteket és az azok zaj-szüneteiben megnyíló tökéletes tudatot idézi, míg az utóbbi talán a vala­mennyiünk által tapasztalt valamennyi zaj és szünet által teremtődött pillanatot és talán annak meg nem történtét is.

Mindezek okán egy kedveskedő vagy tán nem kedveskedő, amolyan Fodor Ákos-féle kis fricskával zárom a könyvbemutatót (s egy kettősponttal, hogy a mester tegye ki a végére a pontot): „Halaszthatatlan / semmittennivalóm van. / Kérlek , ne zavarj” (Wu-wei [2.]). (Fekete Sas, 2017)

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben