×

Szakolczay Lajos: Korunk farsangja

Udvardy Zoltán

2017 // 07-08

„Vidal, bárkihez nyúl, maszkját leveszi. Permanens szentségtörésben él. Nem is tud mást csinálni, csak mindenkihez odamegy, és a maszkot leveszi” – Hamvas Béla Karneválja jut eszünkbe, ahogy végigtáncolunk, végigsöprünk Szakolczay Lajossal „Korunk farsangján”. A mérvadó kritikus legújabb kötetének széles spektruma Sík Sándortól József Attilán át Csoóriig és Krzysztof Vargáig elemzi, méltatja irodalmunkat, fel-felvillantva festmény- és fotókiállításokról írt kritikáit is.

Bár 1974-es vagy 1981-es műveket is olvashatunk, a kötetbe foglalt, esszéket és tanulmányokat, sőt verseket is tartalmazó írások a rendszerváltozástól napjainkig terjedő időszak terméséből szemléznek. A diktatúra évei után a hideglelős rabságától végre megszabadult esztétikai szemlélet elgémberedett nyújtózása végig tetten érhető Szakolczay kötetében. Keresi a régi-új kategóriákat, vizsgálgatja a szabaddá vált országban lehetségessé vált alkotói tobzódás határokat keresgélő, kitöltő műveinek értékrendszerét.

A rendkívül széles merítés szétesne, színes darabjaira hullana Szakolczay határozott koncepciója, stabil értékrendszere nélkül. A szerző nem titkolt, ám nem is deklarált szándéka, hogy egyfajta stabil nézőpontból szemlélje a felvonultatott alkotásokat. Kísérletet tesz arra, hogy megjelenítse a hiányzó, történelmi okok miatt csak „búvópatak-nemzedékek” (Lezsák) fel-felbukkanó kísérleteként létező magyar konzervatív kritikai szemléletet. Miben áll, hogyan fogalmazható meg ez az értékrendszer? Vasy Géza Bajza utca című kötetéről írva az Írószövetség legendás házának egykori „gazdája” tevékenysége kapcsán fogalmazza meg Szakolczay: „Amikor lassan Ady és Babits is a posztmodern blabla által kovácsolt szégyenpadra kerül, Vasy szembemenvén a divatos árral, nem győzi hangsúlyozni a kitagadott életművek – irányzattól független – értékét” (Megerősödve megmaradni). Az irányzattól független értékek felvillantását komolyan veszi a szerző. Kötetében tanúi lehetünk, hogy az elmúlt időszakban éppúgy beszámolt Baricz Katalin érzékeny, erotikus „képi gyónásairól”, mint az író és fotós kettőse, Kis Pál István és Tamási Gábor „Csepel-rekviemjéről”.

Mégis, az irodalomé a főcsapás. Szakolczaytól, aki külön kötetet is szentelt már annak, hogy felidézze, miként vallanak költők József Attiláról, nem meglepő, hogy kiemelt figyelmet fordít arra, hogyan jelenik meg korunkban „a világnak gyémánttengelye”, ez a különös, megismételhetetlen költői életmű. A kötet közel száz oldalon gyűjti egybe a József-életművel kapcsolatos kiállításokról írt beszámolókat vagy éppen a szerzőnek egy kutatóval készített beszélgetését.

Szomorú tény: újdonságnak számít továbbra is az egyetemes magyar irodalomban való gondolkodás. Szakolczay frissességének, újszerűségének egyik titka, hogy reflexiói akadálytalanul cikáznak oda-vissza a trianoni határokon. A hatvanas évek erdélyi magyar irodalmának kutatása ma is példát mutathat, jóval több, mint egy adott korszak „bogarászása”. Az élethalálharccal kísért, sistergő feszültségektől és tehetségektől terhes korszak azért is figyelemre méltó, mert ezek az értelmiségiek a börtönnel, elhurcolással, sunyi megfélemlítéssel terhes korban meg tudták őrizni „a tartás méltóságát” (Kronosz vonagló teste). Király LászlóKészülés Pazsgába című kötetének remekbe szabott ismertetője (Bűvölet s bűvölő) az,ahol elérkezünk a szembesülés pillanataihoz: „Kincses Kolozsvár a fertőben” merül el. Izgalmas témát kínál a Kós Károly, a prózaíró is. Szakolczay keresi az építész, képzőművész, író és közíró művészetének összekötő kapcsát: „A szavaknak, akárcsak Kós linómetszetein az alakzatoknak, házaknak, kapuknak, kemencéknek, erős kontúrjuk van. Tartásuk.” A kulcsszó a tartás, és ez talán társítható az anyaországi Vasynál is kiemelt „megerősödve megmaradni” elvével. Így ad támaszt a megmaradáshoz az „ötágú síp” zenéje.

Fontos ez a zene azok számára, akiket elcsüggeszt néha a „Bányasötét”. Székely Csaba Bányavidék című, három egyfelvonásosának Szakolczay által épp e hasábokon egyszer már megjelent s most kötetben is helyet kapott ismertetése szintén a hiánypótló kritikai szemlélet példája lehetne. Nevezetesen, hogy képes lerántani azokat a márvánnyá merevedett maszkokat, amelyek mögött „nem modern színházi habitus, hanem egy mértéket nem ismerő író” rejtőzik. Egy olyan erdélyi faluban játszódó darabról van szó, ahol „mindenki idióta”, mindenki iszik vagy fölakasztja magát, a magyarok rovásírással akarják kitölteni az űrlapot, s mindezt irtózatos trágársággal kísérve adják elő. Hasonló nézőpontból elemzi Szakolczay a Turulpörkölt című, Krzysztof Varga által írt „furcsa indíttatású szocio-regényt” (Turulpörkölt? Saspörkölt?). Szakolczay megkísérli, hogy értelmezze azt a művet, amely így láttatja hazánkat: „…a magyarok azért nem szeretik egymást, mert még nem szoktak hozzá a nomadizáláshoz”, illetve „A magyar kultúra története az öngyilkosságok története”. Szakolczay kétli, hogy „bármely nép mítoszába […] érdemes-e belerondítani”. A farsang végeztével elcsöndesedés jön – Szakolczay kellemes olvasmányt kínál a „böjti” időszakra. (Magyar Napló, 2016)

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben